Gyermektelen negyvenes, ötvenes nők!Vajon tudnátok szeretni a párotok kamasz lányát, ha együtt élnétek családként?A lánynak nincs családja, nagyon szeret titeket, részben azért, mert a halott anyjára emlékeztetitek őt.Tudnátok lányotokként szeretni?

Én nagyon tudnám szeretni. Örülnék is neki hogy lett egy "kész" gyerekem. Akit nem kellett kihordani, iszonyatos fájdalmak közt megszülni, és átszenvedni a nemalvós első három évet.

Az én mikrokörnyezetemben egyetlen gyerek van, az unokaöcsém, vele is akkor lett nagyon jó és szoros a kapcsolatunk amikor olyan 7-8 éves lett (most 11), addig nem tudtam vele mit kezdeni amíg kicsi volt. Most meg szinte a második anyja vagyok.

Én a másik oldalon vagyok, de:

Ha a lány szeretné akkor szerintem az egyik legnehezebb része kipipálva (nem lesz kapcsolatromboló, mint előttem is írták).

Az tény, hogy 40es 50es nőknél már valószínű oka van, hogy nincs saját gyereke, de nem biztos, hogy nem akart. Talán nem jött össze olyan kapcsolat (felelősségteljes volt és nem akarta egyedül nevelni/megkímélte a válás nehézségeitől mert ki tudja mikor ugye egy nem jó kapcsolatban), nem lehetett stb. Így neked kell eldönteni kérdező, hogy te tudnád-e így vállalni.

Vetélytárs miért lenne? Ezt nem értem, ha a lány szeretné nem lenne rivalizálás az apuka figyelme miatt. Ha erre gondolsz.

Nekem két mostohaanyám is volt. Az egyikkel ki nem állhattuk egymást, másfél évig tartott, hogy velük éltem, úgy, hogy előtte azt sem tudtam, hogy nem az az apám, akit annak tartottam, olyan kicsi voltam, amikor elváltak a szüleim. Másfél év után apám is belátta, hogy ennek így nincs értelme, vissza kerültem, évekig nem is voltunk kapcsolatban.

Felnőtt fejjel egy iskolai igazolás miatt írt, válaszoltam, beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy elvált, újra nősült, van egy új testvérem (azóta lett egy másik is). Alkalomszerűen meglátogatom őket. Bár a korkülönbség kisebb az új mostohaanyám és közöttem, akár a nővérem is lehetne (nagyobb a korkülönbség köztem és az ottani tesóim között, mint közte és köztem), de látva a természetét, a nyugalmát, hogy idegenek felé hogy fordul, nem mondom, hogy ha ő lett volna a második felesége apámnak, nem maradtam volna szívesebben velük.

Szerintem ha a gyerek nem ellenséges, és ö is akarná, akkor nem lenne probléma.

De te nem pótanya leszel számára, hanem az apja párja, akivel félig-meddig baráti kapcsolatot lehet kialakítani, de nevelni ne akard, az garantáltan nem megy.

Egyedül annyit kell megtenned, hogy kezdettöl tisztázod, mik azok a határok, amikre figyelni kell, nem mint pótanyával, hanem mint lakótárssal szemben.

Viszont ilyen esetben arra is figyelni kell, hogy a lánynak lesznek furcsa megnyilvánulásai, ami nem kifejezetten az apa párja ellen irányulnak, hanem a kamaszkorból, meg ezzel kapcsolatos lázadásból erednek, tehát nem kell mindent magadra venni, ha a gyerek idétlen.

Az meg, hogy ha valakinek ilyen idösen nincs saját gyereke, nem feltétlen tudatos döntés eredménye, hanem vagy nem talált idöben megfelelö, apának is alkalmas partnert, vagy nem lehet gyereke, vagy csak nem jött össze, annak ellenére, hogy akart volna.

És attól, hogy az egyik korábbi válaszoló nem akarna ilyen helyzetet, ettöl még nem igaz az az állítása, hogy aki szerint müködik, az hazudik! Nem mindenki olyan, mint ö, léteznek más embertipusok is.