Duci lányként is van esélyem kapcsolatra?

Most akkro én leszek a gonosz, aki megmondja az igazságot is, ok?

Az elhízás nem egészséges és nem is a legesztétikusabb, mégha sok embernek be is jön ez. Láthatóan téged zavar és szorongsz miatta, akkor meg tökmindegy, hogy van-e rajtad plusz kiló, kihat az önbizalmadra, a kisugárzásodra. Érzik az emberek a másikon, hogy nincs megelégedve magával és ez bizony taszító, őszintén, a francnak sincs energiája folyton azt bizonygatni a másiknak, hogy szép vagy így is.

Szóval ha nem jó így neked (és láthatóan nem jó, hisz névtelen, arctalan emberek véleményére szorulsz), akkor menj le a koncditerembe mozogni, kajálj egészségesen, felejtsd el az édességet, rágcsát, cukros üdítőket és tegyél magadért.

Kedves 14-es (plusz mindenki aki olvassa)! Bocsánat, hogy túl hosszú és lehet végig se olvassátok, de mivel megint egy olyan helyre sikerült keverednem, ahol az emberek mindig csak egy nézőpontból tekintenek a problémára és nem próbálják meg komplexen szemlélni, ezért gondoltam kifejtem a véleményemet. Lehet ez sem lesz a legátfogóbb, mert maga az egész a 14-es hozzászóló irományából indult ki, de azért remélem kicsit elgondolkodik mindenki, hogy talán nem minden fekete vagy fehér.

Szerintem a kérdés nem arra vonatkozott, hogy hogy fogyjon le/hogyan fogadja el önmagát a kérdező, hanem arra, hogy van-e esélye így bárkinél. Persze ez visszahat az önelfogadásra is, mert ha az emberben tudatosul, hogy igen van esélyem, akkor valószínűleg jobban elfogadja magát.

Pont arról volt eddig is szó, hogy kinek milyen testalkat tetszik, az teljesen szubjektív. Azért mert neked nem tetszik, ha valaki duci vagy elhízott, mert valljuk be, a kettő nem ugyanaz, attól még másnak lehet esztétikus. Az esztétikusság nem a közízléstől vagy mások véleményétől függ, hanem attól, hogy neked mi tetszik. Közhely, hogy mindenki más, de ezzel az is jár, hogy mindenkinek más és más tetszik. Tudom, hogy létezik az esztétika, mint filozófiai ág, de ez sem arra vonatkozik, hogy neked önmagadnak mi tetszik és foghíjas tudásom szerint művészeti ágakra, ételekre...és nem pedig szexuális vonzódásra, szerelemre, szeretetre vonatkozik.

De, ha már itt tartunk. Az is gáz szerintem, hogy egy csomó embernek az az első mondata, hogy menjél edzőterembe. Nem biztos, hogy az ember alkalmas rá. Aki nagyon elhízott, annak kezdetben a sétálásnál nagyobb energiabefektetés már visszafordíthatatlanul roncsolja az ízületeit stb. Másrészt azt is érdemes végiggondolni, hogy lehet, hogy tényleg van, aki más egészségügyi probléma miatt nem sportolhat (pl. mikor egyszerre több ízületed is tönkrement és műtötték már őket, vagy glikogéntárolási betegségek bizonyos típusai, egyéb anyagcsere betegségek...), mert egyrészt nagyon fájdalmas, tönkreteszi a maradék ízületeit, izmait, másrészt tönkreteszi a veséjét, stb. Harmadrészt egyáltalán nem tetszene neki az edzőterem adta testmozgási lehetőség/kellemetlen lenne edzett emberek közé kövéren lemenni.

Persze vannak más lehetőségek is testmozgásra, de mérlegelni kell.

Ha valakit zavar, hogy kövér, akkor meg kell nézni, hogy tudok-e tenni ellene mind táplálkozásban, mind testmozgásban. Ha igen, akkor annak megfelelően életmódot váltani és megfelelő testmozgást találni, amit élvez is az illető. És még ennek ellenére is előfordul, hogy valaki nem tud izmos, sportos, sovány lenni, hanem duci marad. A genetikán nem lehet változtatni.

Korábban azért is írtam, hogy jobb egy boldog duci, mint egy boldogtalan,sovány, vézna ember, mert esetemben előfordult, hogy gyakorlatilag nem ettem semmit és napi 2-3 órát futottam. Fitt voltam, ekkor voltam talán életemben a legsoványabb az aktuális magasságomhoz képest. Ennek ellenére nem voltam boldog, mert hosszútávon a koplalás és a heti 7 edzés fenntarthatatlan és már energiában inkább elvesz, mint hozzáad az életedhez, ha mellette más elfoglaltságod is van, mert nem 0-24 élsportoló vagy, hanem van munka, iskola stb. Ezt a környezetem is érezte. A barátaim szerint például jelenleg sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok és jobb velem időt tölteni, mint akkor amikor nem ettem semmit és örökké edzettem. Pszichésen nem voltam tőle rendben. Az átlagos testmozgástól és a normális, egészséges (nem zabálás, de nem is koplalás) étkezéstől viszont nem tudtam fogyni/visszahíztam. Aztán jött későbbiekben nem túl jó egészségügyi dolog, aminek köszönhetően rengeteget szedtem fel, de sajnos ha megfeszülnék se tudok tenni az ellen, hogy lefogyjak. Pedig ezidőtájt is folyamatosan edzettem (heti 3, kosárlabda) és normálisan étkeztem.

Persze mindenki abból tud gazdálkodni, amit adott neki az élet, de mindig meg kell nézni, hogy mire vagyok képes, amit lehet életvitelszerűen vállalni. Ha viszont mindent meg tesz érte és így is duci marad, akkor meg nincs más csak az önelfogadás.

Persze hasznos ilyenkor akár egy orvosi kivizsgálás is, hogy van-e valami betegség a háttérben, mert a sztereotípiákkal ellentétben sokszor tényleg nem attól lesz valaki elhízott, hogy sokat zabál és csak ül a seggén és meg se mozdul. Csak mivel ez így beragadt az embereknek sokszor eszünkbe se jut, hogy mi van, ha van valami betegsége. Sajnos elég sokszor már csak akkor gondolunk rá, ha nem lehet már semmit tenni az orvostudomány mai állása szerint vagy csak a koporsó mellet jut eszébe a családtagoknak, hogy talán el kellett volna vinni orvoshoz a sógort.

És az olyan emberek, akik csak cseszegetnek, beszólnak és "én leszek a gonosz" típusúak csak tovább rontanak a másik önbecsülésén. Nem azt kell valakiben erősíteni, hogy retek undorító vagy kezdj már magaddal valamit, hanem egyrészt segíteni az önelfogadását, másrészt lehetőségeket kínálni neki arra, hogy hogyan változtasson az életén, amennyiben ő is szeretné. (Legszemléletesebb példám, hogy a saját anyám akkor is naponta lekövérezett és beszólogatott, mikor 30 kilóval soványabb voltam. Ha akkoriban érettebb lettem volna vagy valaki ott lett volna és elmondja, hogy semmi baj nincs veled, akkor talán nem évekig tartott volna, hogy elfogadjam magam.)

Ha csak visszagondol bárki is az iskolás korára, mikor motivál bárkit is a szidás, beszólás? Soha, csak a depresszióba kerget, mert a motiválatlanságba és a teljesítmény csökkenéséhez vezet. Persze megdicsérni sem kell senkit, ha nincs alapja, de a támogató hozzáállás az fontos. És ez mindennel így van, nem csak az elhízással.

És továbbra se azt akartam mondani, hogy bátran hízzunk, szarjunk az életbe, 100 kilósan is szép az élet. Törekedni kell arra, hogy ne legyünk egészségtelenül elhízottak/le tudjunk viszonylag normális állapotra fogyni, de sokszor pont az egészség szab gátat a fogyásnak. És éppen ezért nem kéne élből lenézni és elítélni és lecsúnyázni/undorítózni egy kövér embert. És attól még, hogy valaki kövér vágyhat a boldogságra és a szerelemre, és ha lenne lehetősége, akkor ne lombozzuk már le rögtön azzal, hogy márpedig takarodj edzeni.

És attól még, hogy valakinek nem jönnek be a ducik, kövérek, attól még igenis lesznek olyanok, akiknek be fognak, és a saját ízlése miatt egyrészt ne szóljunk le másokat ("a nem esztétikussal" burkoltan ezt tetted), másrészt a kérdésre önelfogadástól, mindentől függetlenül is az lesz a válasz, hogy márpedig vannak, akiknek ez az esztétikus, ez tetszik, ez jön be, ezt tartják szexinek. Mert mások ízlését nem lehet és ne is akarjuk befolyásolni!

U.i.: Ez most nem valami monológ, ami a soványság ellen szól vagy azok ellen, akiknek a sovány lányok tetszenek (a jelenlegi barátnőm is sovány, de duci lány is tetszett már), sőt én is támogatom, hogy az ember próbáljon egészséges testalkatot kialakítani (ami azt jelenti, hogy normál alkata legyen, márpedig a picit duci az még ezt képviseli), de a tévhittel ellentétben nem mindig lehet megvalósítani és nem mindig az a legegészségesebb, amit a közhiedelem/közízlés diktál.

Üdvözlet mindenkinek, 10-es hozzászóló voltam.

Én nagyon szeretem, ha egy lányon van mit fogni😉

16/L/L