Mit gondoltok egy olyan családról, ahol mindenki tudta, hogy az egyik rokonuk nem eszik rendesen, de senki nem tett semmit?

“Nyilván senki sem szeretné, hogy az apukája, anyukája, gyereke, szereleme igyon.”

Nem szeretné, de nem is tesz ellene. Csak látszólag esetleg. Meg inkább siránkozik kifelé, hogy jaj mi lett belőle.

Te erkölcsi csoda, taníts még minket!

Csak vigyázz a magas lóval, onnan elég nagyot lehet esni.

24 sajnálom hogy az iróniát SEM érted.

Mit gondolsz, eléggé lejárattad itt már magad vagy még csillogtatod a szellemi szintedet egy kicsit?

"Kedves rokon, ne vedd zokon", ezzel arra akarnék utalni, hogy a "rokonok" kifejezés eléggé széles csoportot is jelenthet. Képzeljük el ezt úgy, mint a vízbe dobott kavics után következő körhullámokat.

Az első rokoni körbe a szülők és a házastársak tartoznak gyermekeikkel.

Szerintem igyekezni segítséget nyújtani elsősorban az köteles, aki a bajbajutottnak a legközelebbi rokona, aki a fentebb felvázolt első körbe tartozik. Miért vélekedek így? Nos, mert meglátásom szerint az első családi körben a legerősebbek az érzelmi kapcsolatok, és a napi, heti szintű kapcsolattartás is intenzívebb.

Szóval arra célzok, hogy azok a rokonok, akik nem ez első körben vannak, nem mindig kötődnek hozzánk annyira, hogy nagyon szívükön viseljék a helyzetünket. Meglátásom szerint, minél távolabb megyünk az első családi körtől, annál kevesebb érdeklődést, együttérzést és segítőkészséget várhatunk el a többi rokontól.

Akiknek viszont elsősorban kötelességük segíteni, az a legbelsőbb családi kör: szülők, házastársak, gyerekek, testvérek.

22: te honnan veszed a bátorságot, hogy kijelentsd, hogy senki sem tesz semmi?

Nálunk is volt alkoholista a családban. Mindenki akart neki segíteni. Mindenkit tönkretett és elmart maga mellől. Ennek ellenére próbáltuk nem elveszíteni. Mindig az volt a válasza, hogy csak pénzt kér, piára. Kényszer-gyógykezelés meg nincs.

Mondjuk kétlem, hogy valaha segítettél már vkinek, mert benned egy szemernyi megértés sincs.

27 a megértés az, hogy ott hagyom “tiszteletből?“ Pont egy általad leírt betegségben szenvedő rokonom van már rehabilitáción és gyógyul végre biztos kezekben. Kemény volt? Igen nagyon. De szerencsére megtaláltuk a megoldást és nem adtuk fel. Pont én nem vagyok érzéketlen. Nem mondtam olyat, hogy senki nem tesz semmit. Itt a kommentekre reagáltam és a többségre. Mert itt bizony kimerült annyiban a segítség. Nem ez a baj, hanem hogy ezt tartják normálisnak és még fröcsögnek is. Tudom, hogy ez csak projekció, mégis elkeserítő számomra mit neveznek csalãdnak, meg segítségnek.

25 ebbe már bele se állok, nem érdemes. Értettem az iróniát, de abba sem álltam màr bele.