Pszichologiaban, szociologiaban es embertanban kene egy kis segitseg! Barki aki ert akar csak egyikhez irjon?!

Miva? Ez ovodában aranyos, de a pszichológiához vagy tudományhoz köze nincs. Ha viselkedéstanról beszélünk, akkor olyan dolgokról kell megemlékezni, mint ösztönös viselkedések, feltételes reflex, belátásos tanulás stb. Ezek az alapok, és ezek kombinációja alakítja kia viselkedést. Az, egyrészt öröklött, másrészt múlbéli tapasztalataid összessége. Az analógiád tehát alapvetően hibás. Olyan célok, mint gazdagság nem is léteznek, az pusztán következmény, a szaporodási és életösztön vezérli, ugyanis minnél több erőforrást birtokolsz annál több az esélyed szaporodni, utódot nevelni, valamit nagyobb a létbiztonságod. A boldogság nem más, mint az állapot, amikor semmiben nem szanvedsz hiányt, megint egy stabil létbioztonságot jelent. Egyszerűbben szólva: az élőlények két alapvető célj szaporodni és életben maradni.

Másrészt ez nem labirintus, mert a rendszer dinamikusan változik. Olyan, mitnegy bokrot formára nyírni, van egy eredeti elképzelés, de előre nem teljesen tudható, hogy végrehajthat-e, mert előkerülhetnek száraz ágak, üres foltok, amik elcsúfítják az eredményt. Ezekre ragálni kell, és megváltoztatni a tervet. Az előző lépés kihat a következőre, de visszahat az egész eredményre és változtatja tervet. Egy labirintus statikus, ellenben az élet, és maga az agy is plasztikus, visszahat magára és változik.

Ja csak azt kell bemutatnod, hogy ki vagy te. És a pszichológusok (akiket egyébként nem szeretek) jellemzően figyelnek az ilyen kis random elszólásokra. Tehát igen, mondhattál volna kettőt, vagy 9et, és mondhattál volna más dolgokat is, de te 4et írtál, és a boldogságot és a pénzt írtad le először. De ne vedd a szívedre, még egy pszichológus is egyet értene abban, hogy ennyiből nem lehet leírni egy embert.

Szerintem te egyébként úgy gondolod, hogy az analógiád maga az érdekes, ami valóban kreatív és egyedi 5let, bár őszintén szólva annyira nem nagy szám sztem, mint gondolod, de nem rossz :)

"Másrészt ez nem labirintus, mert a rendszer dinamikusan változik. Olyan, mitnegy bokrot formára nyírni, van egy eredeti elképzelés, de előre nem teljesen tudható, hogy végrehajthat-e, mert előkerülhetnek száraz ágak, üres foltok, amik elcsúfítják az eredményt. Ezekre ragálni kell, és megváltoztatni a tervet. Az előző lépés kihat a következőre, de visszahat az egész eredményre és változtatja tervet. Egy labirintus statikus, ellenben az élet, és maga az agy is plasztikus, visszahat magára és változik."

Szerintem nincs értelme analógiákba belekötni. Nyilván minden analógiában lehet találni olyat ami annyira nem releváns. Azt kell nézni, ami releváns, bolyongunk, nem tudjuk merre fogunk kilyukadni, nem mindig mi irányítunk, léteznek falak, egy korai döntés kihatással lehet a jövőbeli lehetőségeinkre, stb.

Btw az hogy az élet dinamukus, folyamatosan változó, nézőpont kérdése. Nemcsak a determinista világkép miatt, ami persze csak egy vélekedés a sok közül, és a kvantumfizikával kicsit vesztett a népszerűségéből, de amiatt is, hogy sokan az időre úgy tekinthetnek, mint egy kétirányú dologra. Szerintük a jövő is létezik, a jövő is ott van, ahogy a múlt is, csak még nem látjuk, még nem jártunk ott. A labirintusnak se látjuk még minden részét.

A bokor se sokkal jobb, abba is bele lehet kötni: a bokor nem tud helyet változtatni, mi meg igen :P Sztem ha annyira professzinoálisnak próbálsz tűnni, akkor hanyagolni kellett volna az analógiákat, nem megpróbálni rákontrázni.

Tényleg nem szabad az analógiákba belekötni. Sajátos gondolat a labirintus, de van benne valami megkapó. A kijárat ekkor valamiféle célt jelent, mivel a célok gyakran egymásra épülők, érdemes a végső kijáratot valami nagy dologgal jelölni, és érzékeltetni, hogy belül is van. Ebben az értelemben az ellentétek párosítás nem szerencsés, a negatívat inkább egy bonyolultabb zsákutca végébe tenném. Arra is érdemes vigyázni, hogy például lehet boldog és boldogtalan szegény is. Jó célok talán inkább a boldog, sikeres, elégedett, elismert. A gazdagság inkább eszköz, akinek cél, ritkán rendelkezik a többivel.

A szociológiát (társadalom és egyén kölcsönhatása) ebben kicsit nehéz elképzelni, talán valami bonyolult zsákutca rendszer a környezet negatív hatásait, egy jó kiúttal rendelkező, logikus gondolkodás esetén könnyen végigvihető rész pedig a pozitív hatások, amik előrevisznek.

Emberi szempontból, ha az előbbi összetett, de logikus gondolkodással kivezető labirintusban, ha könnyen jutsz előre, akkor figyelő, empatikus, gondolkodó lény vagy. Ha megrekedsz itt is, akkor viszont kötekedő, másokat semmibe vevő, még saját hibáidból sem tanuló, ezért jó lehetőségeket kihasználni nem tudó alakká változtál.

Pszichológiai szempontból remek választás a labirintus. Paradox jellege van, és az emberi természet tele van paradoxonokkal. A labirintus egyszerre jelképezi a zavarodottságot, összevisszaságot, és egyfajta felsőbbrendű rendet. A pszichoterápia céljai nagyon hasonlóak: végigkísérni valakit a szenvedésen és fájdalmon, a belső káoszon, amíg a kaotikus belső állapot a belátás segítségével renddé nem áll össze. Amikor ez megtörténik, a személyiség megerősödik, hiszen olyan dolgok felett nyer uralmat és rálátást, amik eddig megkeserítették az életét.

A kijáratok izgalmasak. A spiritualitás kapujáig eljutó mélylélektani irodalom igencsak feszegeti a kérdést, hogy miként is jutunk el a boldogsághoz, illetve mit jelent boldognak lenni. Vannak olyan értelmezések, melyek szerint boldognak lenni annyi, mint megélni a "mostot", amikor az embert nem kínozzák már a kielégítetlen vágyai és aggodalmai, hanem egyszerűen csak létezik. Ehhez le kell mondani a vágyaink egy jelentős részéről, leginkább azokról, amik kívülről "érkeztek". Pl. pénz, tulajdon, stb. birtoklásának vágyáról. Ezek ugyanis gyakran "hamisak", abban az értelemben, hogy nem mindig egyeznek az ember belső igényeivel, különösen nem avval, hogy megtalálja önmagát, pontosabban a helyét a világban. Ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket, rá kell jönnünk, hogy a világ részei vagyunk. Amíg abban a hitben vagyunk, hogy mi irányítunk mindent az életünkben, azt hisszük, hogy mi vagyunk a világ urai, addig "nem vagyunk részei a világnak". Az ego azt hiszi, ő a világ középpontja, és minden azért van, hogy az igényeit kielégítse. Azonban világ nagyobb nálunk, és mi kicsik vagyunk. És ezt az érzést a "világ ura" ego nem viseli el, összeroppan tőle - hiszen az ő dolga, hogy a túlélésünket biztosítsa, és ahhoz kell neki a külvilág feletti uralom érzése. Amikor ez bekövetkezik (pl. természeti katasztrófa vagy súlyos betegség esetén), jön egy nagy adag szenvedés. A jungi analitikus irodalomban vannak olyan szerzők, akik szerint ilyenkor az ego-nak meg kell tanulnia elviselni a kicsinység és erőtlenség érzését, amihez le kell bontani a magunkról alkotott, hamis képet. Ami fájdalmas folyamat. Pont, mint átjutni a labirintuson, pontosabban eljutni a közepére. A középpont jelképezi saját magunk középpontját, ami a saját természetünk és az összes bennünk rejlő lehetőség. Ami sokkal nagyobb a kicsi ego-nál. A labirintus tehát jelképe a folyamatnak, amikor az ember szenvedésen át újat tanul magáról és a világban elfoglalt helyéről, aminek a végén már nem mások által belénk plántált vágyakat, célokat űz, hanem saját magát építi.

A kijáratok azért izgalmasak, mert szimbolikus értelemben a szegény = boldog (hiszen nincsenek vágyak, célok), és gazdag = boldogtalan. Ugyanakkor a szegény gazdag is, hiszen lelkileg gazdag: eljutott saját lehetőségei tárházába, ami nagyon nagy lökést tud adni az embernek. De ez belső gazdagság, ami külső szegénységgel párosul. A külső gazdagság ugyanakkor belső szegénységgel. Még egy paradoxon.

Izgalmas ötlet, amit találtál. Annál inkább, mert érdekes a viszonya pl. a fent említett viselkedéslélektani felfogással, ami hagyományosan nem foglalkozott a lélekkel. A mélylélektani felfogás viszont annál inkább, és a két felfogásból hozott következtetések nagyon különbözőek. Jó kis dolgozat lesz ebből, gratula :D