Ti mit gondoltok erről?

Jött egy új fiú az iskolánkba, aki nekem az első perctől szimpatikus volt. Nem voltak barátai, sőt még bántották is elég sokan. Elkezdtem vele beszélgetni, kiderült, hogy eléggé nehéz élete van, családi és egyéb okok miatt. Egyre jobban megtetszett. Rengeteget beszélgettünk, mindent elmondtam neki, és ő is nekem. Bókolgatott, megölelt, megfogta a kezem. Én is kismillió jelet adtam arra, hogy bejön nekem. Mivel ő nem lépett, egyik nap úgy gondoltam bevallom neki. De élőben nem jött össze, mert egy lehetőséget sem adott, hogy oda tudjak hozzá menni. Nem maradt más választásom mint a net. Ráírtam. Megnézte, de visszaírni luxus volt. Másnap suliban a menőkkel haverkodott meg nevetgélt. Aznap megírtam neki hogy mégis mi a .... baja van velem. Megnézte, nem írt. Aztán 5 óra után méltóztatott visszaírni, hogy van barátnője, így már nincs ideje rám.

Egy részről megértem őt, de azért mégis nagyon-nagyon fáj az egész. Ha én nem lettem volna, totál egyedül kellett volna átvészelnie ezt az első pár hetet. Egyedül én voltam ott neki, pedig rengeteg más dolgom lett volna, de mindent feladtam érte. Most, hogy van barátnője, már leszar. Végülis ő döntése, okés. DE nem hinném, hogy egy kapcsolat csak úgy egyik napról a másikra alakul ki, pláne hogy az illető akivel összejött, vele egy iskolába járt. Így gyanítom ismerték egymást, már alakulgatott köztük a dolog stb. Akkor engem miért hülyített?

Mi a véleményetek erről az egészről?

17/L