Hogyan tudom az önbecsülésemet visszahozni egy ilyen után?

Sziasztok.

Azzal kezdeném hogy én alapjáraton jó embernek tartom magam, segítőkész vagyok, mindig másokat helyezek előtérbe magamnál. Volt egy nagyon hosszú kapcsolatom, 4,5 év, amiben szerintem jó barátnő voltam, és igyekeztem hogy a párom boldog legyen, ő volt az első kapcsolatom- talán ezért is igyekeztem mindent megtenni hogy őt megtartsam, örültem hogy végre lett valakim akit szeretek és viszont szeret, de az mindig látszott hogy én tettem ebbe többet bele mindig. Voltak hibáim (érzékenység, veszekedés), de alapvetően nagyon odaadó és alkalmazkodó voltam, igyekeztem sokszor meglepni a párom, megértő voltam, minden rossz pillanatában mellette álltam- tehát leszámítva hogy nyilván biztos voltak idegesítő és negatív dolgaim mint mindenkinek jó, hűséges, támogató és odaadó barátnő voltam - és ennél a kapcsolatnál az első így kívülről nézve a párom boldogsága volt - mindemellett végig tolva hogy én vagyok az igazi, tőlem akar gyereket stb, én vagyok a kis egyetlene és a szokásos.

ennyi év után most tudtunk volna összeköltözni, minek előtt beközölte hogy ez nem megy, szerinte nem én vagyok az igazi nem boldog velem, és nem szeret. Illetve éreztem hogy ez lesz mert ezt megelőzve elég bunkó volt velem. Azzal okozta a legnagyobb fájdalmat hogy azt mondta hogy ő semmiért sem büszke, nem tud rám felnézni és tudja hogy vannak emberi értékeim de nem tudja a szívével ezt érezni, és tisztelni sem. Olyan szinten elsötétült itt minden bennem, amiért azt érzem hogy az egész kapcsolatunk egy hazugság volt.

Mert elfogadom ha valaki kiszeretett, de ilyet én nem mondanék fordított esetben- mi értelme van a másikba így beletiporni, bele se gondolni hogy mit okozunk a lelkében? Mindezt olyan hangsúllyal mondta mintha őt kéne sajnálnom emiatt hogy nem érzi így és hogy ő boldogtalan..

rengeteg mindent megtettem a páromért, sok dolgot áldoztam érte, ápoltam a nagyszüleit amikor betegek voltak, tényleg igyekeztem a lehető legjobb társ lenni, emellett a karrier építésben is jó úton haladok, rendes családból származom, ha tehetem néha jótékonykodok, nem szórom a pénzt (ált. külföldi utazásokra gyűjtöm), van már kis vállalkozásra is ötlet, tehát nem mondanám azt hogy ne lehetne miért ne büszkének lenni, nem az a típus vagyok aki szrik bele az egész életbe és majd lesz valahogy. Olyan szinten lesújtott ez hogy bár azt érzem hogy nem szeretem már, mégis nap mint nap eszembe jut amikor kimondta nekem ezeket, és azon gondolkozom hogy akkor voltaképp olyannal vesztettem el aki nem tisztelt? vagy az elején igen aztán nem? vagy ha semmikor se tisztelt minek volt velem ennyi évet? Az a durva hogy a kapcsolat első éveiben ennek jelét sem éreztem sőt azért ezt hogy őszintén semmiért se tud büszke lenni még akkor sem gondoltam amikor már bunkó volt jó ideje, tehát most azt érzem hogy becsapott/hazudott. 3. fél nincs elv, de ha így is lenne, nem gondolnám hogy illene szándékosan sérteni a másik önbecsületét, csak azért mert nekem megváltoztak az érzelmeim- hiszen mégis együtt töltöttünk ennyi évet, és ott voltunk egymásnak, mivel érdemeltem ezt ki?

nem bírom felfogni épp ésszel és nem tudom hogy verjem ki a fejemből amiket mondott- annak ellenére hogy a szüleim és barátaim kiakadtak arra amit az exem mondott, és hiába mondják a szüleim és mások hogy de ők büszkék,(ami jól esik), de mégis annyira fáj hogy ezt az a férfi mondta akiért mindent igyekeztem megtenni, becsületes jó társ lenni, jó nő maradni. Hogy lehet mégis ezen túllépni,és visszaépíteni az önbecsülésem?

25L exem 27f