Tapasztalt Anyukák! Hogy oldhatnám meg így az èjjeleket?

Minél hamarabb szoktatással próbákoznék ezekben a hónapokban, hogy ne a kistesó érkezésével kapcsolja össze a változást (mintha kitúrná a helyéről). A reggeli nap fénysugara ne látszódjon hajnalban (bár ugye a tél közeledtével ezt könnyű megoldani) és ha megébred, egyikőtök (a férjed talán kicsit gyakrabban, mert a kistesó születése után te nem biztos, hogy át tudsz majd menni) átmegy, karban megnyugtatja (esetleg megitatja) és visszateszi. Ezt annyiszor, ahányszor csak szükség van rá. Lehetőség szerint ne beszélgessetek vele, ne csináljatok ebből műsort. Irdatlan kemény lesz, fáradtak lesztek mindannyian, de ha kitartóak vagytok, meg fog oldódni.

Egy ismerősöm kisfia is ezt csinálta. Ők egyik alkalommal átmentek, leültek a gyerekszobába és csak azt mantrázták a gyereknek halkan, hogy este van, aludni kell. A kisfiú a rácsos ágyban majd megőrült, hogy nem veszik ki, de kb 20 perc után elfáradt és kidőlt. Soha többet nem volt ilyen gondjuk. És természetesen nem tört meg a lelke vagy hasonló, kiegyensúlyozott, szüleit szerető, eleven kisgyerek.

11-essel egyetértek. Nem biztos hogy alapoznék arra, hogy majd négy hónap alatt magától megoldódik, és majd a kicsi is jó gyerek lesz vagy hasonló. Ha van lehetőség, most próbálnám az ágyába szoktatni, akár ideiglenesen a gyerekszobába költözve, akár néhány nem átaludt éjszaka árán is.

Igen, lehetséges az a forgatókönyv is, hogy a nagyobb hirtelen megjavul, előfordul. De lehet hogy marad minden a régiben, és még mellé lesz egy nagyon macerás újszülött. Vagy akár romlik a testvérféltékenység hatására. Egyik barátomékhoz az éjjeli vándor kétéves mellé érkezett az újszülött pár hete, és a három hét alatt már most kinyúlt anyuka, mert a kicsi hasfájós, és a pár átaludt órájában pedig a (féltékeny) kétévessel kell egyezkedni, apuka meg a COVID helyzetben beszippantott orvos. Náluk a "megoldás", hogy nappal valamelyik nagymama elviszi a kétévest, hogy legalább pár órát aludjon az anyuka.

Ezt nem ijesztgetésből írom, de jobb mindenre felkészülni. Végső esetben tényleg maradhat a "faltól falig matrac/ágy" felállás a hálóban.

Vérlázítónak tartom a külön ágyba szoktatás erőszakolását. Nem vagyok ősanya, nagyon nem, csak pusztán józan ésszel és némi empátiával gondolkodom. Miért kell elvárni egy kisgyerektől, hogy egyedül aludjon, amikor a szülei, felnőtt emberek! sem teszik? Nekem születésemtől külön szobám volt, és bár a csecsemőkoromra nyilván nem emlékszem, arra igen, milyen jeges rémület tudott elfogni még kisgyerekként is, amikor felébredtem az éjszaka közepén. Szerencsére a szüleim soha nem csináltak problémát abból, hogy közéjük feküdtem. És jé, negyven éve boldog házasok.

Az pedig, hogy az ágyban bömbölni hagyás mennyire okoz vagy nem okoz lelki traumát a gyereknek, egyetlen szomszéd vagy rokon sem fogja megállapítani, legfeljebb 20-30 év múlva analizálja majd ki belőle egy pszichológus vagy regressziós terapeuta.

Az, hogy a második gyereket valaki idő előtt vállalja be, ne legyen már az elsőszülött "büntetése".

Az idegrendszerünk nem az elmúlt néhány száz évben alakult ki, teljesen normális ösztön/igény, ha egy kisgyereknek szüksége van a másik ember nyújtotta biztonságra, pláne, hogy annak a hasában aludt 9 hónapig. Az, hogy a gyereket mindenáron külön alvásra idomítjuk (mert ez idomítás és nem nevelés), egyfelől a szülők kényelmét szolgálja, másfelől egy civilizációs baromság, ami szerintem kimeríti a pszichés bántalmazás kategóriáját, hiszen egy x hónapos gyerek nem tudja adekvátan szavakba önteni, hogy az számára milyen lelki frusztrációt okoz, hogy külön ágyba kényszerítik. Bömbölni tud, meg visítani, ez az egyetlen kommunikációs eszköze arra, hogy kifejezze, most neki valami krvára nem oké.

Ha két gyereket vállaltatok, akkor annak a két gyereknek a testi és lelki egészségéért vagytok felelősek, tessék megoldani. Apa meg ne morogjon, hanem vegyen nagyobb ágyat.