Mi volt a babád első szava? Egyértelműen felismerted, hogy az az igazi első szó? Honnan tudtad?

Még nincs babám, de olyan mókás a téma, hogy írok magamról:

1991 májusában születtem, és apám szerint a karácsonyfát nézve mondtam az első szavam, hogy: FA. Ezek szerint akkor még csak 7 hónapos voltam, ha korán kezdtem, de a 19 hónapos szerintem már kicsit kései lenne első szónak. Volt olyan is később, hogy „Vigyázz, eltusol!”=Vigyázz, elcsúszol!, azóta a szüleim csak így mondják egymásnak: Vigyázz, mert eltussolsz.

Az "autót" meg az "ajtót" rendszeresen kevertem, és ha ránéztem otthon a szekrényajtóra, mindig a kocsink ajtaja jutott eszembe. :D Nem tudtam eldönteni, hogy melyiket hogy kell hívni.

En a mai napig nem tudom eldonteni, melyik volt az elso.

1 eves kora elott mondta a cicankra kb. 2 hetig, hogy cica, aztan nemasagba burkolozott honapokig. 14 honaposan kezdte hasznalni hogy 'de' az igen helyett. Elmult masfel eves 19 honapos mikor mar masnak is ertheto szavakat kezdett mondani, helyesen.

Na, kiderítettem az igazságot. Azt mondta apám, hogy 1,5 éves voltam szerinte, szóval akkor 19 hónapos, ami elég érdekes, mert 25-30 hónaposan már rengeteg belső monológom volt, emlékszem. Pl. emlékszem, amikor elvittek Budapestre, ahogy fogták a kezem két oldalról, és úgy raktak a mozgólépcsőre, és fájt a hónom alja tőle.

Meg hogy féltem a metróban, mert az ablakot néztem, és piros "szemek" úsztak el folyamatosan előtte, és még zajos is volt. Meg elindultam a egyedül a bezáratlanul felejtett kilincses bejárati ajtón át a bölcsődébe, de tudtam, hogy szombaton nem kell menni, csak kíváncsi voltam, hogy egyedül eltalálnék-e (anyukám mondta előző nap, hogy szombat lesz másnap, és nem kell menni). Aztán a 2. emeleti panelből "csak" az első útkereszteződésig jutottam, ahol nem mertem átmenni az úton, mert mindig jöttek a kocsik. Utána már nem emlékszem, de azt mondták, egy postás vitt vissza. Szóval két évesen már volt öntudatom, tudtam, hogy én ÉN vagyok, és mégis milyen későn kezdtem beszélni...

Valahogy olyan az emlékezetem, hogy amit nagy érzelmekkel élek át, az úgy megmarad, mintha lefilmeztem volna, és bármikor újranézhetem azt a videót. Lehetséges, hogy ez egyfajta érzékenység a pólyáskori stressz következtében, vagy csak örököltem az ilyen agyműködést. 8 hónaposan elszakadtam először az apámtól, mert az anyám elvitt magával, aztán az anyámtól is elszakadtam, mert elvitte a pszichiátria, mivel nem szedte a gyógyszerét skizofréniára, és úgy gondolták, mindketten veszélyben vagyunk, ha ketten együtt élünk csak...szóval én csecsemőotthonba kerültem, de aztán apám kijuttatott minket pár hét múlva. - Ezt nem emlékezetből írtam. :D Mesélték szüleim.)

De sokszor tanulásnál is működik, amikor be vagyok tojva, akkor szinte lefotózom a lapokat, de nem szándékosan, csak ha később visszagondolok rá, akkor ott van előttem a kép, hogy mit láttam. Szóval, ha nagyon félek, vagy nagyon örülök, vagy nagyon extázisban vagyok, tele adrenalinnal, akkor színtisztán emlékszem dolgokra (amire figyeltem..de általában nagyon figyelek :D).

Már kiskoromból olyan dolgokat tudok emberekről, hogy nem is sejtik. :D Néha meg ha valami számomra izgalmas gondolatmenet köt le, akkor előfordul, hogy teljesen hiperaktív leszek, és nem bírok leállni a gondolkodással, vagy azzal, hogy valamilyen állatot játszok (főleg kutya, macska, mókus). Szóval vannak furcsaságok. :D

Ezért tanulok fizikusnak, itt agyalhatok.

De amúgy sohasem voltam olyan kiváló tanuló. Ha nem hajtottam, akkor hajtottak, úgy 4,5 volt az átlagom. Amikor már idősebb voltam, csak pár tárgyból hajtottak, a többiből én magam, és akkor fokozatosan 4,5-ről felmentem 12. osztály végére 4,9-re (tesiből adtak 4-est).

Na tessék, hogy eltértem most is a témától. Bocsi. :$