Hogy bírtátok ki, mikor nem lehetett nyomni? Mi segített?

Első szülésemnél pont így voltam, mint te, sajnos szakadtam is rendesen a gátmetszés ellenére.

A másodiknál kifejezetten főleg erre a szakaszra próbáltam készülni mentálisan, rengetegszer lejátszottam fejben, hogy mi hogy történt, mely ponton kellett volna jobban figyelnem a szülésznőre. Szerencsére másodjára sikerült a gátvédelem, jobban össze tudtam szedni magam a legvégére, így, hogy tudtam mire számítsak. A fájdalom viszont ugyanúgy elképesztő volt sajnos, ezt egyszerűen nem lehet "megszokni".

Első szülésnél nálam az volt a baj, hogy ahogy vettem a levegőt a sóhajtozáshoz, már az önmagában nyomta kifelé a babát, amikor nem kellett volna, én becs'szó nem nyomtam, teljesen akaratomon kívül történt a dolog.

Az első szülésem abszolút testen kívüli érzés volt, szinte transzban voltam végig, csak egy-egy foszlány maradt meg belőle, és azok is zömében belső érzések, benyomások. Nem volt egyáltalán durva vagy speciális szülés, alapvetően háborítatlan volt (kezdeti burokrepesztést leszámítva a kórházba érkezéskor), nyugiban hagytak szenvedni a férjemmel, szóval jó volt.

A másodiknál teljesen más élmény volt. Totál jelen voltam fejben, kb így "menjünk, tudjuk le ezt az egészet végre" alapon. Nem tudom, hogy jobb-e vagy sem, de abszolút kontrolláltam a testem (bizonyos) funkcióit, így amikor el kellett lélegezni a fájást, pont, mikor a baba feje félig már kint volt, vagyis pont a létező legrosszabb pillanatban, hát nem azt mondom, hogy kellemes volt, mert nagyon nem, de simán ellélegeztem. És így, hogy ezúttal a gátvédelem összejött, mondhatom, hogy sokkal kevésbé fájt ez a módszer, mint amikor repedt a gát, mert elsőre is szerettem volna gátvédelmet, csak akkor ugye nem tudtam ellélegezni semmit, így bizony szakította az utat magának a nagylányom. A kicsi békésebben érkezett vagy nem tudom, nála ez összejött, és bármennyire is fájt az a pont, amikor nem szabadott nyomni, a gátrepedésnél nem nagyon tudom, hogy van-e bármi ami jobban fáj így a szülés alatt :D