Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Szerintetek be fog következni...

Szerintetek be fog következni egy olyan háború, vagy akár világháború amiben a nyugatias, demokratikus országok fognak megvívni az iszlamista diktatúrák, Észak-Korea, Kuba és hasonló országok ellen?

Figyelt kérdés

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az 50-es évek szelleme visszaköszön. Csak most az "USA" szerepét fogják játszani a nyugatias, demokratikus országok a "Szovjetunió" szerepét pedig az iszlamista diktatúrák, Észak-Korea, Kuba és hasonló diktatórikus országok.


A 20. században lejátszódott Hidegháborúból Nevető Harmadikként került ki az iszlám világ, a mostani helyzet magjai az 1979-es Iszlám Forradalomban lettek elültetve, amikor az iráni nép a valamennyire népsanyargató, de mégis csak nyugatias sah helyett Ayatollah iszlám diktatúráját választotta.


A kiéleződött helyzet beindítója pedig a 2001-es terrortámadás volt.


Azóta egyre inkább úgytűnik, hogy a Föld két fő kultúrára és világra oszlik: Egy nyugatias, demokratikus világra, és egy diktatórikus világra.


Ahogy telik az idő, egyre jobban kiéleződik az ellentét a két világ között.


Szerintetek lehet ebből Harmadik Világháború?


2010. okt. 30. 23:56
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:

"Elismerem hogy az arabok is olyanok, amilyenek, de itt nincs jó és rossz oldal, mert amíg tegyük fel a muszlimok a vallásuk terjesztését szeretnék akár erőszakos módszerekkel, a nyugat pedig mondjuk az arab országok energiahordozóit, és befolyást ezen országok felett. Szeptember 11, ha tényleg terroristák művelték, sem ok nélkül történt."

Ha csak az olajat akarták volna az amik azt máshogy is elintézhették volna. Például valami tálib vezért juttatnak hatalomra cserébe az olajat kiengedik a világpiacra, ahol az USA nevetve megveszi.

Milyen nem ok nélkül történt? És amikor a Szovjetunió volt Afganisztánban, akkor miért nem volt szept. 11? És Oszama miért hírdette azt is, hogy halál a hitetlenekre?


"Ha a korábbi kommunista blokkhoz hasonlítjuk az "iszlám fundamentalizmust", akkor azt láthatjuk, hogy sokkal gyengébbek."

Igen, csak azzal a ténnyel nem számolsz, hogy egyre többen vannak. Hiába mondják azt, hogy a jólét növekedésével arányosan csökken a szaporulat. Ez mindenhol igaz kivéve a muszlimokat. És azzal sem számolsz, hogy az összes afrikai éhező muszlim szerencsét próbál a világban. Európában és Amerikában. Európában egyszerűen nem tudják őket integrálni. A határokat nem lehet lezárni, mert igyis-úgyis jönnek, ki nem toloncolhatjuk... Ennek szörnyű vége lesz.


"Tulajdonképpen a fejlettebb muzulmán országok közül legfeljebb Irán, Szíria és Líbia nevezhető nyugat ellenesnek, bár el kell ismerjem, hogy néhány másikban elméletileg lehetséges egy, az iránihoz hasonló forradalom végbemenetele."

Én bírom a liberalizmust, de a túlzott optimizmust nem. Mi az, hogy nyugatbarátok? Van más választásuk? Ha lenne egyből támadnának.

2010. okt. 31. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:

"a nyugat pedig mondjuk az arab országok energiahordozóit,"


A Nyugat hatalmas összegeket fizet az arab államoknak az olajért. Nem elveszi tőlük. Nagy különbség.

2010. okt. 31. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 11ptr ***** válasza:

...az kétségtelen, hogy a világ ujjra polarizálódik. De, én nem vallási, vagy társadalmi berendezkedés alapján látom.

Egyik oldalon a globális pénzhatalom judeokrata kormányzásu országai / északamerika, Európa, Ausztrália, Izrael/. Közös összetartó erő a hatalom és az életszinvonal növelésére irányuló diplomáciai, de akár szövetségi rendszerben végrehajtott fegyveres erőfeszítések.

Másikoldalon a feltörekvő országok / délamerika, Ázsia, Afrika arab és más fejlődő része /

Gazdasági téren, már folyik a háború. Én az utóbbiak győzelmére tippelek, végül is mi mindég a vesztes oldalon álltunk. Viágméretű fegyveres összecsapás annak függvénye, hogy az USA, vagy Izrael meddig merészkedik agressziv háborúskodásával. Pár évtizedig a katonai erőfőlény a mi oldalunkon marad, de ezt Kina nem csak hogy behozza, de messze túl is haladja.

Nem túl jók a kilátások, de én bízok a világ népeinek józanságában, és elkerüljük a világméretű katasztrófát.

Ha tévednék, nem hiszem, hogy maradna valaki, aki a szememre vetné!

2010. okt. 31. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
82%

Az izraeli vagyok


"Izrael meddig merészkedik agressziv háborúskodásával"


Izrael meg sosem kezdett haborut, 1948 ota mindig minket tamadtak meg. Izrael egyetlen vagya kulpolitikai szempontbol, hogy hagyjak beken.

De ha Gazabol raketaznak, vagy Iranbol atombombaval fenyegetnek (egyenlore ez nem realis), akkor utunk.


Pont.

2010. nov. 1. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 11ptr ***** válasza:

Az Izraelinek! ...melyik országban tanultál történelmet?

Negyedik osztályos középiskolai történelem könyv 199. oldal 3. bek.

" 1956 október 29-én Izrael támadást indított Egyiptom ellen...a támadók kénytelenek voltak visszavonulni."

...és tudod, ogy miért nem játszanak Wágner zenét Izraelben? Mert a zsidókat a " hazugság nagymesterének" nevezte. Amiket eddig leírtál, abból egy szó sem igaz!

Ja! És ha palesztin tömegsírokat keresel, gépeld be a keresődbe: DEIR JASIN ... és légyszi' tájékoztass, mit olvastál, mert lehet, hogy az izraeli neten palesztin hálaadásról meg béke galambokról írnak!

Előre is köszi.

2010. nov. 2. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:

Izrael minden haboruja ugy kezdodott, hogy Izrael visszautott.

A feneseg az, hogy miota ujra van orszaguk, mar megint mindig visszautnek, ha belejuk kot valaki.


Tkp nem is ertem, hogy miert nem turik a raketazgatasokat.

2010. nov. 3. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 11ptr ***** válasza:

...milyen kár, hogy egy szó sem igaz!

Egyiptomot azért támadta meg Izrael, mert meg akarta szerezni - franciákkal és angolokkal együtt - a szuezi csatornát. Csak az oroszok nem hagyták és vissza kellett vonulni!

Ugye, mennyivel másképp hanzik az igazság!

2010. nov. 3. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:

"Egyik oldalon a globális pénzhatalom judeokrata kormányzásu országai / északamerika, Európa, Ausztrália, Izrael/. "


Nekem és a legtöbb, a nyugati, kereszténységre alapuló országokban élő embernek sokkal jobban megfelel ez az általad "judeokrata kormányzású" világnak nevezett rend, mint mondjuk az iszlám által jelentett barbarizmus és roncs-civilizáció..


"Másikoldalon a feltörekvő országok / délamerika, Ázsia, Afrika arab és más fejlődő része /"


Egyedül a vesztes iszlám világ áll szemben a Nyugattal. Ne áltasd magad. Ázsia ragyogó gazdasági és technikai fejlődést produkáló nemzetei például nagyszerűen megértik magukat Amerikával és az EU-val. Egymásra is vannak utalva.


"Viágméretű fegyveres összecsapás annak függvénye, hogy az USA, vagy Izrael meddig merészkedik agressziv háborúskodásával. "


A háborút az iszlám radikalizmus kezdte a nyugati civilizáció ellen. Amerika nagyon helyesen áttolta az ő térfelükre a konfliktust Irakban és Afganisztánban. A muzulmán vallási fanatikusok most ott vívják a dzsihádot ellenünk és nem itt Európában vagy Amerikában.


"Pár évtizedig a katonai erőfőlény a mi oldalunkon marad, de ezt Kina nem csak hogy behozza, de messze túl is haladja. "


Kínának is tele van a töke az iszlámmal, idővel úgy le fogja rendezni őket, ahogy Amerika sohasem tenné meg.

2010. nov. 3. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
64%

Az izraeli vagyok


Hogy a franciak es az angolok a szuezi csatornat akartak visszaszerezni, az lehet. Izraelnek azonban egeszen masok voltak az okai. A tenyek:


1952-ben Nasszer puccsal megszerzi Egyiptom vezeteset, terrorbazisokat epit ki az izraeli hatar menten, a betoreseknek tobb mint 1300 civil esik aldozatul.


1955-ben Egyiptomban hivatalosan megalakulnak a fejadin csoportok, amelyek a Muzulman Testverek nevu mozgalom harci egysegei, mostmar kozponti szervezessel folynak a betoresek.


1955 szeptembereben (a SzU tamogatasaval) Csehszlovakia hatalmas fegyverszallitasi akciokba kezd Egyiptom szamara.

Meg ebben a honapban megalakul az "Egyiptomi-Jordaniai- Sziriai Parancsnoksag", melynek hivatalos feladata a zsidok tengerbe szoritasa.


Az oroszok egyebkent 1956 oktoberetol mar a magyar forradalommal voltak elfoglalva, es nem Egyiptom megmentesevel.


Egyebkent oregem, ez volt az utolso eset, hogy erdemben valaszoltam neked, mert eleg vilagos, hogy nemikepp gozos a fejed. A gyulolkodes is egyfajta kabitoszer.

2010. nov. 3. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:

Azt is felhozhatjuk érvként, hogy Indiában ugyanaz a szarság folyik, mint az araboknál, de ők valamiért nem gyűlölködnek, nem akarják elpusztítani a nyugatot, ráadásul övék a térség egyetlen működő demokráciája. A történelem során nekik is sok gondjuk volt az iszlámmal, ami még mindig nem ért véget. Kína és India ellenségek, de egy dolog közös bennük: Az iszlámot ugyanúgy fenyegetésnek tekintik. Ide még bevenném az oroszokat is a csecsenek miatt.

Összefoglalva: Mindegy, hogy milyen szempontok szerint lesz a világ kétpólusú, a muszlimok mindig mindenkivel haragban lesznek. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a sok találmány mellett, amiket nekik köszönhetünk, de az nem a vallás érdeme. Az iszlám csak kárt okozott a történelem során, követőivel pedig csak konfliktusok voltak. A szélsőjobbosok egyik közkedvelt szövege: "Nem véletlen, hogy a zsidókat a világon mindenhol utálják"

Én ezt egy kicsit átfogalmaztam: "Nem véletlen, hogy az iszlám eddig bárhol, bármilyen korban bukkant fel, csak konfliktust, háborút, összetűzést és évszázados sérelmeket idézett elő"

Nem is kell messzire mennünk, hogy példával járjunk elő.

Lehet lepontozni...

2010. nov. 3. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!