Bajos külföldön szóbaállni magyarokkal?

Hát kérdező, én is lekoptatnálak, ha ilyen nyomulós lennél velem.

Én dolgoztam olyan helyen (nem sokáig) ahol az a fajta magyarság gyűlt össze, akik nem beszélnek nyelveket és egymásba csimpaszkodnak félelmükben. Ők azok, akik leginkább klikkesednek, akik magyar étterembe járnak külföldön nonstop, és csak magyarokkal barátkoznak...

Köztük van sokszor ilyen felfogás, hogy ha magyarral találkoznak, akkor egyből barátkozni akarnak. Én az ő szemükben mindig szálka voltam, mert nekem senki sem barát attól, hogy magyar, és senki sem ellenség csak azért, mert más nemzet (akár szlovák, román,stb.). Ha szimpatikus, mint ember, barátkozunk. Ha nem, nem. És ezen a munkahelyen nekem is részem volt abban, hogy nem ültem az ő körükbe ebédkor (egyedül szeretek ebédelni, mert közben olvasok és nyugira vágyok), akkor már kezdtek rám ferde szemmel nézni. Ahogy látták, hogy beszélgetek a szlovák munkatárssal, akkor már egyenesen "hazaárulónak" tartottak (nem viccelek...sajnos). Az ilyeneket én kerülöm. Egyébként hozzáteszem, hogy például egész más érzés mondjuk Alaszkában magyarral találkozni, mint Németországban, mert ahol ritka, és rég nem hallottál magyar szót, ott ennek megvan a bája, de ott, ahol a fél szomszédság magyar is lehet és a vonaton is hallasz magyar szót, ott ez nem ok az összeborulásra (meg hát az anyaországtól se vagyunk olyan messze, ugye).

Szóval aki rám így tapadt, csak mert magyar vagyok én is, azt elég gyorsan lekapartam magamról. Az, hogy te nonstop ezt tapasztalod, kérdező, azt jelzi, hogy valamit te nem csinálsz jól. Ugyanaz, minthogy egy párkapcsolatban mindig a "szemét disznó férfit" vagy a "büdös ribizli nőket" fogja ki valaki, szintén arra utal, hogy rosszul válogat az illető.

(BTW, volt nekem ám olyan magyar kollégám, akit nekem kellett betanítani, és így zajlott az első beszélgetésünk:

Én: - Hello, én XY vagyok.

Ő: - *bámul* ...Te magyar vagy?...Van száz euród kölcsönbe?

Mondanom sem kell, nem lettünk barátok...)