Az elhunyt nagymamátokat amikor a nyitott koporsóban feküdt a ravatalozóban megpusziltátok, megsimogattátok?

Nem.

Nem, sem a nagyszüleimet, sem édesapámat. Igazság szerint meg sem néztem. Úgy vagyok vele, mint az első válaszadó. Úgy akarok rájuk emlékezni, ahogyan élve láttam őket.

Nem, én a ravatalozóba be se mentem inkább, a koporsó nyitva volt ugyan, de le volt takarva a nagyim, szüleim állítása szerint. Jobb volt ez így, így is eléggé sokkolt a halála nem kellett még az hogy holtan lássam :(

Az imádott nagynéném temetésén elkövettem azt a hibát,hogy odamentem elbúcsúzni a koporsóhoz.Sajnos a nagynéném állkapcsát nem kötötték fel,így nyitva volt a szája,és a rák miatt amúgy is fogyott vagy 40 kilót.Azóta ha eszembe jut,nem az ugrik be,hogy bár kis töltött galamb volt,de gyönyörű szép vörös hajú,mosolygós nő,hanem egy sovány beesett ,nyitott szájú halott.A nagymamám temetésén nem akartam ezt a hibát elkövetni,így nem mentem oda megnézni..Ma őrá úgy emlékszem ahogy élve láttam.Egy kedves,mosolygós tündéri mamára..

Én odamentem a rajongásig szeretett nagyszüleimhez, nagybátyámhoz is. Fontosnak tartom a búcsúzást, úgy érzem, hogy oda KELL menni, mert ez is az egészséges lelki folyamat része. Így tudjuk őket elengedni. Azt hittem akkor, hogy felakasztom magam ott helyben, mert ez a legszörnyűbb része, sírógörcsöm volt, de odamentem, és elbúcsúztam. Utána minden nap egy fél hajszálnyival könnyebb lett a felfoghatatlan. Azoknak pedig, akik nem mentek akkor oda, utána még sokáig szörnyű nehéz volt, sírógörcsöket kaptak, míg én, és a család többi tagja, akik odamentünk elbúcsúzni, már kezdtünk oldódni és gyógyulni.

Ez lemaradt: 26/N

Nem mentem oda. Csak a teste van ott, az már nem ugyanaz, hiányzik valami.. (a tesóm szerint jól tettem, hogy nem mentem oda)