Iskolai bántalmazásban volt része valakinek?

Általános iskolában igen. Csúfoltak a nevemmel, időnként elvették a tornazsákomat, tolltartómat és egymásnak dobálták: míg egyikhez odafutottam, ő odadobta egy másiknak, mire ahhoz odafutottam, ő egy harmadiknak, így alig-alig tudtam visszaszerezni. Sokszor csak az vetett véget ennek, hogy becsöngettek. Gúnyolódtak velem, nyilván volt 1-2 hangadó, de elég egyetemlegesen röhögött rajtam az összes többi. Felső tagozat vége felé lett néhány barátom, akkorra visszaszorultak ezek a bántások. Meg addigra jöttem rá, hogy ha azt akarom, hogy kevesebbet bántsanak, akkor ütnöm, rúgnom, karmolnom, harapnom kell. És nem szabad törődni azzal, ha utána megvernek, és az fáj, mert nekik is fájt, amit én csináltam, és lassan-lassan ez (a saját fájdalmuk, amit én okoztam nekik) fogja visszaszorítani őket.

Általános iskola vége felé már azért is volt jobb, mert tudtam, hogy egy jó nevű gimnáziumba fogok menni, ahová nem fognak követni azok, akik bántanak. És valóban, ott nagyságrenddel intelligensebb volt a társaság, és ebből adódóan jobban be is tudtam illeszkedni.

Szüleimnek soha semmit nem mondtam. Szégyelltem. Testvéremnek sem.

Tanároknak egy-kétszer jeleztem, de rájöttem, hogy gyakorlatilag semmi se történik, úgyhogy aztán inkább nekik sem.

Szóval ez régen is gond volt. Ma legalább már foglalkoznak vele. Akkor nemigen érdekelt ez a probléma senkit, pedig nyilván nemcsak engem bántottak. Ja, és az osztályunkban egyetlen cigány sem volt.

Sokmindenért piszkáltak általánosban. A köverségem miatt, a szemüvegem miatt, a hülye szüleim miatt, a csúnya és kevés ruhám miatt, a hajam miatt. A legdurvább, hogy a tanárok is gúnyoltak.

A szüleim nem foglalkoztak vele, elbagatellizálták, így senki másnak nem szóltam, mert elhitették velem a szüleim, hogy ez vihar a biliben, még nekem kellett magam szarul éreznem, hogy panaszkodom. Kemény évek voltak, keserű emlékek. Ma már felnőttként egész más vagyok, máshogy állok hozzá. Még pici a lányom, de az tuti, hogy a problémáit komolyan fogom venni, mindig meghallgatom majd és próbálok segíteni neki. Nekem mindig azt mantrázták, hogy nem szabad visszaütni, nekem legyen több eszem. Hát ez nem igaz. Lehet, hogy több eszem volt, de ez a lőtéri kutyát nem érdekelte. A lányomat arra tanítom, ha bántják, üssön csak vissza nyugodtan, védje csak meg magát.

Ahogy nézem kb mindenkinek van ilyen tapasztalata, kinek több, kinek kevesebb. Nekem is volt, gyerekemnek is, másoknak is az ovijában, sulijában, de bizonyos gyerekeket jobban szekálnak.

Ami elszomorító, hogy nem csak gyerekek részéről megy ez, hanem tanárok is a gyerekeken vezetik le az ilyen olyan feszültséget direkt vagy indirekt. A nehezebben tanulót, a nehezebben viselkedőt, azt, aki irigyelnek, azt, akivel nem szimpatizálnak BÁRMIÉRT, rengeteg felnőtt bántja szavakkal, tettekkel. Lehet ez a gazdag gyerek, a kövér gyerek, az eminens gyerek, a rossz magaviseletű gyerek, a "buta" gyerek, az alacsony, vagy a magas, a túl szép, vagy pont a "csúnyább". A népszerű, vagy pont az osztály szélén álló gyerek, az, amelyiknek egyszerűek a szülei, vagy akiknek magasan képzettek, de akár bőrszín alapján is van pozitív és negatív megkülönböztetés részükről.

A tanárok is emberek, mindnek megvan a maga kis traumája, és akarva akaratlan kiélik a kicsiken(óvónők is, de már bölcsiben dolgozó pedagógusnál is látszik), hogy akivel bármiért szimpatizál, azzal kivételez, a másikat meg kirekeszti. Akár csak annyi, hogy az egy gyerek kis csendes, magának való, a másik meg tolakszik a sorban, feljön egy gyerekkori sérelem, és az egyikkel rendes, a másikkal nem. És nem feltétlen az, amit gondolunk, akár kiemeli, hogy a tolakodó gyerek élelmes, öntudatos, tesz azért, amit szeretne, kis okos gyerek, a másiket meg leszólja, hogy szobanövény.. Vagy pont fordítva, a legkisebb "erőszakosságot" sem tolerálja, és a csendes rendes lesz a kedvenc, a másikat pedig többet szapulja.

Nagyon rossz, hogy nincs ott főnök, hanem rá vannak eresztve a gyerekekre. Minden órán random kellene látogatnia az igazgatónak vagy inkább egy független szervezetnek, hogy ne tudják, mikor lesz óralátogatás, így nem tudnak csak akkor jópofizni. Nincs még egy olyan munkakör, ahol sérülékeny csoporttal felügyelet nélkül dolgozhat bármelyik alkalmazott!

Itt nem a gyerekeket kell szapulni, hanem a tanárokat, illetve a rendszert, aki hagyta, hogy a tanár szemet hunyhasson a bántalmazások felett, de én mérget vennék rá, hogy be is szállt, el is nézett néha direkt felette.. akár csak úgy, hogy meghallgat két három beszólást, mielőtt közli, hogy hagyják már békén a gyereket..

Kell oda a random külső felügyelet, az osztályközösség rendben tartása az osztályfőnök dolga. Milyen már, hogy egy bántalmazott gyereknek kell szólnia, hogy állítsák már le a bántalmazását..Ez a rendszer, a felnőttek hibája.

Általánosban a nevemmel csúfoltak, de még a tanár is folyton a nevemen élcelődött és gúnyneveket kreált, a másik tanár a naplóval csapkodta a fejemet és hülyének titulált az egész osztály előtt több ízben is, azért mert nem figyeltem. Az osztálytársaim között volt egy tipikus gonosz lánycsoport akik állandóan piszkáltak, hol kedveltek, hol nem, ha épp nem akkor kecskének hívtak és hasonló módokon piszkáltak hogy kicsi a cicim stb.

Gimiben sajnos egy félreértés miatt én lettem a bűnbakja egy esetnek egy menő gyerekkel kapcsolatosan amihez amúgy semmi közöm nem volt. Ezután ő és a csapata megráncigáltak a folyosón, leköpködtek, zaklattak folyamatosan, csúfoltak, pletykáltak a hátam mögött. Az ofő teljes tudatában volt a dolognak és nem elég, hogy adta alájuk a lovat és nem védett meg, pedig látta az atrocitásokat, nem hallgatott meg amikor tisztázni akartam magamat és ezeknek tetejében még a szüleimnek is hazudozott (anya le is buktatta) és meg is buktatott szándékosan. A szüleimre egyébként számíthattam, sok dolgot nem mondtam el nekik, de amit igen akkor igyekeztek megvédeni, a tanárt is kérdőre vonták és igyekeztek megteremteni nekem a lehetőséget, hogy szemtől szemben beszélhessek vele, elvittek magukkal a fogadó órára, mondanom sem kell, hogy a piszkálódó kétszínű tanárnőnek azonnal semmi baja nem volt velem…

Sokszor a tanár maga rosszabb mint a gyerekek, vagy éppen csak olaj a tűzre, legtöbbjük vagy nem foglalkozik ilyenekkel vagy ha igen akkor inkább többet árt mint használ. Én egy borzasztóan erős személyiség vagyok, de szerintem egy gyengébb diákot megtörtek volna ezek a dolgok és a tanár maga is ellenség volt, nem lehetett rá számítani.

Én egy ideig a másik oldalon álltam: én voltam a zaklató.

Általános iskolában volt egy lány, nagyon fura. Duci volt, nem kövér, de iszonyatos mennyiségű kaját evett, a barátnőit úgy kezelte, mint a rabszolgákat. Amikor uzsonnáni mentünk, mindig ő volt az első, hamar befalta a kaját majd a repeta is csak neki járhatott. (beszélünk a '90es évek Szerbiájáról, amikor igenis luxus volt egy lekvárosbukta vagy kakaóscsiga és néha más gyereknek is jólesett volna egy kis + finomság)

Na szóval, egyszer stopperrel mértük az időt, hogy milyen gyorsan eszik. Ebből hatalmas botrány lett, engem nevezett meg felbujtónak így nagyon gyorsan az igazgató előtt találtam magam. Többször behívtak, ott volt az ofőm, az iskolapszichológus, a lány szülei, meg a lány barátnőinek a szülei. Az én szüleimnek nem szóltak, én se mondtam el otthon, mert tudtam, hogy bűnös vagyok. A végén már annyira pikkeltek rám, hogy az egyik csaj anyja tanítási idő alatt a folyosón üvöltözött velem, hogy miattam kapott kettest a gyereke, az osztáylfőnököm meg mosolyogva végighallgatta, pedig tudta, hogy a terem 2 végén ültünk, esélyem se lett volna azt a gyereket zavarni témazáró közben (főleg úgy, hogy jó tanuló voltam, a saját témazárómra figyeltem)

Hiába kértem bocsánatot a csajtól, az osztályfőnök azzal fenyegetett, hogy lerontja az átlagom és beszél a kollégáival is, hogy nem kell nekem mindenből 5-sel zárni az évet.

Egy idő után nem bírtam és elmondtam anyunak. Másnap zengett a tanári, anyu szétdobta a bandát. Behívatta a lány szüleit, hogy akkor legyenek kedvesek tisztességesen megbeszélni, hogy mi történt, de most ott az ő füle hallatára is. Természetesen elvárta tőlem, hogy újra bocsánatot kérjek az incidens miatt, de kiharcolta, hogy amelyik osztályzat ténylegesen járna, azt meg is kapjam. Végül 5.00 átlaggal fejeztem be az általánost (igazgatói és tanári dícséretekkel). Ez volt az egyetlen alkalom, hogy a szüleimnek be kellett menni az iskolába és ez volt az egyetlen alkalom amikor szembeszálltak egy pedagógussal, de azóta is végtelenül hálás vagyok nekik hogy mellettem álltak.

KB 20 év telt el az eset óta, de az osztályfőnököm a mai napig nem köszön nekem.

20 éve, általános utolsó 2 évében. Azért, mert jó tanuló voltam, és mert szerettem a pulcsikat. Az osztály menő csaja szerint ezek nem voltak menő tulajdonságok. Igaz, nem csak én kerültem terítékre, hanem kb. az osztály 1/3-a. Hogy milyen fokú kiközösítésen kellett átesnünk, arról inkább nem is írok. A családom mellettem állt, ez jó érzés volt - van egy tesóm, talán a vele folytatott beszélgetések segítettek a legtöbbet. Nagyon jó kapcsolatom volt a szüleimmel,velük is mindig sokat beszélgettem, így szerintem az első perctől tudták. Tünetek? Így visszagondolva szerintem depressziós voltam - bár ez kamaszoknál egyébként sem ritkaság. Amit biztos észrevettek volna a szüleim, az az, hogy egyik napról a másikra megszakadt egy egészen kisgyermekkortól tartó barátságom.

Az osztályfőnök...hát... Jó tanár volt, de akkor sem tett semmit, amikor már odáig fajult a dolog, hogy a többiek külön padsorba száműztek minket, és a hajunk, ruhánk tele volt nyálas papírdarabokkal, mert mi voltunk a köpőcsövek célpontjai. Ez felett a mai napig nem tudok napirendre térni...

Aztán jött a középiskola, ahol egy fantasztikus osztályközösségbe kerültem. De természetesen rettegtem iskolakezdés előtt az új közösségtől, mert volt néhány osztálytársam a 2/3-ból. Viszont az új közösségben fikarcnyit sem érzékeltem az addigiakból.

Ma már pedagógus vagyok. Osztályfőnökként nálam nincs pardon, ha észreveszem, hogy valakit bántanak. Azt hiszem, elég jól tudom rendezni az ilyen ügyeket, bár az is kétségtelenül hozzájárul, hogy középiskolásokkal dolgozom.