Anyósom azt szeretné, ha két hónapos babám egy hétig náluk nyaralna, szerintetek hogyan értessem meg vele sértődés nélkül, hogy ebbesemmiképp nem megyek bele?

hú, elég ijesztő.

ha amúgy szereted őket és szimpatikusak, csak a szülés óta lettek gondok, akkor próbáld helyrehozni, hogy pl. most még korai lenne napokra náluk nyaralnia a babának, még rád van szüksége, de nagyon várod, amikor már rájuk bízhatod, előbb 1 éjszakára, aztán többre. és szó sincs arról, hogy ki akarod zárni őket az életéből.

esetleg, ha akarnak, jöjjenek ők hozzátok 1-2 napra babázni.

viszont ha amúgyis volt feszültség, akkor tényleg csak örülhetsz, hogy elég messze vannak.

Nekem sajnos nem az anyósom, hanem a saját anyum volt erőszakos, mindenttudó, nyomulós, minket semmibe vevős, az a típus, aki ajtóstul ront a házba, s mindezt fűszerezi a saját, mármár katonás stílusával. Elnézést, hogy igy kell véleményt alkotnom a saját anyámról, de ő ilyen és ez van. Szóval ő volt az, aki szintén ott akart volna lenni szülésnél, sőt, a terhesség alatt is már úgy viselkedett, mintha NEKI lenne szülve a gyerek. Aztán mivel a szülőszobába max 1 kisérő lehetett, továbbá éjjel szültem pikk-pakk, igy esélye sem lett volna bejönni, amit nem is akartam. Persze ennek is volt némi visszhangja, de ez volt a legkevesebb. Aztán mivel nem lehetett a kórházban, igy aznaptól, mikor kiengedtek akart volna hozzánk költözni (1-2 hétre), amit pedig a Férjem ellenzett. Mindent diplomatikusan és finomat próbálunk vele közölni, de sajnos ő az, aki ha valami nem úgy van, ahogy ő azt szeretné, akkor körítheted bármivel a mondandód, úgyis te leszel az, aki sz.rul jön ki.. Mindegy.. Lényeg, hogy nem költözhetett be hozzánk, amin aztán úgy megsértődött, hogy gyakorlatilag kitagadtak és megpróbált minden kapcsolatot megszakítani. 8 hónap alatt 3x látta az unokáját, s ha néha beszélünk is, csak vagdalkozni tud és lépten-nyomon kifejteni, hogy mi mennyire bénák vagyunk...

Nos, szerintem ez is egyedi eset, de ami biztos, hogy ha a kezdet kezdetén engedünk neki, akkor ránőtt volna a fejünkre és szerintünk MINDENBE és napi szinten beleszólt volna. Úgyhogy Neked csak azt javaslom, hogy bármennyire is vagy kedves, tisztelettudó és nem szeretnél konfrontálódni, a saját és a család érdekében igenis keménynek kell lenned. Én is azt mondom, hogy egyszerűen mondd meg neki, hogy nem és kész és punktum, továbbá köszönöd a jó tanácsokat és a szerinte mithogykellene dolgokat, de nagy lány vagy már és elfogod tudni dönteni, hogy a gyerkőcödned mi a jó és mi nem. Ha pedig tovább nyomja, picit erélyesebben, de tedd helyre. Ha van annyira intelligens, veszi a lapot és visszább vesz az agaraival.

Nekem anyum pocskondiázása miatt 2 hétig volt tejem, ha az anyósod tovább folytatja és téged egyre jobban stresszel, akkor valószínüleg el is éri, hogy 2 vagy 3 hónapnál tovább ne is szoptass.

Ami pedig a nagycsaládos szülést illeti, hol él?? A 18.században?? Másrészt pedig elég perverz, hogy az após perielplánban és kerek szemekkel akart volna bámulni tágulás és nyomás közben... Engem ez is kiakasztott..

Nna, mindegy. Sok kitartást kívánok és sikereket! :)

nagyon sajnálom! és kedves 25-öst is!

sajnos az én anyósom is képes olyan dolgokat művelni, hogy csak na...ő ha végképp nem éri el a célját, akkor általában megpróbálkozik utolsó esélyként egy öngyilkossági jelenettel is..ahogy azt tette az esküvőnk napján is, merthogy 5 év után úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk, de nem csinálunk semmi bulit, felhajtást, inkább félretesszük a baba érkezésére a pénzt (10 hetes voltam már). ezt ugye megbeszéltük velük előre tiszteletből, akkor nem is volt még gond, de addig fortyogtatta magát, hogy mi az hogy ő nem lehet ott (senki nem volt ott, sem az anyám, senkim, csak 2 tanú)hogy "direkt" házas életünk első reggelére időzítette a telefont, amiben értesítettek minket, hogy annyira begyógyszerezte magát, hogy ezúttal bekerült a pszichiátriára is....

tavaly óta azzal jön nekem, mert a sógornőim, vagyis a lányai sokáig szoptattak viszonylag (1-2évig), hogy ígérjem meg neki, hogy nem fogok felkelni majd a picihez mikor sír...higyjem el, egy két éjszaka után abbahagyja....mondom magamban persze hogy abbahagyja mert megtanulja, hogy nem reagálnak a szükségleteire...észbontó belegondolni, hogy ő ezt tette a gyerekeivel, amikor még pici babák voltak, ki képes erre?? mesélhetnék még sztorikat, mert van jó pár, és bár ezek ellenére is szeretem és próbálom elfogadni olyannak amilyen, de borzalmasan sok szomorúságot okozott már nekünk az évek során felesleges drámakörökkel..az elején plussz feladat volt a párom szemét felnyitni, mert annyira az anyja érzelmi zsarolásában volt, hogy szegény nem mert ellenszegülni, mert akkor az persze rögtön jött a megölöm magam drámával...ma már megértette, hogy ez nem tőle függ és ha ő nem akar élni, az az ő döntése (mellesleg persze akar, hiszen ha nem akarna, akkor nyilván akkora adagot venne be, vagy más módszert választana, hiszen immár ezt csinálja vayg 30 éve)...szval elnézést hogy így elkanyarodtam a saját történetemre, de ez most kijött belőlem a te/ti sztoritok olvasásakor!

csak az ösztöneidre és megérzéseidre hallgass!

32hkm

ja és anyósom 70km re van tőlünk, de ha kell képes hazarángatja az 1700 kmre élő lányáékat is! :D

32hkm