Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Tapasztalatból és tv-műsorokbó...

Tapasztalatból és tv-műsorokból tudom, hogy léteznek olyan emberek (főleg nők), akiknek fontosabb a kiskutyájuk/kiscicájuk, mint a saját gyerekük. Ez komoly? Hogy képes valaki erre?

Figyelt kérdés

TV-ben látom egy családi életet bemutató dokumentumfilmet. Kutyákat tenyészt a család. Belátom, hogy ez a munkájuk és ez idő- és költségigényes, de a kutyáknak megvették a luxus-kutyaházat, kutyaruhákat, játékokat, aranynyakörvet, bársonypokrócot, a szegény két kisgyerek meg szinte minden adásban ugyanabban a ruhában volt, azok csak ott álltak néha, és úgy kezelték őket, mintha dísztárgyak lennének, a kutyákat meg egész nap ölelgették, babusgatták.


A másik eset egy ismerősöm példája. A parkban találkoztam vele, a kisgyerekével meg az ölebével sétált, megálltam velük beszélgetni, ő felvette a karjaiba a kutyát, a kicsi gyereknek a kezét se fogta, össze-vissza szaladgált, elesett és sírni kezdett. Épp ekkor jelzett az öleb is, hogy kakilnia kell, letette a földre, végig becézgette, és mondta, hogy ilyenkor oda kell figyelnie rá, mert beteg volt, blabla. A kisfia meg ott bömbölt a földön, csupa sár lett az eséstől, de mintha észre se vette volna...


Meg még rengeteg ilyen eset is van, amikor az állatokat például gyerekpótléknak használják, ha meg van gyerek, akkor meg az állat a fontosabb. Hogy lehet egy állat egyenrangú egy gyerekkel? Hogy lehet vele többet törődni? Én ezt egyszerűen nem értem.



2016. febr. 4. 20:58
1 2 3 4
 21/38 anonim ***** válasza:
84%

"En is oda-vissza vagyok a kis dogomert, de nem teszem egyenraguva senkivel, foleg nem a csaladtagjaimmal."


Ezt nem is értem. Én ugyan nem vagyok oda-vissza az állatainkért, viszont családtagnak számítanak.

2016. febr. 5. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/38 anonim ***** válasza:
30%

Ezek az emberek mindig azt mondják, hogy egy kutya akkor is szeret, mikor megvered, kiabálsz vele, magára hagyod, a kiskutya mindig megbocsájt, hűséges és szeret, bárhogy is bánjon vele a gazdája. Ezért szereti a kutyákat jobban, mint az embereket.


És az ilyen ember pont azért nem képes más emberrel normális kapcsolatot kialakítani, mert ez várja el: bármilyen a viselkedése, akármit is követ el a másik ellen, az akkor is szeresse, és csóválja a farkát, meg ossza a puszikat.


Nagy előnye, hogy egyébként elvan, és csak akkor kell vele foglalkozni, ha épp kedve támad valamit babusgatni.


Egy kisgyerek nagyon, de nagyon nem így működik.

2016. febr. 5. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/38 anonim ***** válasza:
10%

23:49


Vegyél vissza a stílusodból kicsit. Ha a sértegetés az egyetlen argumented a témában, akkor sajnállak.

Emberek vagyunk. Általában megfigyeljük egymást, akár idegenként is. Semmi olyat nem tettem, amit többezer más ember ne tenne meg naponta.

2016. febr. 5. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/38 anonim ***** válasza:
61%

Utolsó, nagy tévedésben vagy. Egy kutyával nem csak akkor kell foglalkozni, "amikor épp kedved támad". Napi rendszerességgel foglalkozni kell vele, sétáltatni, nevelni, tanítani, játszani.

Sajnos sokan abban a hiszemben élnek, amiben te, hogy elég ha a kutyát kib*sszuk a kertbe, naponta kétszer megsimogatjuk, aztán foglalja el magát ahogy tudja. Aztán csodálkoznak ha a kutya kezelhetetlenné válik, szökik, stb.

Egy kutya nagyon nem így működik kedves utolsó.

2016. febr. 5. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/38 anonim ***** válasza:
52%
22es válaszolónak szántam.
2016. febr. 5. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/38 anonim ***** válasza:
49%
Kerdezo, a vilagon semmi kozod hozza hogy ki miert es hogyan reszesiti elonyben az allatait. Legy eros ha lenne ket fuldoklo a vizben egy ember vagy egy kutya gondolkozas nelkul mentenem ki a kutyat. Na erre varrjal gombot.
2016. febr. 5. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/38 anonim ***** válasza:
65%

# 22-es válaszoló akkora baromságot írtál, hogy ez jó, hogy kijött, mert ha bent maradt volna, még kárt tett volna benned... Amit leírtál, azzal gyakorlatilag azt mondod, hogy minden kutyatulaj elmebeteg állat. Persze, kínozzuk a kutyát, mert az még annak ellenére is szeret, nem? -.-

Nem nagyon kéne beledumálni olyanba, amihez rohadtul nem értesz, csak röhejessé válsz tőle. Nem azért szeretjük a kutyát, mert ha szarnánk a fejére, ő akkor is a talpunkat nyalná. Hanem mert a kutya mindig ugyanolyan a gazdájához, míg az emberek nem. Pl. Ha gondjaim vannak, a kutyám akkor is szeret, míg egy ember inkább elhúz a színről, nehogy valamiben segítenie kelljen. Ha szomorú vagyok, a kutyám akkor is odajön hozzám, és felvidít, míg az emberek elfordulnak, nehogy meg kelljen kérdezniük mi a baj.Ha kicsattanó jó kedvem van, a kutyám még jobban örül, de melyik emberről mondhatod el, hogy őszintén tud örülni egy másik ember örömének? Sőt a leggörényebbek attól érzik jól magukat, hogy azonnal megpróbálják elvenni az örömödet. Egyszóval, a kutya megbízható a gazdi számára, míg az emberek többsége nem, ennyi. Hát ezért tartják sokan annyira nagyra őket.

A válaszodból azonnal kitűnik, hogy Te aztán nem szereted az állatokat, és azokat az embereket sem, akik szeretik őket. Őszintén sajnállak, mert ezzel csak szegényebb lett az életed, valami igazán jóból maradsz ki. De azt hiszem most nagyon elkanyarodtunk az eredeti témától.

2016. febr. 5. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/38 anonim ***** válasza:
22%

Ehhez képest rettentő tévedésben élsz.


Amit te a kutyádtól kapsz csak meg, azt én megkapom az anyukámtól (apukám sajnos már nem él), a testvéremtől, a férjemtől, a barátaimtól, és mindenek felett a gyerekeimtől. Ők aztán tényleg minden apróságnak tudnak örülni, és még soha senkit nem láttam, aki úgy sírt volna más fájdalma miatt, mint a kislányom, mikor szurit kaptam.


Van két kutyánk, két macskánk, két tengeri malacunk, és a páros számok oka, hogy én hiszem, hogy embernek ember, állatnak a fajtársa a legjobb társ, és szüksége van rá.


Ha te ekkorát csalódtál az emberekben, és így bánnak veled, akkor mégis csak van abban valami, amit írtam: emberekkel nem tudsz egészséges kapcsolatot kialakítani, a kutya ellenben akkor is szeret.

2016. febr. 5. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/38 anonim ***** válasza:
81%

#28: Ezt hagyd abba, légy szíves. Én imádom a kutyám, az a tipikus undorító gazdi vagyok, aki a parkettán fetreng a kutyával, megölelgeti, és ha úgy van, elszundítok vele a szőnyegen, úgy, hogy hozzám bújik.


És ugyanez érvényes a páromra is, aki a világ legcsodásabb embere, és ő a lelki társam. De a kutyámért (ugyanúgy, ahogy a szüleimért, az öcsémért és a páromért) ölni tudnék. Ennyi. Ha szerinted nagyon-nagyon szeretni egy állatot elmebetegségre utal, akkor te legyél nyugodtan épelméjű, szerintem sokan nem kérnek belőle. :)

2016. febr. 5. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/38 anonim ***** válasza:
80%

# 28 Én élek tévedésben, mikor te írsz jellemrajzot egy vadidegen emberről?

Nekem is van egy családom akikkel jó a kapcsolatom, egy férjem, és pár barátom, akikkel napi-heti kapcsolatban állok, De ez nem zárja ki azt, hogy legyenek olyan alkalmak, amikor az ember úgy érzi, hogy minden a nyakába szakadt, és egy kis időre elege van az emberekből. És igen, ilyenkor nekem igenis sokat használ, ha fogom magam, és úgymond "kifutok a világból". Fogom a kutyáimat, és elmegyünk túrázni, vagy csak simán sétálni, játszani, és elhiheted ennek szinte terápiás hatása van.

Te a gyerekedben találod meg azt, amit én a kutyáimban. Nem értem mi ezzel a probléma? Miért képesek emberek ezen vitázni, pláne elítélni a hozzám hasonlókat?

Nincs gyerekem, és nem is lesz. És itt jön képbe az, amit a kérdező annyira kifogásolt, hogy a kutya (szerinte) gyerekpótlék.

Lehet, számomra a kutya barát, családtag, társ, és teljesen egyenrangú a többi emberrel. Ha ez valaki szerint elítélendő, és rossz dolog, hát az az ő baja.

2016. febr. 5. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!