Melegek, hogy vállaltátok fel másságotokat? Hogy fogadták a környezetetekben lévök?

Mindenki nagyon jól vette

Örültek neki hogy elmondtam

Ez kB 7éve volt, és szépen lassan mindenki lemorzsolodott

Kiközösítettek család, barátok, haverok szomszédok kollégák

Mindenki elfordult, igaz nagy Fideszesek de én ez miatt nem haragudtam vagy tettem szóvá.

Kibas zott magányos az élet!

Először a fateromnak mondtam el mert lebuktam előtte!

Kiderült mindig is tudta,biztosított róla,hogy a fia vagyok,történjen bármi is a hálószoba falai közt!

Ezután fokozatosan felvállaltam másságomat és szinte mindenki elfogadta ,egy két barátot leszámítva!

Érdekes viszont,hogy a családtagjaimmal sokkal jobb lett a viszonyom, de a munkatársaim is mind mellettem állnak !

Hozzáteszem,hogy mindig is középpontban álltam és népszerű voltam ,mindez nem változott semmit...

34 leszek, de még mindig nem mondtam el senkinek, kivéve egy barátomat.

Neki azért coming outoltam, mert éreztem, hogy elkezd egy fal felépülni közénk és kezdünk távolodni egymástól a titkom miatt. Ez nagyon fájt nekem. Nem voltam biztos a reakciójában, de úgy voltam vele, hogy egyszer az életben teljesen őszintén adni fogom a legmélyebb önmagamat és meglátom mi lesz...

Nagyon elmélyült a barátságunk. Ennek ellenére mind a mai napig nehezen beszélgetek még vele is ezekről a dolgokról.

Eléggé úgy érzem, hogy emésztem magam belülről és egyedül maradok ezzel a belső vívódásommal.

Mert ez a titok sajnos mindenre kihat. Szinte üldözési mániás lesz az ember. Legalábbis én az lettem.

Azt hiszem, hogy észreveszik rajtam, hogy meleg vagyok egy apróbb gyanútlan tekintetből is. Pedig tuti nem, de én így érzem. Mindig az kattog bennem, hogy csak ne tűnjek melegnek, mert akkor mi lesz.

Egy helyes srácot nem tudok megnézni nyugodtan, mert amint rám néz, összeugrik a gyomrom, hogy "most vette észre, hogy meleg vagyok"

Régebben nem voltam ilyen, de az idő múlásával előjött ez sajnos.

Aztán rám szakadt az is, hogy már felnőtt férfi vagyok, de mivel jó ember akartam lenni, ezért nem kezdtem fiúkkal ismerkedni tartós kapcsolatra. Mert az rossz. Nem élhettem meg a viszonzott szerelmet, csak a keserves vágyakozást.

Amikor már nem bírtam a vágyaimmal, lelkileg és szinte fizikailag is szenvedtem, akkor nagy ritkán belementem futó kalandokba. Számomra ez kevésbé tűnt rossznak, mintha "tudva és akarva" kapcsolatot kerestem volna. Mert az bűn. Tudom hülyeség, de őszintén akarok válaszolni. Én velem ez így volt sajnos.

Konzervatív, vallásos családból való vagyok. Nem tagadom meg a hitem. Érték számomra és fontos. De ez nagyban megnehezíti összeegyeztetni az életemet, a realitást azzal, ami elvárt/helyes lenne. Állandóan örlődök.

Meleg vagyok. Helyes, erkölcsös életet szeretnék élni. Őszinte szeretnék lenni, de úgy érzem úgy meg rossz ember leszek, ha megélem a melegségem.

Szerintem amúgy anyám sejti a dolgot, legalábbis én így érzem (soha nem volt barátnőm, pedig sokan csorgatták a nyálukat rám... még anyám is mesélte nekem, én meg sokszor észre sem vettem)

Az unokás témától ki tudok készülni.

Kellemetlen számomra mikor lányok tapadnak rám (persze nagyon jól is esik valahogy, de ez ilyen vegyes érzés) és alig tudom őket lerázni. Mert sem bunkó nem akarok lenni, de nem akarom az igazi okát elmondani, hogy miért is nem akarok semmit.

Ez a titok falként emelkedik a családommal és a barátaimmal való kapcsolatomban. Fáj, hogy el kell titkolnom előlük ezt. De úgy érzem szétesne az életem, ha kitudódna.

Nem tudom mi a megoldás. Úgy érzem, hogy nem a coming out. Még biztos nem. Erre még nem vagyok készen. Sokat gondolkodom rajta, hogy mikor jön el az idő. Még magamban kell rendet raknom és legfejlebb utána lépek elő. Mert azt tudom, hogy egyszer elő kell majd lépnem.

Elő is szeretnék lépni, legalább a szűk családnak és a barátoknak. Mert ezzel a titokkal körbefalazom magam és magányos leszek. A hozzám tartozók pedig nem értik, hogy miért lettem ilyen.

A munkahelyemen nem akarok ezzel előjönni, de itt is zavar, hogy nem adhatom azt, aki vagyok. Nem is tartozik a kollégákra, nem is érne hátrány, de nem akarok állandó téma lenni. Nem tudnám lepergetni a megjegyzéseket. Nem az a típus vagyok sajnos.

Bocsánat, ha hosszú lett, de feltörtek belőlem ezek a gondolatok.

Amíg nem fogadjátok el magatokat,sosem lesz sem jó barátságotok,sem jó és szeretetben teljes párkapcsolatotok.

Nem érdemes magunkat elfojtani,és vallásosságra,lelkiismeretre hivatkozni,mert nyilván az,hogy a fű zöld,az sem a fű egyéni érdeke volt és nem is változna meg.Ilyenek vagyunk,de az a lényeg,hogy emberi módon kell viselkedni, hozzáállni az emberekhez.A magamutogatás,nyomulás,erőszakoskodás az,amit senkitől nem szeretnek,nem viselnek el.

De magunkat azért lelkileg elnyomni,ál-bűntudattal élni az mentálisan nem egészséges.Nem bűn,hogy melegek vagyunk,mióta ember él,ez így volt és lesz is.Az érzelmek megélése sokkal jobb,mint elfojtás miatti depresszív hangulat,idegi problémák és sokaknál bűnözés,szadizmus stb.

Elfojtani semmilyen energiát nem lehet,ez tiszta fizika.Lelki energiákat sem.De kulturáltan kell megélni,átélni és nem szexmániás bio-robotként,mert máshogy nem lehet...Mint utóbbit sokan vallják, mert ugye egy életed van.Igen, egy élet van,de ez nem azért van,hogy úgy élje meg sok meleg, ahogy.

A mások megnézése,szép és tetszetős embereké pedig egyáltalán nem szégyellni való.Szép az,ami érdek nélkul is tetszik.

Megnézek én is szép,vagy láthatóan kiegyensúlyozott férfiakat,srácokat.De nem nyálcsorgatva.Pedig évek évek óta nincs párom...

De jó látni,hogy egyre több meleg pár van, látom itt Pesten is mindenfelé.Más boldogságának is jó örulni,legalábbis én tudok. Pár hete a Millenárison ,Széll parkban láttam egy fiatal meleg párt,az egyik egy nagy csokor vörös rózsával várta kedvesét,mikor megjött,megölelték egymást, egy csók is volt és kulturáltan leultek egy padra beszélgetni.Olyan jó volt ezt a boldogságot látni,hogy arra sétáltam és ismeretlen is sok boldogságot kívántam nekik,aminek viszont ők örultek meg.

Aznap szép napom volt,mert láttam,hogy mások boldogak.

Ez is a melegség egyik megélése,még akkor is,ha magányos az ember :)

De magunk elfogadása alapvető abból a szempontból,hogy enélkul kapcsolat,barátság nem alakulhat ki,mert a szégyen lerontja az érzelmeket !