Szociális szorongás, vagy mi ez? És mit tudok vele kezdeni? Illetve férjemmel hogyan érthethetném meg a problémámat?

Alapból nem vagyok társasági lény, munkahelyen is elszigetelem magam a többiektől. Nem nagyon szoktam beszélgetni senkivel, nincs is rá igényem. Nagyon jól elvagyok egyedül.

Rólam annyit, hogy egyke gyerek vagyok, vidéken, tanya mellett nőttem fel. Imádtam ott élni! Legszebb emlékeim oda kötnek.

Iskolában is csendes, magamnak való gyerek voltam.

Kamaszkorom végén szüleim beköltöztek falura, én is mentem velük.

Ők már rögtön az elején lespanoltak az egész utcával, tudták ki kinek a kije, hol dolgozik, stb., folyton átjárt egyik szomszéd a másikhoz grillezni, autót szerelni, volt, hogy szüleim szerveztek kerti partit. Amúgy mindenki jófej, tök jó kis lakóközösség. Annak, aki bírja ezt persze. Én nem bírom. Azt sem tudom mai napig, hogy hívják szüleim szomszédait. Ha kint voltam, már invitáltak át sütit enni, vagy beszélgetni mi van velem, alig látnak. Aranyosak, de nekem ez nem megy. Engem hagyjon békén mindenki.

Elköltöztem szüleimtől, olyan kollégiumban laktam, ahol csak papíron volt szobatársam. Imádtam, senkivel nem kellett beszélgetnem!

Lett barátom is, aki már 6 éve a férjem, és most ő vett (vagyis vettünk) egy házat, falun.

Itt is jó a közösség, a szomszédok kedvesek, de nem merek kimenni az udvarra. Sötétedésig bent kuksolok a szobába, mert nem merek kimenni. A szomszéd mindig odahív a kerítéshez, kérdezget mindenről, és azt veszem észre, hogy 1 órája ott állunk és pofázunk. Nekem se időm, se kedvem nincs ilyenekre. Pedig rendes, bármi van, egyből átjön szó nélkül segíteni (pl

Autót szerelni férjemmel).

Van nálunk mozgóárus, kétnaponta jár az utcában.

Férjem megkért, hogy vegyek majd tőle ezt meg azt, de inkább megvártam, amíg elmegy az utcából (lakók visszamennek a házaikba), majd autóba ültem és bekocsikáztam a városba megvenni, amit kért tőlem. Inkább így oldottam meg, mint az árust várva beszélgetésbe elegyedni a szomszédokkal. Utálok beszélgetni, nem szeretem azt se, ha hozzám szólnak, és hallgatnom kell.

Ma a férjem kint barkácsolt, szerelt az udvaron. Az előbb bejött, megkért, menjek ki segíteni, illetve nézzem meg, hol tart, mennyi mindent megcsinált már.

Én meg csak óvatosan kikukkantottam az ablakon és láttam, hogy a szomszéd és a családja még mindig itt vannak a kerítés mellett.

Így nem akarok kimenni.

Megmondtam neki, hogy ne haragudjon, de amíg ők itt vannak ennyire mellettünk, én nem szeretnék kimenni.

Nyilván el lettem hordva mindenféle beteg hülyének, tudom, hogy nem vagyok 100-as emiatt. Férjem megsértődött, azt mondta ne is menjek akkor ki, maradjak életem végéig bent a házban, elege van már belőlem.

Igazából ez ihlette a kérdést.

Mit kezdjek magammal? Rávettem magam már arra, hogy kimozduljak a faluban, de amikor a mozgóárust várva odajöttek mellém az emberek, felszaladt a pulzusom, izzadni kezdtem, rosszul voltam.

Ha kimegyek az udvarra, szapora lesz a légzésem, rosszul érzem magam.