Ha egy idős ember szóban bántja a családtagjait, miért mindig az a tanács erre, hogy ne foglalkozz vele, ne vedd fel?

"számára nem egyértelmű az, hogyha szeretsz valakit, nem kezded el random szidi olyannal, amiről tudod, hogy bántja őt"

Nem jó megfogalmazás: ő már nem feltétlenül fogja fel, hogy ő bánt téged. Ő egy kicsit egy párhuzamos univerzumban létezik, ahol őt bántják.

Az egyik kulcsszó itt az elszigeteltség. Az elszigetelt ember általában elszakad a valóságtól. Ez nagyon hihetetlenül hangzik, de tényleg így van: ha valaki nem aktív életet él, sokat van egyedül, akkor gyakori, hogy elkezd egy párhuzamos világban élni.

Márpedig az öregek még akkor is elszigeteltek, ha amúgy nincsenek egyedül, gyakran látogatják őket. Az öreget sokszor még akkor is ignorálják, amikor vele beszélgetnek "persze-mama, persze, na feküdjön vissza". Ha rákezd a múltidéző mondókájára, mindenki hümmög, bólogat, mint a kisgyereknek, de alig várják, hogy végre befejezze.

Ráadásul az öreg még le is van robbanva egészségileg, nem érzi magát hasznosnak, elfárad, céltalan. És akkor ehhez jön még hozzá az, hogy nem veszi senki komolyan, magányos, úgy érzi leszarják.

Tehát kapunk egy lerobbant, alapból frusztrált, sértett valakit, aki ráadásul elszigetelt és magányos. Ez azt jelenti, hogy elkezd egy frusztráció vezérelte párhuzamos világban élni, ahol mindenki ellenség, mindenki g.ci vele, és mindenki kapja be. Ha még ehhez egy kicsit demens is, akkor aztán gudbáj...

Ja, és persze ne felejtsük ki, hogy ez egy spirál: mivel seggfej lesz, ezért még jobban elszigetelődik, amitől még jobban megsértődik, amitől még nagyobb seggfej lesz. Nehéz ügy...