Férjem felnőtt fia teljesen ignorál, miattam még egy asztalhoz sem ül le velünk étkezni, nem hajlandó köszönni sem. Ha nagyon szeretem a férjemet és nem akarom, hogy emiatt szétmenjünk, akkor hogy kezeljem ezt?

"... akkor azzal a nővel a fiának is ugyanúgy együtt, egy háztartásban kell élni, tehát őt is érinti a kérdés, neki is az apjával egyenrangú partnerként van beleszólása."

30-as, hát baromira nem.

1. Ha nem volt még felnőtt a gyerek, akkor semmi köze a felnőttek dolgához.

2. Ha már felnőtt, akkor pedig, ha nem tetszik a helyzet, elköltözhet.

Nálunk volt ilyen, igen, zavaró tényező voltam a férjem két kamasz gyerekének (fiú és lány, egy év korkülönbséggel). (Anyuka már akkor nyolc éve nem élt).

Nem indult utálattal, amíg csak hétvégente idejártam, és a szabikat itt töltöttem, addig egy jó barátnőnek tekintettek. Amikor megházasodtunk rá 2 évre, és ideköltöztem, akkor belém álltak, és hirtelen átmentek nagyon szemétbe (kb. a kérdező esetéhez hasonlóan, nem köszön, levegőnek néz, direkt keresztbe tesz, ilyenek). Nálunk a férjem hamar rövidre zárta, próbált velük szépen beszélni, mosolyogva ígérgettek neki, de velem ugyanolyan szemetek voltak. Aztán közölte velük, hogy ezt egyszer mondja el: Mindenképpen a felesége maradok, mert nagyon szeret, és ha nekik nem tetszik, akkor elköltözhetnek nyugodtan (akkor már felnőtt korúak voltak). Szerintem k....vára meglepődtek, de utána már csak a néma gyűlölködés ment, én pedig ignoráltam őket, onnantól csak kettőnknek főztem, semmit nem csináltam nekik. Most már külön élnek, annyit értek el a viselkedésükkel, hogy semmi családi összejövetelt nem tartunk itt, ebben a házban, férjem ha találkozni akar velük, elmegy hozzájuk.

Ami fura, hogy 30-as nem írt hülyeséget, és az ő logikája szerint mondjuk apjukat kellene utálniuk, de ők még mindig engem utálnak.

Ilyen kérdésnél miért nem lehet normálisan leírni az előzményeket, miért nekünk kell nyomozgatni? Elváltak vagy meghalt a másik szülő? Hány éves volt akkor a fiú, hány éves most? Utána volt(ak)-e mostohaanyukák, legalább nagy vonalakban hány/ott éltek-e? Te mióta vagy képben, mióta laksz ott, mióta vagytok házasok? Mekkor a korkülönbség közted és a férjed között?

Felnőtt ember esetében, hacsak nem a szülőanyja temetésének másnapján költöztet be valakit apuka a közös ágyba nem nagyon tudom elfogadni, hogy valaki ilyen oltári tuskó legyen. Lehet távolságot tartani kultúráltan is, illetve el lehet költözni, ha valakinek ilyen fene nagy önérzete van. Még akkor is ha egyébként igaza van, és egy pénzleső 20 éves lotyó vagy. Általánosságban ez a véleményem, minimálisan lehet változna ha megírtad volt a fenti részleteket nagy vonalakban legalább. Ha mondjuk a gyerek 10 éves kora óta 2 évente adják a mostohaanyukák a kilincset egymásnak, akkor mondjuk kicsit több empátiát éreznék a gyerek iránt, de akkor is azt gondolom felnőtt, lehet saját élete ha az apja melletti nem tetszik neki, arról nem is beszélve, hogy már csak udvariasságból is köszönök, váltok 2 szót azzal, aki a büdös alsógatyámat mossa.

akkor azzal a nővel a fiának is ugyanúgy együtt, egy háztartásban kell élni, tehát őt is érinti a kérdés, neki is az apjával egyenrangú partnerként van beleszólása. - már hogy lenne beleszólása a gyerekének, hgoy az apja kit visz haza? :D

Te hol élsz? Egy felnőtt emberrről beszélünk! Ha nem tetszik, hogy apuka feleségül vett egy másik nőt, el lehet húzni otthonról.

Apuka csak annyiban hibás, hogy nem bs.zta még ki a gyereket, helyette elnézi, hogy az tönkreteszi a nőt, akit ELVILEG szeret,

Sok jó gondolat elhangzott már, még egyet tennék hozzá.

Ha a feleséggel a férj anyja (vagyis az ANYÓS :D) viselkedne ilyen bunkón, akkor rég elhangzott volna, hogy a férfi álljon ki a felesége mellett az anyjával szemben, különben a gyakoris válaszoló (a feleség helyében) minden további nélkül otthagyná.

Nos, jelen esetben is egy felnőtt, az apával vérségi kapcsolatban levő közeli hozzátartozó bunkózik a férfi választottjával, csak őt nem "édesanyám"-nak, hanem "fiam"-nak szólítja az illető férfi.

És az anyós-probléma analógiájára ugyanígy itt is elvárható, hogy a férfi, ha tényleg szereti a választottját, akkor álljon ki érte. A feleség részéről meg teljesen érthető reakció lenne, hogy ha a férje nem áll ki mellette, akkor otthagyja a jó büdös fenébe azzal a felkiáltással, hogy akkor éljen szerelmi életet az óriáscsecsemő, felnőtt "kisfiával".

38: "A fiú felsőfokú tanulmányait végzi, ezért nem tud még elköltözni, mert nyilván szüksége van még a szülői segítségre."

Az apa helyében én tisztáznám a gyerekemmel az alábbiakat:

1. Jogilag nem kötelességem őt eltartani.

2. Szülőként természetes lenne számomra, hogy a gyerekemet eltartom felsőfokú tanulmányai alatt, ugyanakkor cserébe elvárom, hogy normálisan, kulturáltan viselkedjen velem és párommal is.

3. Amennyiben ő nem képes a 2. pontban írt viselkedésre, akkor ne gondolja, hogy én olyat megteszek érte, ami nem kötelességem.

Szóval a nagy büdös helyzet az, hogy ő van rászorulva az apjára, mégis ő csinál úgy, mintha az apjának dirigálhatna. Na, itt kéne helyre tenni a fejében a dolgokat, de nagyon!

Aki rám van szorulva, attól a minimum minimuma, hogy nem ordítozik velem, ha meg akarok vele valamit beszélni. És akit én szeretek, azzal ő is kulturáltan viselkedik. Ha bármi gondja van vele, azt is kulturáltan reagálja le.

A férjed egy rettenetes töketlen alak, el nem tudom képzelni, mi vonz egy ilyen férfiatlan emberben.

A fiú felsőfokú tanulmányait végzi, ezért nem tud még elköltözni, mert nyilván szüksége van még a szülői segítségre. - de, el tud költözni, ha a férjed végre kiáll érted.

Én is elköltöztem, mert a mostohaanyám egy alpári bunkó suttyó nő volt, akinek mániája volt napi szinten cs.szegetni.

Meguntam, és 21 évesen leléptem (én is egyetemre jártam akkor még).