Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Egyetértesz e azzal, hogy...

Egyetértesz e azzal, hogy jogászok ne lehessenek politikusok?

Figyelt kérdés

Az ügyvédi munkakör sajátossága, hogy az igazság elveszti a fontosságát, elsősorban az ügyfelek érdekeit képviselik. Ez köztudottan egyfajta gerinctelenséghez vezet náluk, amit természetesen átvisznek a képviselői szerepkörbe is, ahol már a pártérdek váltja fel az ügyfelek érdekeit, ahelyett hogy a választók érdekeit tartanák szem előtt.

A bírók pedig hírhedtek az igazságtalan ítéletekről, és a jogszabályok saját szájízük szerint való értelmezéséről is, tehát nem pártatlanul ítélkeznek.

A törvényhozás lényege az igazságosság lenne, de aki csak vaskos jogszabálygyűjteményeket és szakkifejezéseket lát, az sajnos bele van veszve a szakmába.

Ebből kifolyólag csak a szakmai szempontokat tudja figyelembe venni, hogy összhangban legyen ezzel, azzal meg amazzal.... de a társadalmi igazságérzetnek nem fognak megfelelni. Valamennyire figyelembe veszik most is, de véleményem szerint két félnek kéne összerakni a törvényeket: az egyik fél ért a joghoz, a másik nem. Aki nem ért hozzá az lenne a képviselő, ő képviseli a társadalmat ( nevében is benne van hogy képvisel). A másik fél, aki ért is hozzá, ő ne legyen képviselő hanem csak annyi legyen a dolga hogy szépen elkészíti utasítás szerint a törvény szövegét. Ha valami nem jó, akkor szól és megvitatják.

Ha már itt tartunk, a lakosság hogy tartson be olyan törvényeket, amelyeknek nem érti a szövegét? A nem jogász képviselőknek ez is lenne a szerepe hogy nem fogadhatna el olyan szövegű törvényt amit nem ért. Tessék szépen, egyszerű szavakkal megfogalmazni, hogy az egyszerű emberek is megértsék!

Az élet többi területén is szakértőkre támaszkodnak a törvényhozók, akkor miért pont a jogászok domináljanak a törvényhozásban???


2015. ápr. 16. 11:43
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:

Ezen elven ne legyen informatikus, mert akkor kiberbűnöző, aki banki rendszereket tört fel, és abból gazdagodott meg. Ne legyen gyógyszerész sem, mert megmérgezi az embereket, ugyanezért vegyész sem, biológusként meg biológiai fegyvereket vetne be. Utasszállító repülőgép másodpilótája se legyen, mert depressziós és ha nem egy repülőgépet, akkor az országot fogja öngyilkos manőverrel tönkretenni.


Egyébként szerintem is túl vannak reprezentálva a jogászok, de hogy kizárni őket???

2015. ápr. 16. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 A kérdező kommentje:

De tudom értelmezni, és ráadásul úgy ahogy én akarom. A szöveg valóban egyszerűnek tűnik, de annyi dolgot írnak itt, engem teljesen összezavar.

Először is: ha bárkit megkérdezel hogy mi a rablás, azt fogja mondani hogy ha valamit erőszakkal elvesznek tőlem vagy ha távollétemben ellopnak valamit az otthonomból , vagyis KIRABOLNAK.

Na most, a törvényben az utóbbinak nyoma nincs, ahogy végigolvastam. Ez engem nagyon zavar hogy ezek szerint a törvény nem alkalmazkodik ahhoz amit a köznyelvben rablásnak hívunk? Na és miért nem?

Ezen kívül úgy kezdődik hogy "aki idegen dolgot úgy vesz el". Mi az hogy idegen dolgot? Ez teljesen hülyeség hogy "idegen dolgot". Ha néha kölcsön szokta nekem adni akkor tőlem már nem idegen. Miért nem úgy írták hogy tárgyat, állatot, stb.

A 2. bekezdés szerint rablás az is, ha a tolvaj a dolog megtartása végett alkalmaz erőszakot. Hát én örülök neki hogy egy ilyen törvény szigorú, de ez mennyire életszerű? Értem, hogy mire akar kilyukadni de a szöveg szerint az is rablás, ha van egy tolvaj (nem rabló!) és a meglopott ember átmegy hozzá hogy visszakérje, de ő azt mondja hogy takarodj innen mert kinyírlak! Szerintetek ezt az illetőt lopás vagy rablás miatt fogják elítélni? Ezért mondom hogy nem életszerű.

Azt is bírom benne mikor írják hogy "különösen nagy vagy ezt meghaladó értékre". Mit jelent ez? Én nem igazán értem. Most nem csak arról van szó hogy ki dönti el hogy mennyi a különösen nagy, és nem is arról hogy szegény embernek más a különösen nagy érték, hanem arról hogy most mi ez a hülyeség hogy vagy azt meghaladó? Miért, ha 1 Millió Ft a különösen nagy érték, akkor ki hitte volna hogy az azt meghaladó az nem az? Nem értem hogy mi értelme van így írni.

Biztos sok mindent találnék még de szerintem egyelőre elég ennyi is.

2015. ápr. 16. 14:07
 13/18 anonim ***** válasza:

"Először is: ha bárkit megkérdezel hogy mi a rablás, azt fogja mondani hogy ha valamit erőszakkal elvesznek tőlem vagy ha távollétemben ellopnak valamit az otthonomból , vagyis KIRABOLNAK.

Na most, a törvényben az utóbbinak nyoma nincs, ahogy végigolvastam. Ez engem nagyon zavar hogy ezek szerint a törvény nem alkalmazkodik ahhoz amit a köznyelvben rablásnak hívunk? Na és miért nem? "


Én nem vagyok jogász, de feltételezem, hogy ez azért lehet, mert arra, hogy kirabolják az otthonodat, van egy a köznyelvben is használt szó, a betörés.


"Ezen kívül úgy kezdődik hogy "aki idegen dolgot úgy vesz el". Mi az hogy idegen dolgot? Ez teljesen hülyeség hogy "idegen dolgot". Ha néha kölcsön szokta nekem adni akkor tőlem már nem idegen. Miért nem úgy írták hogy tárgyat, állatot, stb. "


Ha korábban kölcsönadta, de már visszaadtad, akkor miért ne lenne idegen dolog?


Másrészt ha felsorolás lenne, ahogy szerinted kéne, attól ez a problémád nem oldódna meg, mivel nem definiáltuk, hogy nem az elkövetőé az a tárgy, állat, stb., vagyis ugyanúgy ki kell azt fejezni, hogy nem az övé. A felsorolással meg az is baj, hogy később olyan dolgokat is rabolhatnak, amikre ma nem is gondolsz, és akkor addig ki lehet bújni alóla, amíg nem bővítik vele a listát. Itt a lényeg a dolognál, hogy minden tulajdonra vonatkozzon.


"A 2. bekezdés szerint rablás az is, ha a tolvaj a dolog megtartása végett alkalmaz erőszakot. Hát én örülök neki hogy egy ilyen törvény szigorú, de ez mennyire életszerű? Értem, hogy mire akar kilyukadni de a szöveg szerint az is rablás, ha van egy tolvaj (nem rabló!) és a meglopott ember átmegy hozzá hogy visszakérje, de ő azt mondja hogy takarodj innen mert kinyírlak! Szerintetek ezt az illetőt lopás vagy rablás miatt fogják elítélni? Ezért mondom hogy nem életszerű. "


Mert kiragadtad egy részét a mondatnak, hogy "ha a tetten ért tolvaj...", tehát egyértelműen arra vonatkozik, hogy tettenéréskor, így szó sincs arról az esetről, ha visszamész visszakérni. Az már külön bűncselekmény, ha ekkor megfenyeget, megver, stb.


"Azt is bírom benne mikor írják hogy "különösen nagy vagy ezt meghaladó értékre". Mit jelent ez? Én nem igazán értem. Most nem csak arról van szó hogy ki dönti el hogy mennyi a különösen nagy, és nem is arról hogy szegény embernek más a különösen nagy érték, hanem arról hogy most mi ez a hülyeség hogy vagy azt meghaladó? Miért, ha 1 Millió Ft a különösen nagy érték, akkor ki hitte volna hogy az azt meghaladó az nem az? Nem értem hogy mi értelme van így írni. "


Szintén hangsúlyozom, hogy nem vagyok jogász (informatikus vagyok), de feltételezem, hogy valamilyen törvényben vagy rendeletben ott van valahol, hogy mit tekintünk különösen nagy értéknek. Ez nyilván változhat, ezért írják így a törvényt, és nem konkrét összeget írnak bele, így nem kell több ezer törvényt átírni, ha változik. Az azt meghaladó értelemszerűen azt jelenti, hogy ennél nagyobb.


Az a poén, hogy amikbe belekötöttél, azok tök logikusan felépített dolgok, pedig tuti van olyan is, ami messze nem ennyire logikus.

2015. ápr. 16. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:

A köznyelvről annyit még, hogy attól, hogy a szarvasmarhát általában tehénnek nevezik, a házi sertést meg disznónak, még nem várom el, hogy a biológusok a tudományos ismeretterjesztő cikkekben azt írják, hogy tehén meg disznó (azt elvárom, hogy ne (csak) a latin nevüket használják, lévén ismeretterjesztésről van szó, és nem tudományos publikációról).


A kamionnak meg tudod mi a hivatalos neve? Nyerges vontató. Aki tanult KRESZ-t, az tudja.

2015. ápr. 16. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:

Jaj kérdező, muszáj akadékoskodni? Egyértelműen meg van határozva, hogy mi számít "idegen dolognak", illetve az értékhatárok is! A jelentős érték a 2-50 millió forint közötti összeget jelenti a jogban.


A jognak meg a törvényeknek épp az a lényege, hogy ne lehessen csűrni csavarni!

2015. ápr. 16. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 A kérdező kommentje:
Jól van, köszönöm a válaszokat!
2015. ápr. 16. 14:54
 17/18 anonim ***** válasza:
66%
A legostobább kérdés, és a válaszokban a legostobább érvelések, amit GyK-n olvastam. Dehogy érted 10-es, csak azt hiszed.
2015. ápr. 19. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 A kérdező kommentje:
#17 még jó hogy te nem vagy olyan ostoba mint mi! Ezért is hallgatsz ilyen bölcsen a témában!
2015. ápr. 20. 07:50
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!