Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Tapasztalatból és tv-műsorokbó...

Tapasztalatból és tv-műsorokból tudom, hogy léteznek olyan emberek (főleg nők), akiknek fontosabb a kiskutyájuk/kiscicájuk, mint a saját gyerekük. Ez komoly? Hogy képes valaki erre?

Figyelt kérdés

TV-ben látom egy családi életet bemutató dokumentumfilmet. Kutyákat tenyészt a család. Belátom, hogy ez a munkájuk és ez idő- és költségigényes, de a kutyáknak megvették a luxus-kutyaházat, kutyaruhákat, játékokat, aranynyakörvet, bársonypokrócot, a szegény két kisgyerek meg szinte minden adásban ugyanabban a ruhában volt, azok csak ott álltak néha, és úgy kezelték őket, mintha dísztárgyak lennének, a kutyákat meg egész nap ölelgették, babusgatták.


A másik eset egy ismerősöm példája. A parkban találkoztam vele, a kisgyerekével meg az ölebével sétált, megálltam velük beszélgetni, ő felvette a karjaiba a kutyát, a kicsi gyereknek a kezét se fogta, össze-vissza szaladgált, elesett és sírni kezdett. Épp ekkor jelzett az öleb is, hogy kakilnia kell, letette a földre, végig becézgette, és mondta, hogy ilyenkor oda kell figyelnie rá, mert beteg volt, blabla. A kisfia meg ott bömbölt a földön, csupa sár lett az eséstől, de mintha észre se vette volna...


Meg még rengeteg ilyen eset is van, amikor az állatokat például gyerekpótléknak használják, ha meg van gyerek, akkor meg az állat a fontosabb. Hogy lehet egy állat egyenrangú egy gyerekkel? Hogy lehet vele többet törődni? Én ezt egyszerűen nem értem.



2016. febr. 4. 20:58
1 2 3 4
 31/38 anonim ***** válasza:
2%
Az ilyen embereknél sztem az van, hogy ugye a kutya feltétel nélkül szereti, a gyerek meg érző lény, és visszabeszél. Bár lehet, hogy a kutya is visszabeszélne, ha tudna :D.
2016. febr. 5. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/38 A kérdező kommentje:
26-os, erre csak azt tudom írni, hogy antiszociális vagy. Ha neked fontosabb egy állat, mint egy ember, akkor magadat is nyilván utálod. Gondok vannak nálad, keress fel egy szakembert!
2016. febr. 5. 17:00
 33/38 anonim ***** válasza:
92%
Amúgy miért is kell most patikamérlegen mérni a szeretet/fontosságot? Ennek maximum akkor lenne jelentősége, ha egy rabló kijelentené, hogy akkor válassz, hogy a kutyádat vagy a gyerekedet öljem meg. Ilyen meg azért nem történik meg olyan gyakran, gyakorlatilag soha. Akinek van vagy volt kutyája, az jól tudja, hogy ugyanúgy a családhoz tartozik, mint egy gyerek, vagy anya meg apa. Akinek nincs és soha sem volt kutyája, annak persze ezt nehéz felfogni, de akkor is így van.
2016. febr. 5. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/38 anonim ***** válasza:
50%
32 es ez valami magyar betegseg? Aki nem szereti a gyerkeket nincs neki es nem is akar attol meg van tarsa , csaladja baratai stb. En nem szeretem a gyerekeket elviselem az ismerosoket ideig oraig, de igyekeztem a barati koromet mindig ugy megvalogatni (sikerult is) hogy 90 % ban gyerektelenekbol all es remekul erezzuk magunkat egymas tarsasagaban. akiknek a sakk a fontos azok sakk klubba jarnak akiknek a gyerek azok gyerekesek koze es akik allatszeretok azok meg egymassal baratkoznak. Ezt csak Magyarorszagon talaljak "betegsegnek" normalis nyugati orszagokban ez maganugy es senkinek sem jut eszebe kerdezoskodni es feltetelezni hogy ha nekem macskak kellenek akkor beteg vagyok mert nem gyereket szeretgetek. Innen nezve eleg korlatolt es gyerekes felfogas hogy akinek nem a GYEREK az elet ertelme az beteg. De nem ez az egyetlen ilyen ostobasag van amit Mo on szentnek gondolnak. En nem csalodtam az emberekben egyszeruen sose kepzeltem hogy egy ordito csecsemo vagy egy idegesito nyafogo kolyok lenne a csucs az eletemben. Nekem fontosabb a tarsam , a kenyelmem es sose arra terveztem hogy "legyen majd valaki aki ramnyitja az ajtot" mert ehhez nem kell gyerek. Masreszt ebben az orszagban szerencsere erre fantasztikus intezmenyek vannak nem MO szintuek ahol az idosek a sajat korosztalyukban elik az eletuket es nem a gyerekeik nyakan lognak elvarva hogy a koszt takaritsak utanuk. ennel onzobb dolgot el se tudok kepzelni, bar legtobben azert csinaljak gondolom otthon mert nincs mas normalis lehetoseg. szoval legy eros nem kell szakember se meg gyerek se;-))) bar mar hala az egnek nem kell errol a lehetosegrol gondolkodnom. Kulonben se szerettem volna soha osztozni a parom szereteten egy gyerekkel. a cica mas rajta osztozkodunk ha kell;-))))
2016. febr. 6. 06:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/38 A kérdező kommentje:
Utolsó. Félreértettél. Nekem nem azzal van a bajom, hogy valaki szereti az állatokat, hanem hogy fontosabbnak tartja azokat az embertársainknál, most mindegy, hogy gyerek vagy felnőtt. (Pl. 26-os válaszoló.) A gyerekeket én se bírom túlzottan, de ha egyszer mégis lenne gyerekem és mellette állatot tartanék - ami természetesen nem zárja ki egymást - akkor nekem a gyerekem lenne az első, mert ez így a természetes. Nem hanyagolnám el az állatot, de nem foglalkoznék miatta kevesebbet a gyerekkel.
2016. febr. 6. 11:02
 36/38 anonim ***** válasza:
53%
Kérdező, azok gondolkodnak így mint te, akik szerint az ember a termetés koronája, az embernél nincs fontosabb a világon, és az alattvaló állatok pedig az emberek szolgálatára vannak. Egy f...t. Képzeld el (úgysem tudod a kis beszűkült agyaddal) a világegyetemet. Egészen biztos lehetsz benne, hogy nem az ember a teremtés csúcsa, csak ezt még nem fedezték fel, pedig vannak még tőlünk messze élő dolgok, amik akár egy földi ember életénél is többet érnek. Jó, maradjunk a Földön, ez neked úgyis magas. Ki teszi tönkre az világot, az ember vagy az állat? Biztos vagyok benne, hogy te is, meg az egyik humanista válaszoló édi bédi pici kislánykája is több kárt tett már a világban, több fájdalmat okozott másoknak stb, mint például a macskám. Úgyhogy én kérek elnézést, ha nekem az ártatlan macskám többet ér aki senkinek sem ártott, mint pl. a te tyúkszaros életed.
2016. jún. 17. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/38 anonim ***** válasza:
61%

Kerdezo, 26 os vagyok.

ki nem allhatom a gyerekeket nincs is, es vannak barataim de az allataim naluk is fontosabbak, sot a rokonaimnal is , azok meg aztan vegkeppen nem erdekelnek kulonosebben. Kifejezetten idiota dolognak tartom amikor valaki ilyen alapon mond velemenyt idegen emberekrol.legy eros ha te fulladoznal a vizben egy macska mellett siman a cicat hoznam ki. az emberek halala vagy tragediaja sose tud ugy erinteni mintha pl. rosszul bannak egy allattal. ilyen egyszeru az egesz.

2016. júl. 18. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/38 anonim ***** válasza:

Ilyet még életemben nem láttam,még TV-ben sem,olyat viszont annál inkább,hogy valaki lekölykedzik aztán kiba.ssza / elaltatja az állatait .

Én pl ugyanúgy szeretem az egész családomat,a gyerekemet,a férjemet,a szüleimet,és a kutyáimat is. Egyiket sem hanyagolom. És egy idegen gyereknél természetesen jobban szeretem a saját kutyámat .

2020. márc. 29. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!