Szüleim otthonukban ápolták rövid ideig idős nagyszülőmet, normális reakció az, ha halálát követően megkönnyebbülést látok rajtuk leginkább?

Inkább színlelniük kellene ?

Egészen biztosan bennük van a fájdalom, de nem mindenki alkalmas betegápolásra. Van akit ez teljesen kikészít, főleg ha mellette dolgozniuk is kell.

Nem tudom, hány éves vagy, de ha pár napot átvettél volna tőlük, hogy ápold a nagyszülőket és rajtad lett volna minden felelősség, bizonyára egy kissé máshogy látnád a dolgokat.

Hidd el, ha egy kicsit megnyugszanak, fel fog támadni a lelkiismeretük.

Igen normális.

Nagymamám majd egész életében beteg családtagokat ápolt, először a férje szüleit, majd a sajátjait, majd a férjét. Ő ebbe beleroppant az évtizedek alatt. Nehéz évtizedek voltak neki, míg ő másokért önzetlen volt, közben lassan ő is tönkrement. 66 éves fiatalos felfogású, de ideggyógyászhoz kell járnia, mert ez bármelyik ember sok érzelmileg, egyéb egészségügyi bántalmakról nem is beszélve, folyamatosan kezelésekre jár.

Mindenkijét meggyászolta, de egyben meg is könnyebbült, mikor egy-egy ilyen nehéz teher lekerült róla. Nem hinném, hogy emiatt a nagymamám rossz ember lenne, hisz mindig becsülettel végezte a dolgát.

Azért egy idős ember ápolása teljes embert kíván, mellette ott a munkája és a saját családja is az embernek, rájuk is mosni, főzni, takarítani a lelki teherről nem is beszélve, mert eléggé felkavaró, hogy a szemed előtt épülnek le a saját szüleid.