Mi a véleményetek azokról a munkatársakról, akik megpróbálnak mindig mindenkivel jól kijönni, kedveskednek, mosolyognak? Nektek szimpatikus lenne egy ilyen munkatárs?

Nálam ez a kommunikáció stílusától függ. Van, aki természetesen kedves mindenkivel az szimpatikus. Akin érzem azt, hogy affektál, nyávog, túltolja, negédeskedik, az baromi zavaró.

Végre egy normális ember, aki nem rombolja a csapatot

Nem zavar, de a magának való se. Én pl. mindkettő vagyok, magamnak való vagyok, de beszédes is. Kollegákkal nekem mindig nehéz volt beszélgetni, mert azok nem barátok, hanem kollegák. Tehát más a hobbijuk, és nem értik az én hobbim, meg bizalmas infot se osztasz meg akárkivel. Bájcsevely helyett meg jobb a csend. Biztos minden kollegával beszélgetnék, ha egy koncerten vagy fesztiválon lennénk. De a munkahelyen beszélgetés egyszerűen idegesít. Az nekem munka, ahol csinálom a dolgom és várom, hogy mikor mehe ek haza.

Ha kozvetlen kollega, akkor nem zavar, de nekem pl van olyan kollega, akit kb csak a dohanyzoban latok, de mindig jon oda pofazni, azt se tudom ki o, mit csinal, ilyen random karbantarto kb, kerdezget mi a helyzet nalunk, elkezd magyarazni mi van naluk, en meg csak ha epp egyedul mentem ki szunetre, akkor annyit akarok, hogy hagy nyomkodjam csendben a mobilomat 10 percig es ennyi. Ha beszelgetni akarok, akkor altalaban megkerdezek valakit a sajat csapatombol, hogy kijon-e velem.

Nehéz történet ez, - mert az ember elsősorban dolgozni és nem "haverkodni" jár be a munkahelyére, ugyanakkor egy normális ember tudatában van annak, hogy életünk jelentős hányadát töltjük el különböző munkahelyeken és hosszútávon nem tesz jót senkinek a folyamatos ellenségeskedés, gyanakvás, - ami sok munkahelyen nagyon is jellemző és jelen lévő munkalégkör. Sajnálatos módon vannak a feszültségeket mesterségesen, szándékosan gerjesztő emberek a legtöbb munkakörnyezetben, - ott is, ahol én dolgozom. Csak abban tudok reménykedni, hogy idővel belefáradnak abba a feszültséget folyamatosan fenntartók, hogy semmilyen általuk várt eredményt nem érnek el hosszútávon, - "különlegesznek" hiszik magukat és a munkaközösség úgy döntött, hogy hagyják érvényesülni ezt a téveszméjüket, - senki nem szól értelmes gondolatról hozzájuk.

Vannak ilyen feszkó generáló egyének, a legjobb amit tehet az ember, hogy észre se veszi őket és nem szól vissza. Habár ez kivédhetetlen, mert ha látja, hogy nem idegesít vagy hidegen hagy, akkor ad olyan feladatot amibe beleköthet, és máris kötözködni fog. A legjobb az ilyen munkahelyről eljönni, vagy már a legelején brutálisan fellépni, és szólsz a főnöködnek, hogy rúgja ki a picsába vagy ha nem akkor te mész el. Lehet rafkósan is leállítani az ilyeneket, pl. beleszarsz a táskájába. De ez már óvodás szint, a munkahely meg nem óvoda. Persze a szopás az, ha tetszik a munka de mégis van kötözködő. Ilyenkor mérlegelsz, és a kötözködőt elkapod hazafelé, és függetlenül attól hogy fiú vagy lány jól agyonvered, ahol nem lát senki. Ha lenne egy beteg családtagom akit ápolnom kell, az tuti bármilyen kötözködőt nemtől függetlenül péppé vernék hazafelé.

Hát attól függ... Ő természetesen ilyen mosolygós, kedves? Mert akkor rendben van. De ha csak rájátszik meg kétszínű (a szemedben kedves, a hátad mögött meg kipletykál), akkor a legnagyobb ellenségemnek sem kívánok ilyen kollégát! Volt olyan kolléganőm, aki mindig mosolygott, beszédes, kedves volt, csak éppen mindig csak azzal, akivel éppen beszélt. Bement reggel az 1. irodába, ott mindenkivel haverkodott, aztán bement a 2. irodába, ott kidumálta az 1. irodában lévőket, a 2. irodában lévőkkel barátkozott, aztán átment a 3. irodába, ott kibeszélte az első két irodában lévőket, az ottaniakkal viszont barátkozott, és így tovább... :D Csak azért beszélgetett mindenkivel, hogy információt szerezzen, hogy aztán ki lehessen pletykálni a többieket a háta mögött. Szóval óvatosnak kell lenni, a nagyon mosolygós, nagyon kedves kollégákkal, jobb őket kartávolságra tartani magadtól, amíg még nem ismered eléggé, mert nem tudhatod, hogy valójában ilyen, vagy csak megjátssza!