Iskolai bántalmazásban volt része valakinek?

Én is személyesen vok érintett a dologban. Ált iskolában 4től jártak a mi sulinkba a szomszéd faluból a diákok.

Mi csak 2en voltunk csajok az osztályban így mikor ők bekerültek durván kiközösítettek engem. Piszkáltak a termetem miatt (alacsony vagyok) a ruháim és cuccaim miatt (szegények voltunk, nem voltak divatos/menő holmijaim) és mivel kis falu így mindenki tudta h apám alkoholista. Emiatt is sokat bántottak.

A tanárok ezt nem látták, mert h engem, hol a másik lányt piszkálták.

Otthon nem szóltam (apunak nyilván nem lehetett, anyum meg 2 műszakban dolgozott, nem akartam őt ezzel terhelni)

Ami jó volt ebben h úgy megerősödtem, h középsulibam már nem volt ilyen gond. Ha valaki belém kötött nagyon jól tudtam kezelni. Ott már a "menő csajok" közé tartoztam, és az osztály közösség is sokkal jobb volt. Érettebbek voltunk, nem battatuk a másikat

Általános iskola 6 és 7. Osztálya volt olyan pokoli, minden nap rettegtem és sírva mentem haza, hogy 8. Osztályt máshol kezdtem. Előtte a közösség része voltam, utána a másik iskolákban is elfogadtak, beilleszkedtem és szerették.

Abban a két évben kollektiven rám szálltak. Előbb csak egy két gyerek, majd 7. ben mindenki. Szörnyű volt

Egyébként sok igazság van abban, hogy a tanárokon, osztályfőnökön mennyi múlik.

Nekünk pl. felsőben olyan osztályfőnökünk volt, aki szeretett gúnyolódni. Egyik lánynak a tájszólásán gúnyolódott. Noha az a lány nem volt különösebben kiközösítve, ill. tájszólás miatt nem gúnyoltak, mégis valahogy benne volt a levegőben, hogy lehet, sőt menő dolog gúnyolni a gyengét, az esetlent, a szokatlanul beszélőt, ill. akárkit akármiért.

Olyan "hulljon a férgese" szemléletmód volt. És szerintem nemcsak a mi osztályunkban.

Engem középiskolában rengeteget bántottak a külsőm miatt.

Sokszor sírva mentem haza, sírva aludtam el.

Anyámnak elmeséltem miket mondanak, könnyesre röhögte magát.

Apám csak annyit mondott, hogy ne foglalkozzak velük, miért ott mindenki topmodell.

A tanárok sokszor ugyanolyan partnerek az egészben. Pl egyszer felszólított a tanár, hogy álljak ki az osztály elé és olvassam fel mit jegyzeteltem. Mondtam neki, hogy nem szeretném, de, de, kötelező. Végig rajtam nevettek, folyamatosan hallottam, hogy mondják, hogy milyen fejem van, ronda szar, minek él az ilyen, tudod kinek kellene, a boszorkány hozzám képest szépségkirálynő stb. Biztos, hogy a tanár is hallotta, ott állt mellettem, de nem szólt semmit.

Sok tanár is bunkón, lekezelően beszélt velem, ha valami hülyeséget írtam a dolgozatban, akkor felolvasta az osztály előtt. Pedig én nem voltam tiszteletlen egyikkel sem soha, nem volt velem gond, csendben meghúztam magam a hátsó padban, csak akkor szóltam, ha kérdeztek.

Amit fentebb írtam azokat hallgattam kb napi szinten. Plusz még voltak olyanok is, hogy azon versenyeztek, hogy ki mer hozzám érni.

Gyomorgörcsöm volt, mikor befordultam reggelente az iskola utcájába.

Máig nem felejtettem el ezeket. Azóta már van egy kisfiam, vele másképp lesz. Szerencsére ő gyönyörű, úgyhogy a külsője miatt legalább nem fogják bántani.

"Mai fejjel megmondanám neki, hogy ez az én testem és majd én eldöntöm ki érhet hozzá."

Tipikus példája a hogy lesznek bántalmazottakból bántalmazók a felnőttek miatt..

Oda kellett volna figyelnie a tanárnak az elején, rendezni a konfliktust, mielőtt végeletekbe megy el az egész. Tudom, hogy rosszul esik neked kérdező, de ha visszapillantunk a történelembe, rengeteg ilyen szöveg volt, amikor nem akartak feketékkel egy helyen enni, nem akartak random emberekkel illemet tartani, KEZETFOGNI, megérinteni őket, csak azokat, akik nekik szimpatikusak voltak! Ez is kirekesztés, bántalmazás, nem reagálhatsz így..

Ez megtörtént/megtörténik a mai napig sok gazdag-szegény között, hogy az egyik csoport nem ér a másikhoz, illetve sok helyen fehérek-feketék között a mai nap is, de régebben volt jellemző.. hogy mennyire utáltak és tiltakoztak az emberek, hogy hozzáérjenek egymáshoz..! Azért van egy határ mindenben, valakinek le kellett volna ülnie megbeszélni veled a dolgokat, leállítani a tapintatlan, impulzív, zaklató srácot.

Gyerekek voltatok! Az a fiú nem volt rossz!(köze nincs az egésznek ahhoz, milyen a bőrszíne mellesleg)Az a fiú rosszul kezelt egy helyzetet, ahogy te is rosszul kezeltél egy helyzetet! Gyerekek voltatok, ha valaki időben leállítja téged meg ráébresztenek, hogy nem kell megutálnod egy gyereket, mert olyat csinált, ami neked nem tetszik, minden rendben lett volna, és simán táncoltok egyet!

Nagyon nem oké gyerekkori dolgok miatt hátrányosan megkülönböztetni valakit több évvel később! Én is megtettem, engem csak bámult a srác és próbált beszélni velem meg megtudtam, hogy szeret.., és iszonyúan bánom, hogy annakidején "visszataszítónak tartottam" mikor ő is annyira gyerek volt még, nem kellett volna úgy kezelnem, mint egy leprást, akkor sem, ha folyton a nyakamban lihegett. Tolakodó volt, de szerencsétlen kamasz fiú volt, neki is megvolt a maga baja meg tomboltak a hormonjai, ahogy nekem is. Ha valaki odáll közénk és lerendezi a dolgot, megbeszéljük, hoogy hagyjon nekem teret, én meg legyek kevésbé ellenséges vele, nem fújtam volna rá évekig, nem kerülöm nagy ívben.

Nagyon kell a gyerekeknek segítség a problémakezelésben, mert ha csak átesnek rajta, nem tanulnak belőle, és pont ilyen felnőttekké válnak.. Sajnálom az összes gyereket, aki nekem sérelmet okozott, és sajnálom én is nagyon, amit nekem okoztak.. Ott kellett volna lennie egy felnőttnek, aki segít nekünk nem sebeket okozva! Ha a kissrác mondjuk apró leveleket küldött volna, vagy csak titokban imád téged, semmi ellenérzésed nem lenne, ahogy nekem sem, ha néha elengedi az alkalmat, hogy mellettem legyen, kevésbé lett volna taszító az egész.

Kell a gyerekeknek kompetens odafigyelő problémamegoldó személy, hogy ne forduljanak át szélsőségbe.. Egyébként neked van gyereked? Nekem akkor jött meg az eszem, mikor a lányom is elkezdett hibázni, rosszul kezelni konfliktust és én tudtam, hogy ő jót akar, nincs semmi baj, ha vágyakozik valami iránt és rossz módszert választ, mert még nem tanulta meg a helyeset. Folyamatosan tanul, általánosban és gimiben is.. sőt inkább egy egész élet alatt, mindig van mit tanulnia mindenkinek:)

Általános felső katasztrófa volt. Csúfoltak a nevemmel, a hajammal. A hajam göndör, sok, a fenekemig ért. Valaki miatt több gyerek is tetves lett, átnéztek mindenkit, de végül csak az én hajamat kellett levágatni, mert semmi sem működött ellene. Utána alig mertem iskolába menni, tudtam, hogy mindenki ezen csámcsog majd.

Legrosszabb az volt, mikor egy dilettáns idióta a hátam mögött meggyújtotta az akkor még hosszú hajamat, és elkezdett füstölni. Nem lett végül nagy baj, de hihetetlen, mennyire gonoszak tudnak lenni az emberek.

Nekem is van tapasztalatom sajnos. Általános iskola 8 év pokol volt. Piszkáltak a súlyom miatt, a hajam miatt, a ruhám miatt. Úgy érezték jó mulatság szünetek alatt szeméttel dobálni engem.

Volt olyan, hogy tesióra után öltöztünk át mentek a megjegyzések persze, visszaszóltam az egyik csajnak, erre elkezdett velem ordítani, hogy mit képzelek h vissza merek szólni, kimentem az öltözőből és rámb@szta az ajtót.

Nyári táborokba 4. osztály után már nem mentem, konkrétan hazahozta az osztályt a busz és sírva szálltam le.

Volt több olyan osztályfőnöki óra ami erről szólt, hogy jó lenne ha befejeznék ezt mert nem jó poén.

Anyu sokszor volt bent a suliba ezzel kapcsolatba de nem történt változás.

Azóta eltelt több mint 10 év.

Önbizalomhiány, gátlásosság és visszahúzódó személyiség lett az eredménye. Ma már nekem is van gyerekem, igaz még nagyon kicsi de ha eljön az idő, hogy iskolába megy, ha kell én 10szer is váltok neki iskolát de nem fogom hagyni, hogy ez vele is megtörténjen.

12-es vagyok. Mi beszéltünk a gyerekekkel, a tanárokkal. A tanárok a gyerekekkel. Utána kB 1 hétig mézes mázasan tereltek majd úgy rúgtak hátba, hogy aztán tényleg nehéz volt utána szólni szülőnek és tanárnak is. Nekem volt kellemetlen a helyzet, megaláztak. Sokkal rosszabb lett a helyzet, előre eltervelt kifinomult alibivel ellátott csesztetések jöttek.

Legyek ura kB.

Iskola váltás és pszichológus. nekem remekül bevált, nem zakkantam meg, normális ember lett belőlem. De évekig, fosuliig azért nehéz volt. Egy egy sima beszólást is nagyon nehezen hevertem ki.

Valahol olvastam, hogy ilyenkor már mar egy pszichopata módszereivel vetekednek a gyerekek kínzásai. Az empátia később alakul ki. Viszi őket a csorda szellem és a valahova tartozás illetve attól való félelem hogy nem tartozik sehova. És ezért mindent képesek megtenni

Nem hiszem h javult volna a helyzet ha szólok otthon, és anyum bemegy.

Sőt most is úgy látom higy rontott volba a helyzetemen.

Anbyiban viszont jobb kett volna ha elmondom h nem féltem volba otthon a szidástól ha erélyesebben visszavágok (tudták volna az előzményeket)