De miért akarnak ÖRÖKKÉ ÉLNI BOLDOGSÁGBAN? Az emberek. Még is az örökké. az rengeteg és sosem lesz vége. Végtelen. Ez olyan elképzelhetetlen

21:09

elhiszed,ha egyszer belekényszerítenének abba,hogy a vízben ússz örökké,és nem leszel éhes,se szomjas,se semmi,te is kivágynál a partra?Mert az ember már csak ilyen!

Nekem furcsa ilyen formán feltéve ez a kérdés...

Ki ne akarna örökké, boldogan élni?

Persze ebben a világban ez lehetetlen. Hosszabb-rövidebb ideig érezhetünk boldogságot, ami valaminek az elérése, megléte révén bekövetkező nagyfokú megelégedettség következtében alakulhat ki. De ez is változó, hisz amíg pl. az egyik embernek egy lakás/kocsi/jól sikerült nyaralás/gyermek/stb. megszerzése/megléte maga a földöntúli boldogság, addig a másik esetleg örül egy kicsit, aztán rálegyint, "na bumm, ez is megvolt".

Ráadásul, rengeteg probléma vesz bennünket körül és ha szerencsések is voltunk és viszonylag jó életünk volt, mindennek a végén ott van a halál.

Tehát ebben az életben tartósan és főleg(!) örökké nem lehetünk boldogok. Erre csak egy esély (remény!?) van, mégpedig Isten ígérete erre vonatkozóan.

Bár az örökkévalóság megléte felfoghatatlan, de nyilvánvalóan létezik. Csak pár kérdés (infantilis):

Mikor kezdődött az idő?

A számunkra határtalannak tűnő világegyetem tágul. Hová és minek a helyét tölti ki?

De már a keletkezése is... Miből állt össze az a hihetetlen sűrűségű atom (egyáltalán az anyag, ami előtte nem volt!!!), amiből szétrobbanva létrejött a kozmosz? Egyébként is egy kis atomból egy ilyen mérhetetlen kiterjedés? És ki adta az energiát ehhez az óriási erejű robbanáshoz?

Persze lehet elmélkedni ezeken és ezekhez hasonló kérdéseken, hisz ezáltal felmérhetjük a helyzetünket és elhelyezhetjük magunkat a világban. Így talán könnyebben kiszabhatjuk magunknak az utat, hogy merre tovább.

"nyugi, majd rájönnek,hogy uncsi, ha már elkezdték átélni "

Ha elfogadjuk istent, akkor fogadjuk el neki, hogy az jó lesz. Ha meg nem hiszünk benne (neki), akkor meg értelmetlen ezen morfondírozni.

Vakok vagyunk arra a világra. Hogy érthetnénk meg a "színeit"? Az idő pedig nagyon relatív, még a mi világunkban is. Nem feltétlenül Einsteinre és a fényéhez közeli sebességre gondolok, hanem pl. arra, hogy kb. 1 perc alatt álmunkban sok órányi történést átélünk. A mennyországban sem biztos, hogy gilisztás lesz a seggünk.

Képzeljetek el egy orgazmust aminek so'sincs vége, mert nem zavarnak minket külső impulzusok, és saját fiziológiás korlátaink. Hát én jól érezném magam abban az állapotban. Persze ez is ugyanolyan hülye fantazmagória mint a tiétek.

Majd meglátjuk, ha meglátjuk. Most az a dolgunk, hogy "itt" legyünk boldogok. Tudunk (vagy tudhatnánk) mi itt is poklot vagy mennyországot csinálni kicsiben, ha megszegjük vagy betartjuk isten törvényeit.

"Attól félek hogyha meghalok akkor teljes egészében megszünök létezni"

Ha megszűnsz létezni, abban számodra semmi rossz sincs, így illogikus félni tőle.

Attól az időtől is rettegsz, amikor még nem születtél meg?

Dehogyis nincs semmi rossz... Hiszen ha a halál után nincs semmi, csak a teljes megszűnés, akkor tudat sincs, ami felfogná, hogy "már minden oké, pihenhetek, nyugodhatok" (mint ahogy mondani szokták).

És elvesznek az emlékek is, a megszerzett tudás is, a képességek is... egyszerűen minden. Olyasmi ez így, mint egy örökké tartó álomtalan alvás. Engem is elborzaszt ez a gondolat, és még nagyon sokakat, akik úgy őszintén és alaposan belegondolnak. Voltak mostanában kérdések, ahol feljöttek hasonló témák.

A kérdés pedig Kosztolányi Dezső soraira hajaz:

"Pajtás, dalolj hát, mondd utánam:

Mi volt a mi bajunk korábban,

hogy nem jártunk a föld porában?

Mi fájt szivednek és szivemnek

Caesar, Napoleon korában?"

Ez az Ének a semmiről c. vers 6., egyben utolsó versszaka. Tehát ő sem talált más magyarázatot, más vigaszt. Pedig ez így értelmetlen, hiszen a születésünk előtti időben még nem volt tudatunk.

Szerintem egyébként az ember halálfélelme, az elmúlástól és tudattalanságtól való rettegése pontosan Isten létezése mellett egy érv. Ha ok és cél nélkül lennénk itt, a Földön, mint ahogyan az ateisták állítják, akkor...

1. Értelmetlen ez a félelem, tehát az evolúciós elmélet szerint nem hasznos; azaz már évezredek óta nem kellene lennie;

2. Oktalan is, mivel kortól független; márpedig pontosan az idősebbeknek lehetne ok a megnyugvásra... Hiszen ha valaki már szaporodott, továbbörökítette a génjeit, akkor már ez az ösztön / kötelesség kipipálva, aztán jónapot. :D

Neeem, ez szerintem nem így megy; ez csak egy hamis biztonságérzet, amit a psziché / elme / tudat (kinek mi tetszik jobban :D) azért fogad el, mert így védekezik a megőrülés ellen. [Sok érdekes pszichológiai megfigyelés és elmélet létezik arról, hogyan működik az ember...]

Üdv. :)

07:23

Már voltál halott, több milliárd évig, a születésed előtt. Semmi rossz nem volt benne. Ugyanez lesz a 2. halál alatt is. Az emberben a halálfélelmet ösztönök okozzák, nem a logikus gondolkodás. Az ösztönöket pedig a fajfenntartás tendenciája verte belénk, az ösztönök nem azzal kapcsolatosak, hogy mi az igazság vagy mi a tény.

^ Nem értetted meg, amit írtam. NEM voltam halott, mert a születésem előtt egyáltalán nem is léteztem; ez nem ugyanaz az állapot, közötte ott van az ÉLET, a TUDAT.

Az pedig ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy mi okozza a halálfélelmet, mert az evolúciós elmélet szerint amelyik tulajdonság nem hasznos, az "elmúlik". Vagy rosszul tudom?