Jobb lett volna, ha a magyarság nem veszi föl a kereszténységet?

Olvass mást is mint a kurucinfót (vagy nem tudom hol írják ezeket a görög hullahegyeket)

[link]

[link]

1162-ben a magyar király nagybátyjai bizánci seregekkel betörnek az országba, III. István Pozsonyba menekül, megkoronázzák II. Lászlót. III István úgy kerül vissza a hatalomba hogy megmérgezteti Lászlót.

1164-ben Mánuel császár végigdúlja az országot, egészen Bécsig eljut.

1165-67ben dúlnak a csatározások, a végén Magyarország katasztrofális békét köt (Dalmácia, Bosznia, Szerémség elvesztése), ami nyilván nem történt volna meg ha a dolgok úgy mennek ahogyan te írtad.

Szép dolog a nemzeti büszkeség, de közben ragaszkodjunk a tényekhez is, az én büszkeségemet például teljesen kielégíti, hogy mindezek után amikor Manuel meghalt, III. Béla jól pofáncsapta a bizánciakat és mindent visszaszerzett.

Kurucinfó?....

Bánlaky József - A magyar nemzet hadtörténelme. Ha neked ez szélsőjobboldali forrás.

"Huszonnégy kötetes, A magyar nemzet hadtörténelme című műve máig a magyar hadtörténetírás egyik legkiemelkedőbb teljesítménye."

Ha akkora nagy fölényben lett volna a bizánci császár, nem kellett volna 5 hadjáratot indítania...

Idézetek a könyvből:

"A magyarok természetesen szintén készültek a nagy mérkőzésre. Jasomirgott Henrik, III. István apósa, tekintélyes segítőhadat ígért, de az csak később érkezett be. Addig is a Dénes ispán alatt álló had a Szerémségbe bevonulva, ott nyugodtan várta a görögök jövetelét. Mihelyt Andronikosz a Száván átkelt, azonnal megszállotta Zimonyt, majd egy foglyul ejtett magyar katonától megtudta, hogy Dénes alatt 36 ispán van a táborban, s hogy a magyar sereg legfeljebb 15.000 harcosból áll, részben nehézfegyverzetű páncélinges, részben könnyebb, illetve egész könnyű nyilas pajzsos katona. A sereg annyira ég a harci vágytól, hogy bizonyára első rohamának sem fog tudni ellentállni a görög sereg.

[...]

Dénest, a magyarok vezérét, a mult évi győzelem túlságosan elbizakodottá tette, úgy hogy még csak Zimonyt sem szállotta meg s nyugodtan hagyta az ellenséget a Száván átkelni, mert meg volt róla győződve, hogy ezúttal is ép úgy elbánik vele, mint Gábrász és Vránász hadaival."

A Wikipédia pedig minden, csak nem forrás. Sokszor pontatlan és/vagy felületes. Nem fejt ki részletesen semmit, elnagyoltan ír, és bizony van olyan is, hogy egyszerűen tévesen ír.

Egyébként 1165-ig trónöröklési háború dúlt III. István, és a népszerűbb ellenkirály, II. László között, majd annak halála után IV. István között. Miután 1164-ben III. István legyőzi a bizánciak által segített IV. Istvánt, aki ezután a császárhoz menekült, aki Magyarország felé indította seregeit, de - látván, hogy IV. Istvánt nem tudja trónra ültetni - nem támogatta őt tovább, visszafordította a hadakat, és leányát III. István öccsének, Bélának ajánlotta.

Az 1163-as háború eredményét így foglalja össze Bánlaky.

Az egyik legvéresebb polgárháború dúlt Magyarországon, miközben a bizánci császár támadott, "s ezért szinte csodával határos, hogy Magyarország mégis meg tudta vele szemben őrizni függetlenségét, önállóságát, sőt még területi épségét is."

1164-ben Mánuel a trónkövetelő IV. István segítségére sietett a Szerémségbe, aki III. István sokkal erősebb seregével állt szemben. A császár "Kontostefanosz Andronikoszt küldte át a Dunán, aki ki is vágta a trónkövetelőt szorult helyzetéből, maga a császár pedig ezalatt a szokott ravasz módon megkezdte az alkudozásokat. Nem is tagadta, hogy IV. Istvánt is meg akarta menteni, de főcélja megjelenésének, úgymond, hogy Béla herceg veszélyeztetett örökségét biztosítsa. Miután a magyarok ezt kiadni nem voltak hajlandók, Mánuel seregével Péterváradnál, mások szerint Bánmonostornál szintén átkelt a Dunán és Bács tájékán egyesült IV. István seregével. Előlük III. István a Tisza mögé húzódott vissza csapataival."

A bizánciak tehát Bácsig(!), és nem Bécsig dúlták fel Magyarországot. Pici, de lényeges eltérés.;)

Miután Mánuel látta a vele szemben álló erős magyar-cseh sereget, "hamar alkudozásokba kezdett, közben pedig hogy veszedelmes helyzetéből – előtte a hatalmas ellenséges sereg, mögötte a Duna – kiszabaduljon, seregét visszarendelte a Duna jobb partjára. IV. Istvánt is hívta magával, de az nem akart szótfogadni s így annak védelmére Kalufész Nikeforosz parancsnoksága alatt serege egy részét is visszahagyta. Ez szintén rá akarta beszélni IV. Istvánt a visszavonulásra, de hiába, s így valami kigondolt ürügy alatt csak ő maga hajózott át a Dunán."

Szóval mindenki menekült a süllyedő hajóról...

Ezután "III. István és II. Vladiszlav serege is felkészült a támadásra és közelebb vonult a bácsi ellenséges táborhoz. Most aztán IV. István maga is belátván, hogy ily hatalmas túlerővel a harcot sikerrel felvenni képtelen, az éj leple alatt seregével együtt szintén átmenekült a Dunán."

A magyar-cseh hadak elfoglalták a félig már üres ellenséges tábort, IV. István hadizászlóját is zsákmányul ejtették.

"Az előnyomulást a Dunán át azonban sem Vladiszlav, sem III. István nem folytatta, mivel Mánuel most már gazdag ajándékokkal ellátott fényes küldöttséget küldött a csehek királyához, kérve őt, járjon közbe, hogy ő megkapja Béla herceg örökségét s akkor nincs többé értelme közte és a magyarok között a háborúskodásnak. És a jó magyarok Vladiszlav rábeszélésére megint léprementek, kiszolgáltatták Dalmáciát és Horvátországot Mánuel ama ígérete ellenében, hogy nem fogja többé engedni, hogy IV. István az országot háborgassa. Ez alapon a béke kölcsönös esküvel meg is köttetett, mire Vladiszlav mind magyar, mind görög részről gazdag ajándékokkal elhalmozva, visszatért országába, Mánuel pedig tényleg kijelentette IV. Istvánnak legalább formailag, hogy többé az ő segítségére ne számítson.[1] De sem ez a kijelentés, sem a letett eskü nem gátolta Mánuelt abban, hogy a Szerémségben visszamaradó IV. István támogatására Nicephorus Chalupes parancsnoksága alatt jókora sereget küldjön. Egyidejűleg Dukász János vezérét megfelelő sereggel és azzal az utasítással küldte Dalmáciába, hogy azt jó vagy rossz szerivel Béla számára elfoglalja, Spalato, Trau, Sebenico, Scardona rövid időn belül ellenállás nélkül meg is hódoltak s pédájukat az ország belseje is követte, úgy, hogy 1165. folyamán 57 város, vagyis egyszóval egész Dalmácia Magyarországtól elszakadván, görög uralom alá helyezte magát."

"Magyarország két igen értékes tartományát vesztette el, Dalmáciát teljesen, a Szerémséget csak ideiglenesen és olyan formában, hogy azt továbbra is IV. István és görög segélyhada tartotta megszállva."

Az 1165-66-os hadjáratokra nem akarok itt most mélyebben kitérni.

Mint Bánlaky írja, 1167-ben, a zimonyi csata után félbemaradt harccal "még nem volt vége a Bizanccal való háborúskodásnak. III. István még ugyanabban az évben állítólag 30.000 főnyi sereggel bevonult Dalmáciába. De már előre kijelentette, hogy nem mint a dalmát városok ellensége, hanem mint azok barátja jelenik meg, aki nemcsak megerősíti eddig élvezett kiváltságaikat, hanem kész azokat még öregbíteni is. Ily körülmények között aztán az egész tengermellék és az összes dalmát városok örömmel csatlakoztak hozzá."

Szóval ugye nem Moszkvában, nem ladát, és nem osztogattak, hanem fosztogattak.:)

A Wikipédia tehát pontatlan és nem részletes.

A Bács az jogos :)

Viszont belenézve a könyvbe (aminek eléggé színes a nyelvezete a mai ízlés szerint, de hát a szerző az 1860as években született) látszik, hogy egyoldalúan idézel. Ha görög lennék, én is találnék olyanokat, hogy:

"a magyarok is szereltek fel hajókat, sőt azokkal vitézül neki is mentek a görög hajóhadnak, de miután azok túlszélesek és nehézkesek voltak, a tökéletesebb technikai felkészültséggel bíró és ügyesebben is vezetett görög hajókkal szemben csakhamar hátrányos helyzetbe kerültek s így azok egyrésze csakhamar kénytelen volt a görögök dárdazápora közt a túlsó partra visszavonulni, miközben az egyik hajó katonástól az ellenség kezébe került s az által felgyújtatván, a lángok martaléka lett."

"A magyarok számítva Mánuel eljövetelére, a Duna-Száva mentét élénken megfigyelték. De a ravasz császár mégis kijátszotta őket."

"Mánuel feltétlen megadást kívánt olyformán, hogy a vár őrsége az összes parancsnokokkal együtt hajadonfővel, mezitláb és kötéllel nyakukon jelenjenek meg előtte. Ez alkudozások közben a görögök a már omladozó falakat létrákkal mászták meg és a várat rohammal bevették. Erre nagy mészárlás és rablás, fosztogatás támadt; még azokat sem kímélték, akik önként megadták magukat. Csak kevés magyar maradt életben és Gergelynek több alvezérével úgy kellett a hatalmas császár előtt megjelenni, amint előbb kikötötte volt."

Szóval a színes részletek helyett maradjunk a végeredménynél, a bizánci császár (akinek az anyja egyébként magyar volt) több hadjárat után sikerrel beavatkozott a magyar belügyekbe és nagy területeket csatolt el, amit aztán egy nemzedékkel később nagyrészt visszaszereztünk.