Mi a boldogság?

A boldogság szerintem is egyfajta elégedettség. Másrészről mégsem az. Aki azt mondja magáról hogy "nem boldog", mert mondjuk szerencsétlennek érzi magát valami miatt, az úgy érti hogy "nem elég boldog". Bizonyíték: ha történne vele valami nagyon rossz, akkor még boldogtalanabbnak érezné magát. Ugyan ez a másik irányban is igaz: ha történne vele valami jó, akkor kevésbé érezné magát boldogtalannak. Van egy olyan szint amikor nem is igazán tudja eldönteni, és történhet vele olyan hihetetlen kellemes, kielégítő dolog amivel már boldognak érzné magát. Az tehát világos dolog, hogy a boldogság ÉRZETÉNEK nem két állapota van (igen/nem) hanem egy bizonyos szintje amihez képest lehet az ember boldogabb vagy kevésbé boldogabb. Azt pedig általában mi magunk döntjük el hogy megelégedünk-e vele. (Ez tehát a boldogág és a boldogság érzetének megkülönböztetése.)

Az elégedettségnek szoros köze van hozzá, mert aki elégedett a "boldogság érzet szintjével", az azt mondja: boldog vagyok. Aki meg nem elégedett vele az azt, hogy "nem vagyok boldog". Én úgy látom, hogy egy adott személy válasza függ belső dolgoktól (ő mit tart elégnek), és függhet külső dolgoktól is (milyen helyzetben van, mik történtek vele stb.) Sok primitív gondolkodású ember, aki nem képes a magasabb szintű introspekcióra, a boldogságot úgy definiálja, hogy "amit ő annak érez". Azaz: az érzést azonosítja a dologgal. Az ilyen emberek nem kifejezetten tévednek. Ez csak azt mutatja, hogy ők ennyit fognak föl belőle, méghozzá szubjektív módon.

A boldogság ÉRZETÉT ilyen szubjektív módon még le lehet írni, de magát a boldogságot már nem biztos. Szerintem a boldogságot nem csak érzésként fogjuk föl, hanem más módokon is. Például aki hosszú ideig boldog, az fizikailag is elváltozik. Van aki azt mondaná: "sugárzik róla a boldogság". Ez fizikai jegyeket is takar (kisimult bőr, eltérő izom tónus). Valamint más biológiai jegyeket (pl. másfajta hormon termelés). Ezen kívül megjelenhet mentálisan is (egészségesebb, összeszedettebb gondolkodás). Könnyen lehet hogy vannak a boldogságnak olyan részei amit azért nem tudunk értékelni, mert azt a részét nem vagyunk képesek érzékelni még szubjektív módon sem. De ettől még hatással lehetnek ránk. (És ehhez nem szükséges túlvilági irányokba elmenni. Például a kibocsátott feromonok az emberek nagy részénél ilyenek: nem tudják őket vizsgálni még szubjektív módon sem, de hatással vannak rájuk. Persze lehet a boldogságnak fizikain túli síkon is hatása, és ha van ilyen akkor ezt sem tudjuk vizsgálni.)

Azt hiszem hogy a "mi a boldogság" kérdés hasonlatos a "mi a szeretet" kérdéshez olyan tekintetben, hogy ez is egy (részben) transzcendentális dolog. Aki egy civilizálatlan embert kérdez meg arról hogy mi a boldogság, az olyan választ kaphat hogy sok kecske, vagy sok szép felség és hasonlókat. A civilizált ember minden bizonnyal a sok pénzt, a rendszeres kielégítő szexet vagy a gondtalan (felelősségtől mentes) életet jelölné meg a boldogság elsődleges forrásaként. Ha Teréz anya még élne, akkor egész biztosan másként fogalmazná meg a boldogság mibenlétét (ha egyáltalán adna rá választ). És ezek a válaszok nincsenek ellentmondásban egymással, mert a boldogság - a szeretethez, a szabadsághoz, a tudatossághoz és más transzcendentális dolgokhoz hasonlóan - egy olyan dolog, amit meg kell hódítani. A barbár embernek igaza van abban, hogy számára a sok kecske jelenti a boldogságot (mert ő annak birtokában tartaná magát boldognak). Az üzletembernek is igaza van a sok pénzben és a gondtalan életben, mert őt meg lehet hogy az tenné boldoggá. Minél többet fogunk föl a világból, annál többet látunk a boldogságból, és annál pontosabban vagyunk képesek leírni.

Ha valaki egy konkrét ember boldogságának egyéni forrását kutatja, akkor azt találja hogy a forrás minden ember számára más és más lesz, és időben is változik. Ha valaki úgy általában a boldogság forrását keresi, vagy annak mibenlétét, akkor az falakba fog ütközni. Azért, mert a boldogságnak mindig vannak (és lesznek) olyan szintjei, amik az adott kutató számára elérhetetlenek. A magasabb felfogja az alacsonyabbat, de ez fordítva nem igaz. Például, egy önzetlen, magasan fejlett ember is képes örülni a sok pénznek, de csak akkor ha azt tényleg jó célra tudja fordítani (és teljesen eltérő fogalma van arról, hogy mi a "jó"). Ugyanakkor az önzetlen embert az is boldogítja, ha egy másik embertársa boldog. Az önzetlen emberrel ellentétben egy primitív kecskepásztort lehet, hogy nem boldogít a szomszéd kecskepásztor boldogsága. (Ezzel nem a kecskepásztorokat akartam lenézni - közöttük is lehetnek érzelmileg magasan fejlett emberek - csak egy sztereotípiát használtam föl arra hogy szemléltessem a felfogó képesség hatását a boldogság fogalmára.)

> 11nagylzs"egy bizonyos szintje amihez képest lehet az ember boldogabb vagy kevésbé boldogabb."

> - igen, ez a fokozatosság, mint érzet fogható.

A boldogság érzetének vannak fokozatai. A boldogság más megtapasztalásainak is vannak fokozatai, és valószínűleg magának a boldogságnak is.

> De alapvetően, mert ez nem állandó, nem is boldog állapot, mert ott a félelem, az elvesztésétől.

Semmi nem állandó! A boldogság sem az. Sőt, ha folyamatosan boldog vagy, még akkor sem egyforma a boldogságod hanem változik. Az ember lehet boldog egy pillanatra, vagy egy napra vagy tovább. Ugyan így félhet egy napig vagy egy hétig. Ha te a boldogságot csak tartós állapotként tudod elképzelni, akkor egy olyan boldogság fogalmat használsz ami nagyon egyedi, és külön magyarázatra szorul. Pl. nagyon sok ember azt állítja, hogy egész életében csak néhány boldog perce volt. Nyilvánvaló, hogy nem ugyan arról a tartós dologról beszél mint te, mégis ugyan azt a szót használja. Ez csak azt bizonyítja, hogy mindenkinek más fogalma van a boldogságról. Én nem mondom hogy neked nincs igazad akkor, ha a saját boldogság fogalmadat vonatkoztatod saját magadra. Ha a saját boldogság fogalmadat vonatkoztatod mindenki másra, akkor az már magyarázatra szorul. Ha pedig azt próbálod meg eldönteni hogy "kinek van igaza", akkor már nem magáról a boldogságról mint objektív dologról döntesz, hanem nézőpontokat egyeztetsz.

Más: a félelemnek is vannak fokozatai. Az már igaz hogy aki nagymértékben és folyton fél, az nem tartja magát boldognak. Tehát van közöttük összefüggés. De az érzések nem mérték nélküliek. Sok ember azokat az érzéseket tudatosítja magában amik elég erősek benne ahhoz, hogy ne lehessen őket figyelmen kívül hagyni. Egy "boldog ember" is aggódhat a gyerekéért, vagy egy boldog ember is lehet szomorú egy barátja elvesztése miatt. Ez valójában azon múlik, hogy ki mennyire tartja magát boldognak. Hiszen a valóságban nincs olyan hogy "100%-ban boldog ember" és olyan sincs hogy "100%-ban boldogtalan ember". Amikor valaki azt mondja hogy ő boldog, akkor azt érti alatta hogy "elég boldog". Ha pedig azt mondja hogy boldogtalan, akkor azt érti alatta hogy "nem elég boldog". A bölcs emberek képesek boldognak tartani magukat akkor is, ha valami rossz dolog történik velük. Azért mert tudják, hogy az ilyen rossz dolgok elkerülhetetlenek az életben, és képesek elfogadni a világot olyannak amilyen. Sok ember alig képes ilyesmire, és folyton elégedetlen a környezetével, ráadásul másokat okol maga helyett. Sokszor ez az önokozott folytonos elégedetlenség akadályozza meg abban hogy boldognak tartsa magát (annak ellenére hogy ő meg vagy róla győződve hogy a környezete az oka). Ne érts félre, ezzel nem azt akartam mondani hogy nincsenek szerencsétlen emberek, vagy hogy mindenkinek egyformán boldognak kellene éreznie magát függetlenül attól hogy milyen helyzetben van. Szó nincs erről.

> A boldogságnak ez pedig akadálya, félni..

A boldogságot akadályozza a félelem, igen. Ebben igazat adok.

> Tehát boldog lenne, ha nem félne.

Egyrészt igazat adok, mert ha te a félelmet úgy definiálod mint "olyan mértékű félelem ami nem hagy nyugodni", akkor igaz hogy teljesen megakadályozza azt hogy boldognak tartsd magadat.

Másrészt nem adok igazat, mert rossz az implikáció iránya (a félelem hiányából nem következik a boldogság) és mert a félelem nem zárja ki a boldogságot. Bár van amikor kizárja, de ez nem egy abszolút érvényű törvényszerűség. Majd lehet erre azt mondod hogy "jaj de az nem félelem csak <aggódás,tartás valamitől,XYZ>" ahol XYZ helyébe másik fogalmat lehet tenni. Nos, a félelem fogalom nem mond semmit az érzés mértékéről, legalábbis számomra nem. A "retteg" vagy a "tart tőle" az igen. De kell hogy legyen egy olyan szó ami a félelmet a mértékétől függetlenül, csak a minőségében írja le. És szerintem ez a szó a félelem. És ha így érted a félelmet, akkor a félelem nem zárja ki a boldogságot.

> Ez, ami a birtokláshoz köthető, az elvesztés miatt is és más miatt is, és a vágyak természete miatt, nem a tiszta boldogság. Inkább "az életben boldogulásnak" nevezném, (sok kecske, sok pénz..stb)

Számodra a "tiszta boldogság" az, amit te tiszta boldogságnak tartasz. Más ember meg mást tart annak. Hogy objektíve mi a tiszta, azt nem tudjuk eldönteni. Akkor hát ne ítélkezz mások fölött! Az világos dolog, hogy vannak olyan dolgok amiket te (már) nem tartasz tiszta boldogságnak, mások esetleg igen. Azt sem lehet kizárni hogy vannak olyan dolgok amiket te (még) tisztának tartasz de mások már nem. És az is lehet hogy vannak dolgok amiket nem az érzelmi fejlettség foka miatt különböztettek meg, hanem az érzelmi fejlődés mint út elágazódásai miatt. Ha ezt tagadod akkor azzal azt állítod, hogy az érzelmi fejlődésed csúcsán vagy, és emberként nem tudsz tovább fejlődni. Ezt is megteheted, de szerintem nem érdemes.