Meddig érdemes küzdeni egy kapcsolatért?

Az én véleményem is az, hogy ezt felesleges erőltetni.

Nem azért, mert küzdeni kell érte, vagy mert épp nehéz. Hanem azért, mert semmi, de semmi pozitív nincs ebben a kapcsolatban, már az elejétől kezdve sem, csak küzdés és lemondás.

Nézzük a tényeket:

- az anyja fontosabb, előrébbvaló nálad, annak ellenére, hogy egy hálátlan alkoholista, aki rossz mindenkihez (oké, szeresse az ember a szüleit, de egy ilyen oldalára állni azért nem semmi).

- a közös otthonotok mind pénzügyi mind egyéb vonatkozásokban hidegen hagyta

- sajnál tőled olyasmit, ami az előrehaladásodban segítene, és emellett egy olyan röhejes összeg, amit normális kapcsolatban kérni sem kellene

- lelkileg nem áll melletted, és nem érdeklik a problémáid.

Akkor most te írd meg. Mik a pozitívumok a kapcsolatotokban, amiért harcolni szeretnél?

Plusz annyit hozzátennék, hogy többször az anyját teszed felelőssé a veszekedésekért az írásodban. Ez csak fél igazság. Az anyja viselkedése tényleg nem elfogadható, de a párod az, aki miatt ebből veszekedések, gondok vannak, mert ő bizony tolerálhatónak és normálisnak érzi, veled szemben, és ez a valódi probléma kettőtök között.

Nekem olyan érzésem van, hogy nem tud leszakadni anyuci szoknyájáról, ami nem jó. Soha nem te leszel az első...

Úgy érzed, le is írtad, hogy elindult benned valami, és most nemet mondanál a házasságra. Szerintem ha ez egyszer felmerül, akkor annyi. Nyilván nem minden apróságért kell szakítani, de ami nem megy, azt erőltetni tényleg nem szabad.

Én nem tudnék kapcsolatot elképzelni ilyen pasival. Igen, szeresse az anyját, és törődjön vele, de ez (nekem) sok lenne. Jól gondold meg. Jobb egy szakítás, mint egy válás.

[link]

Itt biztos találsz választ!

Hogy kinek volt igaza? Gondolom mindenkinek.

Az azonban biztos, hogy férfinek otthon rendet kéne tartania.

Élet más területén is ilyen tutyimutyi? Vagy ott kompenzál?

Karácsonykor a férfiasságát veszítette el?

1-es vagyok. Vannak döntések, amiket nehéz meghozni, de szerintem már te is tudod, hogy kell, csak még nem szántad rá magadat, vagy megerősítést vársz.

Ez az a helyzet, amit nem érdemes menteni, erre a pasira nem érdemes az idődet pazarolni, vége úgyis szakítás, válás ,lesz, csak nem mindegy, hogy most, vagy majd 2 gyerekkel 5, 10 év múlva.

Az anyja nem fog változni, a testvérei sem és ő sem. Ha az anyja csettint, rohanni fog, akkor is, ha téged két bömbölő gyerekkel hagy otthon. Szerintem az anyja kritizálni fog ezután is, ha gyerek lesz, és neveled,csak még több támadási felületet talál majd, és te meg benneragadsz egy szar házasságban, mert nem akarod a gyerekeidet elszakítani az apjuktól. Én így képzelném el a jövődet, ha vele maradsz.

Megértem, hogy csalódtál, milyen egy gusztustalan pasi az, aki háta mögött szidja a párját az anyjának, aztán meg úgy tesz, mintha mi sem történt volna.

Egy ilyen pasival én sem képzelnék közös jövőt. Életed párja legyen olyan ember, aki kiáll melletted, támogat, és akire nyugodtan rábízod a saját meg a leendő gyerekeitek életét. A leírásból nekem nem ez jön le.

Nem tudom hány éves vagy, de van biztos egzisztenciád, normális értékrended, támogat a családod. Szerintem lépj ki ebből a kapcsolatból és keresd meg az igazit.

5 év az nem nagy idő ahhoz hogy egy rossz kapcsolatban élj. Mi lesz 10-20 év múlva 3 gyerekkel? Akkor már nem lesz egyszerű kilépni. Az egy dolog hogy szereted, de nem mindegy hogy hogyan. Úgy, mint aki bearanyozza a napjaidat, aki a támaszod, aki képes bármilyen helyzetben mosolyt csalni az arcodra? Vagy úgy, mint akit már évek óta ismersz és ragaszkodsz hozzá? Nem mindegy.

Én nem tudnék mit kezdeni egy konfliktuskerülő emberrel mert nem érezném hogy számíthatnék rá, és soha nem akarnék találkozni olyan emberekkel mint az anyja, így a házamban sem látnám szívesen.

A te döntésed mit vagy hajlandó elviselni.

Jó ember ő, meg hát segít. Tudod kik szoktak ilyen indokokat felhozni? Akiknek ugyanilyen a kapcsolata, mint a tiéd az elejétől, csak az övék már 30 éve tart.

Nem lenne rossz életed mellette, olyan lenne, mint most, végtelenítve. Gondolom nem verne meg, és úgy összességében, lehetne sokkal rosszabb. A kérdés az, hogy belenyugszol-e ebbe a langyos víz szerű kapcsolatban, ahol anyuka mellett soha nem lehetsz első, vagy pedig nem.

Szereted. Szeret.

És ez elég a ti kapcsolatotokhoz? Ha igen, akkor meddig?

Nem mondom, hogy hagyd el. Csak mérlegelj. Mikor fog eljönni a pillanat, amikor már annyira bosszant as tutyimutyisága, hogy felfortyan benned az utálat, undor? Fel tudsz nézni erre a pasira hosszútávon? És ha gyereketek lesz, akkor azt úgy kell nevelni, ahogy az anyós mondja? Mindenki fontosabb, mindenkinek a véleménye és segítése fontosabb, csak te vagy magadra hagyva. Mérlegelj.

Ez a helyzet jó irányba változni nem fog. A te döntésed, hogy elfogadod-e ezt, de jól gondold meg, mert utólag sírni, hogy "hülye voltam", azt nem ér ám.

Nehéz kérdés. Mielőtt összeházasodtunk, nekem volt egy olyan kérdésem, hogy meg tudja-e nekem ígérni, hogy én vagyok, és leszek a legelső számára - nem a munkája, nem a többi családtagja, nem a hobbija, ez persze nem azt jelenti, hogy más dolgokat nem szerethet, csak ha választani kell, engem választ. Cserébe én is ugyanezt nyújtom, én így mentem hozzá. Az otthoni légkörben megtanultam, hogy mit jelent, ha az egyik szülő a társának tekinti a saját gyerekét. Ez mindíg kétoldalú dolog, mindketten hozzájárulnak ehhez a helyzethez, nálad sem csak az anyósod, hanem a férjed is, aki hagyja.

Nálunk nagymamám (akit ettől függetlenül nagyon szerettem, később nála is laktam) várta el apukámtól, hogy minden hétvégén látogassa, hozza magunkkal nyaralni(!), és hasonlók. Apu pedig hozta, mert szegény, egyedül van. És mikor nagymamám meghalt, apukám nem is találta meg a lelki békéjét. Anyukám néha felhozta a dolgot, ameddig a nagyi élt, de általában veszekedés lett belőle. Akkor megtanultam, hogy én csak olyanhoz megyek, aki el tudja hagyni a szüleit, és fel tud nőni, hogy velem egy családot alapíthasson.

Természetesen a jó kapcsolat a családdal fontos, én jóban vagyok a férjem a szüleivel. Mondjuk mi egyrészt messze is lakunk tőlük - ez lehetne nálatok egy megoldási lehetőség - , másrészt a férjemmel betartjuk a fontossági sorrendet.

Mindenképpen őszintén beszélj vele, mondd el neki ezeket, amiket ide leírtál, hogy mennyire fáj neked, és hogy érzed, hogy eltávolodál tőle, és úgy érzed, hogy nem vagy fontos neki, meg hogy rendbe akarod hozni, de ahhoz rá is szükséged van...