Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Ok nélkül válni akar?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ok nélkül válni akar?

Figyelt kérdés

4,5 éve vagyunk együtt, ebből fél éve házasok.

Már rég óta együtt élünk, nem csak kapkodásból gyorsan összeházasodtunk, ráadásul ő szerette volna jobban, nem én erőszakoltam ki.

Az eltelt két hétben viszont rájött valami dili, és egyre inkább nem akar velem lenni.

Már sokszor leültem vele megbeszélni, mi a baj, de mindig csak kiabált, vagy olyan indokokot hozott fel, amiről maga is tudja, hogy nem igaz.

Az egyik ilyen volt pl, hogy egész nap nem csinálok semmit.

Munkába járok, bevásárolok, egyedül viszem a teljes háztartást, a kaja elé van téve szinte, tegnap is kétfélét főztem.

Nem korlátozom semmiben, oda megy, ahová akar, kedden is a kolléganőjénél volt kávézni, fel sem merült bennem, hogy elkezdjem féltékenységgel zsarolni.

Olyan indokokat hoz fel, hogy buta vagyok (nyilván nem), hogy érzéketlen (ha az lennék, nem akarnám annnyia kideríteni és meghallgatni a problémáit), hogy lusta, és hasonlók.

A legszomorúbb az egészben, hogy újabban az exe lett a mérce, akiről viszont tényleg elmondhatók a fentiek. Engem szid, mert keveset keresek, keveset dolgozom, keveset csinálok otthon, az exe viszont nem dolgozik, és a háztartást is a férje viszi, az panaszkodott a férjemnek nemrég, hogy lehet, náluk ebből a lustaságból válás lesz, 4 éve tűr.

Na, azóta a lány hibáit nekem hántorgatja fel, és az én erényeimet az övéinek állítja be.

Nem is értem, mi baja. Nem volt semmi törés az életében, sőt, most két hétig szabadságon volt, most kapott egy (elvileg) nyugisabb munkát jóval magasabb fizetéssel, ma volt az első napja.

Írtam neki SMS-t reggel, csak annyit, hogy jó reggelt, ahogy szoktuk, de válaszra sem méltat.


Mi a fene lehet a baja?



24N, 31F


2018. febr. 1. 10:36
1 2
 1/16 A kérdező kommentje:
Nincs gyerekünk.
2018. febr. 1. 10:37
 2/16 anonim ***** válasza:
78%

Tipikus,h van vkije. Szerintem a kollegano. Kovesd,h ne lassa. Es bizonyosodj meg rola,ha megnyugtat. Fotozz,hatha szamit valasnal. Bar ezt nem tudom. En ilyenkor tonkretennem a kis kapcsolatat es utana rugnam ki./valnek el egy jo ugyveddel.

N/34

2018. febr. 1. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%
Nyilván nem ok nélkül akar válni. Csak te nem tudod az okát. A leírás alapján pedig szinte biztos, hogy más került a képbe.
2018. febr. 1. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
100%
Csatlakoznék a fentebb szólókkal. Biztosan lett valakije, másképp nem viselkedne így. Ráadásul felhozni az exet, nagyon csúnya dolog. Ha semmire sem mész vele, és már beszélgetni sem lehet a fejével normálisan, ergo esze ágában sincs megoldani az esetlegesen felmerülő problémákat, akkor váljatok. Fiatal vagy még, és jobb újrakezdeni mindent egy új kapcsolatban, mint benne maradni egy romlottban.
2018. febr. 1. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%
De jó, hogy nincs gyerek! Én azt mondom, ha lehet vele beszélni a gondokról, netán hajlandó arra, hogy szakember segítségével derítsétek ki, mi a baj, akkor küzdjetek! Ha nem lehet vele beszélni, és egyértelműen olyanokat mond, aminek köze nincs a valósághoz, akkor nincs mit tenni. Hogy megbolondult, vagy esetleg tényleg van valakije, mindegy. A nyomozósdit ezért én nem ajánlom.
2018. febr. 1. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%
Akár van valakije, akár nincs, ha minden úgy igaz ahogy leírtad, akkor a férjed sajnos szellemi fogyatékos. Erre nem tudok mást mondani.
2018. febr. 1. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
100%

Végre egy kérdés, amiben mindenki egyetért :)

Csatlakozom az előttem szólókhoz, sajnos másik nő van a dologban. Dobd ki a fenébe, és vígasztaljon a tudat, hogy majd jön ő még a te utcádba.

2018. febr. 1. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
100%

Tuti van vkije, és játsza a férfiak szokásos gyáva suttyó játékát, hogy belőled provokálja ki a szakítást, mert ő nem meri.


Keresnék egy jó ügyvédet és a sz..rt is kiperelném belőle. Rühellem az ilyen sunyi gerinctelen sz..r alakokat.

2018. febr. 1. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%
Én is arra szavazok, hogy esetleg a kolléganő lehet a dologban. Nagyon jól állsz hozzá egyébként, annyira lejön az egészséges énképed, hogy tudod, annak, amit állít semmi köze a valósághoz. Ne hagyd, hogy ez megváltozzon!
2018. febr. 1. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
100%
Vannak a betegesen féltékenyek és van ennek a tökéletes ellentéte, aki épp csak akkor veszi észre a megcsalást, ha ő előtte történik. Ne legyél vak, legyél megértő azzal, aki megérdemli.
2018. febr. 1. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!