Anyukám miért nem tudott egy kicsit tapintatosabb és megértőbb lenni a feleségemmel? Csak egy kicsit átérezni a helyzetét?

A feleségemnek elég kis különbséggel hunytak el a nagyszülei a nagymamája ősszel, a nagypapája februárban. (És már az édesanyja sem él.) Igazán fantasztikus emberek voltak, náluk mindig mindenki előtt nyitva állt az ajtó, abban a házban mindig volt élet, barátok, család, unokák, dédunokák. Ők olyanok voltak hogy ha felhívtad őket hogy egy óra múlva vinnéd a gyerekeket, mert már nem tudod ki vigyázzon rájuk ők mindig igent mondtak, és mindig volt meleg étel az asztalon ha éhesek lennénk. Egy szép és nagy házuk volt, amit mi örököltünk a feleségemmel. Tegnap voltunk ott először a haláluk óta. Ketten akartunk menni, mert tudtam hogy a feleségem elsírhatja magát, mert félig ott nőtt fel, de a szüleim mindenképpen jönni akarták, és látni hogy “hogyan lehet átalakítani”. Az utca fronti részen van egy “tisztaszoba” a feleségemmel már megbeszéltük hogy az marad sértetlenül, mert nagyon fontos neki. Ott a zongora, a nagyapja mindig ott sakkozott. Több whisky van ott eldugva a nagymama elől és hasonlók. Jó emlékek kötik őt oda. Mikor odaértünk ő bement és elkezdte összepakolni a sakk-készletet, amitől kicsit elpityeredett, erre anyukám berontott és el kezdte mondani hogy ezt hálóvá kell alakítani, ez ez lesz az ő állandó vendégszobájuk. Én próbáltam leállítani meg direkt előre szóltam neki hogy azt a szobát nem bolygatjuk, de persze folytatta, és szegény feleségem teljesen kiborult. Azóta is látom rajta hogy szomorú. Miért kellett ezt? Hogyan magyarázzam el anyámnak amit érez? Mi sosem voltunk ilyen szerető, összetartó család. És anyám irigysége amiatt hogy ők gazdagabbak szörnyen bosszantó… 32F