Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szobatisztaság » Bilire szoktatás, hogyan?

Bilire szoktatás, hogyan?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Kisfiam 2 éves, illetve most már 1 hónappal el is múlt. Látok némi reményt rá, hogy lassan elindulunk a szobatisztává válás útján, mert újabban már szól, ha pisil vagy kakil - más kérdés, hogy inkább utána, vagy legeslegjobb esetben is közben, de sajna nem előtte.


Kakiláskor 10-ból 9-szer "elbújik", azaz elmegy valahová, ahol nem látjuk (sőt, még a szemét is eltakarja :D), így ebből tudjuk, mikor történik a dolog. Már többször is megpróbáltam olyankor gyorsan elkapni és bilire ültetni, de sajnos nem produkált még bele.


Igazából tudom, hogy nem vagyunk elkésve, csak érdekelnének tippek olyanoktól, akik tapasztaltabbak már ezen a téren. Nektek mi vált be, mikor és hogyan sikerült elérni, ilyesmi. Hátha valami nekünk is hasznos lesz :)


Egyébként szeptembertől bölcsibe megy.


Köszönöm a válaszokat előre is!



2018. aug. 1. 15:30
 1/7 anonim ***** válasza:

Több mint 1 évvel azután lett szobatiszta a gyerekünk, hogy eddig, mint a tiéd eljutott. :D

Szóval nyugi. Ez az első jel (szól utólag ill elbújik) még nagyon messze van a szobatisztaságtól.

2018. aug. 1. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Az enyem is szolt utana es elbujt 2 evesen.

3 ev 3 honaposan lett szobatiszta.

Ez minden, csak nem " jel ".

2018. aug. 1. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Én sem hiszem, hogy attól, hogy már szól róla, most majd két hét múlva szobatiszta lesz. Csak érdekel, más hogy csinálta, hogy zajlott, mennyi idő alatt, stb.


Köszi az eddigi válaszokat.

2018. aug. 1. 16:39
 4/7 anonim ***** válasza:

Még nem kell csinálnod semmit. Nincs mit.

A bilivel való kergetéssel csak ártasz a folyamatnak.

Érik, fejlődik, kész, pont. Vársz.

2018. aug. 1. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Dehogy kergetem. 2-3-szor megpróbáltam ráültetni akkor, amikor láttam, hogy kakilni készül, ennyi. Nincs erőltetve, meg szoktam kérdezni, hogy ráül-e, ha nem szeretne, nem kell. Volt már olyan is, hogy ő akart ráülni. Tisztában vagyok vele, hogy az idegrendszerének meg kell érnie rá.
2018. aug. 1. 18:14
 6/7 anonim ***** válasza:
De akkor mi a kerdes ?
2018. aug. 1. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
52%
Tapasztaltnak nem mondanám magam, nekem is mostanában lett 2 éves a kisfiam. Ő már hónapokkal ezelőtt szólt, hogy pisilnie/kakálnia kell. Igaz még beszélni nem tudott, de kivette a fiókból a pelust és mutatta, hogy ki kell cserélni. Majd ez abbamaradt és láttuk, hogy csak később szól, mint amikor a dolog történik. Próbáltuk a bilit is, persze nem erőltettük, nem érdekelte abszolút. Egy hete kezdte el mondogatni, hogy pisi, ugyanis kint medencézett. Látta, ahogyan pisil, tetszett neki. Mondtam, hogy szóljon legközelebb is, szólt is és ráültettem a bilire. Odáig volt, hogy pisi lett benne. Azóta gyakran szól, többször bele is kakált. Pelust reggel és este teszünk vagy, ha autóval/babakocsival megyünk valahová. Nagyon ügyes, nem is gondoltam volna, hogy ez is ilyen hamar eljön. Már szereztünk be neki az udvarra és a mamákhoz is bilit, alsónadrágokat. Esetleg ráültetheted te is a bilire, véletlenül hátha akkor lesz benne valami és érdeklődni fog.
2018. aug. 1. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!