Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Hogyan mondjam el a szüleimnek...

Hogyan mondjam el a szüleimnek, hogy terhes vagyok?

Figyelt kérdés
Két éve járunk a barátommal, ő 24, és 21 éves vagyok. Ő dolgozik, én egyetemre járok, és kollégiumban lakom. Nem akartunk babát, védekeztünk (fogamzásgátló tablettát szedek), mégis bekövetkezett. Viszont nem tudom, hogy mi legyen. A babát megtartjuk, ez biztos, és tudom, hogy a szüleim sem szeretnék, ha elvetetném. Viszont nem tudom, hogyan mondjam el nekik. Tudom, hogy nagyon mérgesek lesznek, és egész életemben haragudni fognak ránk ezért. Pedig én még boldog is vagyok. Nem estem kétségbe. Barátommal megbeszéltem, hogy hozzájuk költözhetek, és befejezem a főiskolát a baba mellett is. Szerencsére olyan a munkabeosztása, hogy sokszor tudna rá vigyázni, amikor én iskolában vagyok, ha meg nem, akkor a szülei vigyázhatnának rá addig. A barátom fizetéséből, és az én ösztöndíjamból, szociális támogatásomból, és ugye majd a gyesből jól ki tudnánk jönni, persze nem fényűzően, de nem kopna fel az állunk, és még félre is tudnánk egy kicsit tenni. Nagyon sok babaholmit nem is kellene vennünk, mert van a családban kisgyerek, és az ő felszereléseit nem dobták ki, hátha valakinek kell. Viszont tudom, hogy a szüleim kétségbe lesznek esve, és azt várják tőlem, hogy én is hasonlóan érezzek. Pedig nem. Még örülök is, hogy így történt, legalább nem húzom-halasztom a dolgot 30 éves korom utánra. Ti mit tennétek? Elmondjam otthon, hogy én még örülök is, vagy ezt ne, én is sopánkodjak velük együtt, hogy ez megtörtént? Még mielőtt bárki megvádolna, nem direkt estem teherbe. Minden nap pontosan bevettem a gyógyszert, és hányni sem hánytam.
2010. dec. 9. 13:32
 1/9 anonim ***** válasza:
szia!én is ebben a helyzetben vagyok,csak mi nagyon vártuk a babát!!!igaz én nem vagyok jóban a szleimmel sajnos,de karácsonyra haza megyek,és oda állok eléjük,és megmondom,hogy Kisbabám lesz!velük még nincs is akkora baj,viszont a vőlegényem szülei,ők nem tudom,hogy fogadják majd,de lesz,ami lesz,el kell nekik is mondanunk,mert elvégre ők lesznek a nagyszülei!
2010. dec. 9. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy először ki lesznek akadva, ez természetes, készülj fel rá. Idővel lenyugszanak, átgondolják és másképp fogják látni. Ha azt emit ide leírtál elmondod nekik, szerintem nem lesz gond. Persze időt kell hagyni, hogy túl legyenek az első sokkon. Te ismered őket, tudod kb mennyi időre van szükségük, a konkrét dolgokról majd csak akkor beszéljetek.
2010. dec. 9. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

Mindenképp együtt jelentsétek be, hogy lássák, jó a kapcsolatotok és, hogy közös jövőt terveztek.

Kérdezd meg, hogy mikor érnének rá, mert szeretnétek beszélni velük. Amennyire tudod, ez a felvezetés lehet spontán, mintha csak beszélgetni szeretnétek, nehogy túlaggódják magukat és még rosszabbra gondoljanak

2010. dec. 9. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Én nem tudom mit akadnak ki????21 éves felnőtt ember vagy,ráadásul nem egy felelőtlen éjszaka következménye.Normális körülmények közé,szerető szülők közé fog érkezni az a gyerek.Ezt így mond el nekik.Én 23 vagyok,szóval nem sokkal idősebb,mégis mindenki kiugrott a bőréből a hír hallatán.
2010. dec. 9. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Egy picit minimum, hogy meglepődnek, gondolom úgy gondolták, hogy befejezi a kérdező a sulit, elhelyezkedik és aztán jön a baba. De hát az élet néha mást hoz, mint amit eltervezünk.
2010. dec. 9. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
gratula! Adjatok ötleteket, engem is érdekel!
2010. dec. 9. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Szia!


Nagy kislány vagy már, ne aggódj:) Én 25 vagyok, végzős jogász, érkezik a baba, szóval a záróvizsgáimat ketté kell szednem...:) A szüleimet csak ez érdekelte, hogy a sulit azért befejezem, ugye?:D Apukám homokozót, meg hintát tervez, szóval őt csak ez érdekli:) Amúgy nem volt gáz..bár én férjnél vagyok fél éve..de szerintem ez sokat nem számít..

Mennyi idős terhes vagy?


11+5hkm

2010. dec. 9. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Remélem nem lesz gond, hétvégén jelentjük be. Egyébként nem tudom, hogy hány hetes terhes vagyok, mert csak jövő héten tudok orvoshoz menni, eddig még csak terhességi tesztet csináltam, de csak egy menszeszem maradt ki, a mostani, úgyhogy talán még az elején járok. Azért kell idő, hogy felkészüljünk. :-)

2010. dec. 9. 16:50
 9/9 anonim ***** válasza:

szia,


mi 8 hónapja éltünk együtt, de nem voltunk házasok, amikor teherbe estem, párom 30, én 23 éves voltam. saját lakás, autó, két fix munkahely, tervezett baba :) a legboldogabbak voltunk a világon és minden félelem nélkül, teli szájal újságoltuk a nagy hírt otthon, mert egyedül édesanyám tudta, hogy rajta vagyunk a baby projecten :) Anyósom nem tudott megszólalni (pozitív értelemben), Apósom és a Sógornőm sírtak örömükben. Édesanyám szintén :) Apukám, akitől 5 éves koromban vált el 9 hónapig kínzott azzal, hogy felelőtlen vagyok, azt sem tudom mit vállalok, minek kellett ezt, esküvő nélkül, stb... azt hittem megszakad a szívem, hogy így érez... hiszen mi a legboldogabbak voltunk a Világon!! két lánya van, így amikor megtudtam, hogy fiút hordok a szívem alatt titokban nagyon örültem, hogy ez majd oldja a feszültséget. hát nem így lett... eltelt a 9 hónap és egy csodás Apás szülés után mégis Ő volt az első ember, akit felhívtam, hogy nagyapa lett!!!! a kisfiunk Alen már 2 éves, imádja a Tatát, apukám pedig minden mondatától, ölelésétől, puszijától elolvad, odáig van érte!!!! sajnos én nem fogom elfelejteni sosem, mennyi fájdalmat okozott nekem az akkori viselkedésével, de amikor rájuk nézek, ahogy játszanak, beszélgetnek boldog vagyok :)

bárhogy is reagálnak majd, ha kiakadnak is, ahogy megszületik egyszerűen minden mérgük, kételyük elszáll majd!! nem lesz könnyű a 9 hónap, ha nem örülnek igazán,de gondolj majd arra, hogy a legfontosabb a Ti boldogságotok, Ők pedig úgyis megbékélnek majd!!

remélem, azért nem kell ezt átélned és a meglepettség után nagyon fognak örülni!!

szorítok Nektek!!


Ági

2010. dec. 9. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!