Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Miért viselkedik sok dohányos...

Miért viselkedik sok dohányos bunkóan? Miből gondoljá (to) k, hogy normális másnak ártani?

Figyelt kérdés

A konkrét bajom nem az, hogy ha valaki dohányzik, hanem az, amikor úgy teszi, hogy vele több másik embernek árt. Pl a buszmegállóban ma is egy gyerek fújta a füstöt, amit szívhatott mindenki be. Az egyik metróállomáson pedig a fornetti pékség előtt estem majdnem össze mert ott dohányoztak(nameg a hajléktalanok is).


Én szívem szerint betiltanám a közterületen való dohányzást, vagy inkább a forgalmasabb helyeken. Buszmegálló, aluljáró, stb. az nem zavar, ha valaki egy panelház előtt szívja, gyorsan bemegyek és ennyi.


A probléma ott kezdődik, hogy sok dohányosnak az a mottója, hogy neki joga van dohányozni, a saját testével azt tesz amit akar, stb. Kezdjük azzal, hogy a jognak semmi köze ehhez. Azért dohányozhat, mert nagyon sok politikus is ezt teszi, ezért nem hoz olyan törvényt amivel ártana saját magának. (emlékezzünk csak arra amikor felvételek készültek arról, hogy a parlamentben szivaroztak a képviselők, és még nekik állt feljebb, hogy miért szólnak be nekik), értelemszerűen nem hoznak olyan döntést amivel maguknak ártanak, vagy maguk ellen beszélnek.


szóval úgy érzem itt nincsen más csak puszta önzés meg szarás a másik emberre, és akkor közben meg mindenki (a dohányos is) sír, hogy mennyire rossz ez az ország, és hol tartunk.


2009. okt. 29. 09:32
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
100%
Köztudott, hogy liftben tilos dohányozni, kint van a táblácska is, mégis van, aki a tiltás ellenére dohányzik a liftben, ezt hogy oldanád meg? Amúgy bizonyos körülmények között engem is zavar, én nem dohányzom, de a dohányfüstre érzékeny vagyok, és szűk, zárt térben problémáim vannak, ha füstölnek, de szerintem először a már meglévő szabályokat kéne komolyabban venni és betartatni.
2009. okt. 29. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 A kérdező kommentje:

az mind1, hogyan tartatnám be, itt nem erről van most szó, hanem az emberekről akik ezt csinálják, hogy miért és mit gondolnak, bár végülis a választ tudjuk, önzőségből, meg leszaromságból.


de abban igazad van, hogy be kéne tartani alapból a szabályokat, de inkább ott a gond, hogy nem nem tudják betartatni, hanem nem tartatják be őket. Mondjuk egy irodaházban ahol a liftben is van kamera, ott lehet, hogy seggberugnak ha rajtakapnak, hogy cigiztél bent, egy panelban tesz rá mindenki sajna.

2009. okt. 29. 09:53
 3/21 anonim ***** válasza:
96%
Én kiirtam a liftbe hogy "Ha füstölni látjuk ,azt hisszük kigyulladt és ezek szerint cselekszünk!" Kedves dohányzó szomszédomat lazán nyakon öntöttem mikor kinyitotta a liftajtót:) Azt hittem megöl, de bocsánatot kért és azóta nem láttam a liftben dohányozni...
2009. okt. 29. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
100%
előző vagyok, mellesleg én is dohányzom:) de gyűlölöm ha valaki olyan helyen füstöl ahol más is van. Rólam sokan nem is tudják mert soha nem gyújtok rá ott ahol több ember van
2009. okt. 29. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
100%

Én tüdőbeteg vagyok, ha a közelemben dohányoznak, van hogy fuldokolni kezdek... Volt már olyan, hogy álltam a buszmegállóban, mellém állt egy nyanya a cigijével, az arcomba fújta a füstöt, és mikor mondtam KEDVESEN, hogy legyen szíves arrébb állni mert tüdőbeteg vagyok és befulladok a füsttől, még neki állt feljebb, ott pofázott, hogy milyen szemtelen kis taknyos vagyok, hogy be merek szólni őméltóságának, merthogy ő ott dohányzik, ahol akar...


De attól, hogy valaki cigizik, nem lesz automatikusan bunkó ember, ismerek olyat is, aki csak otthon gyújt rá, pont azért hogy ne károsítsa annyira mások egészségét.

2009. okt. 29. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:

Szerintem ha a jelenlegi szabályok betartatására jobban odafigyelnének, akkor talán kevesebb lenne a bunkó dohányos, mert nem érné meg nekik. Igen, én is ismerek normális dohányosokat, akik betartják a szabályokat, sőt, de én a problémát ebben látom, hogy a szabályok meg vannak hozva, és olyan, mint ha nem is lennének, mert nincs visszatartó erő.

Pl. munkahelyeken is kell kijelölt területnek lenni, máshol nem dohányozhatnának, de ha nem tartják be, és egy kolléga szól, aki rosszul van a füsttől, akkor ő repül a munkahelyről, még akkor is, ha a céget megbüntetik.

2009. okt. 29. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 A kérdező kommentje:

Persze én sem mondom, hogy az összes dohányos bunkó. Nekem is van egy tonna dohányos ismerősöm, bár a legtöbbjükre rá kell szólnom, hogy a füstöt másfele fújja már, de ált elnézést is kérnek érte.


A gond ugye az mint mondtam, hogy nem tartatják be a szabályt, hisz a szabályhozók is szabályt szegnek, így tesznek rá.

2009. okt. 29. 10:38
 8/21 anonim ***** válasza:
96%
én cigizek, de zárt térben utálok,mert ott egy idő után úgy megáll a füst, még szellőztetés mellett is, hogy megfájdul a fejem... ezért nem örülnék neki, ha betiltanák a közterületen dohányzást... inkább azt kellene csinálni, hogy az ilyen forgalmasabb helyeken, ahol sok ember van, külön kis sarkot kijelölni a dohányosoknak, ahol dohányozhatnak...kb 3-4 méterre a többiektől... bár nem tudom ez mennyire hülyeség, vagy mennyire megoldható... én kedden reggel utaztam debrecenbe az egyetemre és amíg az állomásnál vártam a villamost, rágyújtottam...nem volt senki sem a megálló teteje alatt, így beálltam, hogy ne ázzak. Persze 2 percen belül tele lett az a kis szűk hely, így inkább kiálltam a tető alól a cigimmel együtt, még mielőtt valaki megszól... de egyből elgondolkodtam rajta, vajon hányan vették észre ezt a gesztust a tető alatt állók közül és hogy vajon hány dohányos tette volna meg ugyanezt...szerintem mindkét kérdésre az a válasz, hogy senki... és ez elszomorít :(
2009. okt. 29. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 A kérdező kommentje:

A közterületen való betiltás már amolyan idegrohamban jön ált rám, mert annyira parasztok tudnak lenni egyesek, hogy megérdemelnék. Értelemszerűen ha nem a tömegben gyújtana mindenki rá akkor nem zavarna senkit sem. Aluljáróban is a tömegben ha mész, akkor nagy eséllyel előtted lesz vki aki cigizik hátrapöfi a füstöt és még hamuzik is. Elég nagy szemétség.


Figy, lehet nem szóltak észre, attól ég észre vehették;) azt se köszönöd meg, ha valaki nem szarik oda a buszmegállóba nem? Elméletileg ennek is természetesnek kéne lennie.

2009. okt. 29. 10:41
 10/21 anonim ***** válasza:
2009. okt. 29. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!