Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » 3 év utána terhes vagyok?...

3 év utána terhes vagyok? Érdekel a történetem?

Figyelt kérdés

Februárban lesz 3 éve, hogy gyereket szeretnénk. Először pár hónapig simán próbálkoztunk, majd clostyval, egy év után jöttek az inszeminációk, hormonkezelések, mindkettőnknél jók voltak az eredmények. 5 sikertelen inszemináció után jött a lombik, durva hormonkezelés, altatás nélküli petesejt leszívás, 2 visszaültetése, majd 1 hét után barnázás, két hét után menstruáció. Kibuktam, férjemmel megromlott a kapcsolatunk, ő is besokalt, rengeteg pénzt elköltöttünk (tudom, ez egyáltalán nem fontos ilyenkor), egyszerűen elegünk lett. Elköltözött, de továbbra is tartottuk a kapcsolatot (minden téren). Az ünnepek meghozták a várva várt békülést, hazajött. Január közepén már furcsállottam, hogy nem jön a menstruációm. Mivel hónapok óta már ez volt a legkisebb bajom, így azt sem tudtam, hogy mikor kellene megjönnie. Utánaszámoltam és már a 34.napnál voltam. Csináltam egy tesztet, negatív lett. Gondoltam, ez még amiatt van, hogy a sok hormonkezelés felbolygatta a szervezetemet, majd megjön. Elkezdett fájni a mellem (már éjszaka is melltartóban aludtam, annyira fájt), olyan "mindjárt megjön" érzésem volt elég gyakran. Pár napja megint csináltam tesztet. És ott volt a halvány második csík :)))) (persze aznap mégegyet, majd másnap is egyet és ma is egyet - többet már nem csinálok :))) ). Soha nem hittem a "ha nem görcsölsz rajta, összejön" és ehhez hasonló nagy szavakban. De most, csak ámulok és bámulok, hogy mennyire igaz. Nem tanácsolom senkinek, hogy ne görcsöljön rajta, mert azt egyszerűen lehetetlen betartani. És azt se kívánom senkinek, hogy átélje az elmúlt pár hónapot, de mostmár azt mondom, hogy megérte :) Hétfőn megyek ultrahangra, remélem, hogy akkor is és a későbbiekben is minden rendben lesz.


Nektek pedig sok sikert!!!


2011. jan. 21. 09:51
1 2 3 4 5 6
 1/54 anonim ***** válasza:
100%
Gratulálok kismama:)Nekünk se sikerültek a lombikok feladtuk és ahogy az agyam leállt róla azonnal sikerült,természetes úton pedig alig volt spermánk:) de tényleg igaz, ha nem görcsölünk rajta összejön:))
2011. jan. 21. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/54 anonim ***** válasza:
100%
Őszintén gratulálok, és remélem minden rendbe jön a férjed és te közötted. A baba még nagy kihívások elé fogja állítani a kapcsolatotokat erre készülj fel, de remélem minden rendben lesz.
2011. jan. 21. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/54 anonim ***** válasza:
100%

Szívből Gratulálok!! :)

Mi 4 éve próbálkozunk, sajnos eddig sikertelenül :(

2011. jan. 21. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/54 anonim ***** válasza:
100%
Gratulálok :)
2011. jan. 21. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/54 anonim ***** válasza:
100%

nagyon-nagyon gratulálok, fantasztikus ez a sztori, jó ilyeneket olvasgatni!! :)

boldog babavárást! :)


mindenesetre nekem az a véleményem, hogy ez igenis a hormonkezelés "mellékhatása", csak olyan esetben történik csoda, amikor mindenféle kezelés ellenére teherbe esik egy nő hosszú évek sikertelensége után, de amikor volt korábban hormonkezelés, akkor igazából annak köszönhető - szerintem.

ahogy írtad is, felbolygatta a hormonháztartásodat, ilyenkor a stimuláció után sem múlik el azonnal a hatás, sőt, valószínű nálad (is) arra késztette a szervezetet, hogy végre tényleg rendeződjön már igazi normál kerékvágásba minden.

2011. jan. 21. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/54 A kérdező kommentje:

:) Köszönöm. Neked is gratula (bár nem tudom, hogy neked mikor volt) :)


Hozzáteszem a történethez: minden olyat csináltam az elmúlt hónapban amit az elmúlt években kerülnöm kellett az ovuláció napjától kezdődően - szauna, szolárium, forró fürdő, buli, stressz stb. :) Szóval tényleg nincs rá recept! :)

2011. jan. 21. 10:00
 7/54 A kérdező kommentje:

Igen, én is nagyon remélem, hogy minden rendben lesz, 10 éve vagyunk már együtt, nem friss a kapcsolat, ez volt az első "kisiklásunk", és biztos vagyok benne, hogy az utolsó is.


A hormonkezeléseket utoljára augusztusban kaptam. Szerintetek lehet még hatása?

2011. jan. 21. 10:02
 8/54 anonim ***** válasza:
100%
Hatalmas gratula!!!!! :)))))))
2011. jan. 21. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/54 A kérdező kommentje:
Nagyon köszönöm! :)
2011. jan. 21. 10:04
 10/54 A kérdező kommentje:

A 4 éve próbálkozónak üzenem, hogy tényleg ne adja fel. Én is hallottam ezt százszor és mindig mosolyogva megköszöntem vagy visszamondtam egy okét. Közben a szívem szakadt meg. Pláne, hogy sokan milyen könnyen beszélnek. Sajnos én már ott tartottam, hogy rettegtem attól is ha valamelyik barátnőm kimondta, hogy gyereket szeretne. Az egyikük terhes is lett, már egy éve meg is szült. Én végig jópofát vágtam, de belül iszonyatosan fájt, hogy nekem miért nem????? Ami pedig még durvább, utána az a kérdés merült fel bennem, hogy neki miért.... :( Most, hogy sikerült, tudom, hogy nem kell beleélnem magam semmibe, mert még bármi történhet, de ez most újra feltölt és erőt ad - tudom, hogy képes vagyok rá, hogy gyerekünk legyen!


Hajrá nektek!

2011. jan. 21. 10:09
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!