Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek rosszul tettem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek rosszul tettem?

Figyelt kérdés

Elkezdtem levelezni a neten egy grafikus lánnyal, akinek megtetszettek a képei és mivel amúgy is szerettem volna venni valami egyedi képet a szobámba, rendeltem tőle 3 kisebb képet.


Mivel eleinte szimpatikusnak tűnt a lány, gondoltam élőben átvehetném a képeket, és lenne alkalmunk egy kicsit beszélgetni, vagy akár jobban megismerni egymást.


A lány viszont postán szerette volna feladni a képeket, és csak akkor ment bele a találkozóba, amikor felajánlottam neki, hogy a képek árán felül meglepem egy kisebb ajándékkal, ne nagy dologra gondoljatok, kb 5 ezer ft.


Az ajándéknak, feltételezem örült volna, mert így már egyből igent mondott, ő mondott helyet és időpontot, amire időben odaértem, a lány viszont nem volt sehol. Egy óráig vártam rá a hidegben, mivel telefonszámot nem adott, írtam neki 3 emailt, majd otthonról még kettőt. Az egyikre egy nap után érkezett egy szűkszavú válasz: "ott voltam..", majd mikor erre azt javasoltam, hogy legközelebb ezt jobban meg kéne beszélni, úgyhogy adjon egy telefonszámot és/vagy küldjön egy fotót, amiről felismerhetem vagy beszéljünk előtte Skype-on, akkor erre egy újabb szűkszavú válasz érkezett: "hogyne"


Mivel a megbeszélt találkozón nem volt sehol és napok óta, ha küld is valamit üzenetben, az ilyen egyszavas lekezelő stílusú értelmezhetetlen "válasz", mondtam neki, hogy bocs, de akkor ennyi volt a történet, inkább hagyjuk a fenébe, ha akart volna, már régen írt volna, legalább annyit, hogy "bocs, de nem tudtam elmenni".


Erre visszaír, hogy "any_@_dat te p_@r@_szt f_@_sz". (Kicsillagoztam)


Szerintetek is ő volt a bunkó?


Vagy csak az én elvárásom, hogy ha a másik 1 órát vár rám fölöslegesen, akkor megtisztelem legalább azzal, hogy valamelyik levelére válaszolok egy-két értelmes mondatban? Még akkor is, ha tényleg csak elkerültük egymást...



2015. dec. 4. 01:00
 1/9 anonim ***** válasza:

:O

Szerintem,azt hitte ,hogy nem mentél el.

De ilyet,főleg egy lánytól.... :O

2015. dec. 4. 01:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

Ott voltam, ha ő is ott lett volna, akkor látta volna, hogy ott vagyok. :))


Írtam neki 5 üzenetet, délután 5 órára beszéltük meg, negyed 6-kor már ment neki az első email, hogy hol vagy?

Később azt is megírtam neki, hogy hol vártam rá.


Most erre mit lehet tenni?


Igen, érdekes a stílusa, tetszett egyébként, hogy ilyen a stílusa, de ez már bunkóság szerintem.

2015. dec. 4. 01:08
 3/9 Fish1 ***** válasza:

Simán palira vett. Gondolom képet látott rólad, hogy hogy nézel ki, vagy valami ismertetőjel volt.

Jól tetted, hogy leráztad. Az, hogy így válaszolt, és még ő van besérülve, őt minősíti.

2015. dec. 4. 04:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Nem látott képet rólam és én se róla. Ha elkerültük egymást, akkor az emiatt volt. Ugyanakkor viszont nehéz elképzelni, hogy én ne lettem volna felismerhető, a szóban forgó ajándékkal a kezemben elég egyértelmű lehetett, hogy kire várok.
2015. dec. 4. 09:43
 5/9 Fish1 ***** válasza:

Ha semmi ismertetőjel nem volt, akkor lehet, hogy elkerültétek egymást. De ettől még nem így kellett volna reagálnia.

Megkérdezted, hogy pontosan hol várt?

2015. dec. 4. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Persze, megkérdeztem.
2015. dec. 4. 18:01
 7/9 A kérdező kommentje:

Ja és nem válaszolt.

A következő válaszokat kaptam az emailjeimre, amikben azt firtattam, hogy mi történt, merre volt, hogy kerülhettük el egymást, és hogy legközelebb jobban szervezzük le.


"ott voltam.."


illetve


"hogyne"


Ebből aztán sokat megtudtam tényleg. :D


Nem az lenne a normális, hogy ilyenkor válaszol?

2015. dec. 4. 18:03
 8/9 Lysander válasza:

Ha rendes lett volna veled, akkor nem tesz ilyet ;)

Szóval válaszolnia kellett volna normálisan, de mivel nem tette meg, így ne foglalkozz vele. Ugyanakkor pedig neked volt igazad, jól tetted, amit tettél!

2015. dec. 4. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Köszi.

Igazából csak azért kérdeztem, mert megírtam neki, hogy nyugodtan adja el a képeket másnak, nem szeretnék vele találkozni, ha ennyire magasról tesz az egészre.


Ez azért vele is kitolás volt részemről, mert így pár órányi munkája kárba veszett. Mondjuk valószínűleg el tudja adni a képeket másnak, úgyhogy annyira azért nem történt tragédia.


Viszont szerintem megérdemelte, mert én ezt az ajándékot, amit neki vettem, nem tudom továbbpasszolni másnak, szóval nekem is kb 5 ezer ft-om bánja a történetet.


Szóval végülis mindenki rosszul járt, de szerintem magának köszönheti. :D


A pénz amúgy engem nem nagyon érdekel, inkább az bánt, hogy ennyire félreismertem valakit, nem erre számítottam.

2015. dec. 4. 19:09

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!