Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Tegnap tudtam meg, hogy a...

Tegnap tudtam meg, hogy a lányom 14 évesen elveszítette a szüzességét? Anyukák, ti hogy kezeltétek?

Figyelt kérdés

Teljesen padlóra kerültem.

Okos, szorgos, tehetséges lány, aki éltanuló, a legjobb gimik egyikében kezdte az évet. Jó a kapcsolatunk, de 8. év végén beleszeretett az osztály legaljasabb srácába. Nem túlzok, már az igazgatóval és az osztályfőnökkel is arról beszéltünk 8. év végén, hogy jobb lenne ha szereznék az utolsó pár hétre orvosi igazolást, mert gyönyörű jövő áll előtte, de ez a srác egy rémálom, aki iszik, cigizik, elfbarozik, lóg, és sorolhatnám, és nagyon eltekeri a fejét. Csak azért nem csapták ki, mert 8. év vége volt.


Teljesen mélyponton voltunk, örültünk hogy vége lett a kapcsolatnak, boldog voltam hogy sikerül az álomgimi, szakítottak is, nyáron jött a kiheverés időszaka.


Tegnap beszélgettünk, lényegtelen hogy hogy jutottunk el ide, de a beszélgetés alapján lett egy gyanúm, és rákérdeztem, hogy volt-e már fiúval. Mindig őszinte, így most sem hazudott, elmesélte, hogy igen volt, többször is, de megbánta, és nem kellett volna. Úgy éreztem, hogy totális hidegzuhanyt kaptam, azóta sem térek magamhoz.


A sokkon túl igyekeztem értelmesen lereagálni, bármennyire is nem volt egyszerű. Megköszöntem hogy őszinte, megkérdeztem hogy védekeztek-e, jól bánt-e vele, megbántotta-e, biztosan akarta-e, és amikor elmondta a lényeges dolgokat, igyekeztem kicsit témát váltani, de üvölteni tudtam volna, és annyira ideges lettem, hogy aludni se nagyon tudtam.


Elég sokmindent megmagyaráz ez visszatekintve, pedig nem volt elengedve, nem volt lógós, nem volt olyan óriási tere, mégis megtörtént, és igazából már a hely is elég gyomorforgató számomra, egy fizetős WC egy plázában.


Kudarcnak élem meg, ennél igyekeztem sokkal jobbra nevelni. Mit ronthattam el? Mindig is hangsúlyoztam neki hogy értékes, és aki igazán szereti az abszolút türelmes lesz vele. Máshogy nézek rá, ez a kis görény elvette az ártatlanságát.


Anyukák, megosztanátok velem a tapasztalaitokat?


2023. okt. 2. 11:57
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
93%
Ez nem a világ vége.Nem jell vele foglalkozni.És nem elvették az ártatlanságát,hanem lefeküdt a fiúval,akit szeretett.És mivel ennyire kontroll alatt van tartva lesznek még cifrább dolgai is amiről nem fogsz tudni.
2023. okt. 2. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 A kérdező kommentje:

Az, hogy nem támogattam, hogy egy olyan sráccal lógjon aki lop az intersparból, szerintem még nem azt jelenti, hogy "ennyire kontroll alatt van tarva..".


Alhat barátnőknél, mehet ide-oda, hozzánk is jönnek a lányok, szóval nem értem 14 évesen mit kellene még. Suli után max 1-2 a barátokkal, ha nincs doga, hétvégén lehet szabad program.


Egyedül a suttyó miatt voltam szigorúbb, mert amikor felvették élgimnáziumba, és közel színjeles 8 évet tudott felmutatni, akkro repült be utolsó hónapban egy igazgatói megrovás elfbarozásért a wc-ben, suliban..

2023. okt. 2. 12:10
 3/32 A kérdező kommentje:
Az az egy jó, hogy mostmár azt mondta, hogy igazam volt, és ez a srác nagyon kretén, és legközelebb megpróbál óvatosabb lenni. Konkrétan már oylanokat mondott neki a srác, hogy "nélkülem senki vagy", meg ilyenek. Rettenetesen megbántotta, összetörte a szívét. Tudtam, hogy a szeme sem áll jól, csak nem értem miért ilyen a választottja, és a következő milyen lesz..
2023. okt. 2. 12:11
 4/32 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ebből meríts erőt: "Mindig őszinte, így most sem hazudott, elmesélte, hogy igen volt, többször is, de megbánta, és nem kellett volna." Egyrészt még ezt is elmondta neked, ez NAGYON sokat számít a jövőre nézve. Másrészt az értékrendeteket jól adtátok át, rájött, hogy butaság volt, amit csinált (ahogy csinálta), megbánta utólag. Talán nagy volt a nyomás, a ki nem mondott (vagy kimondott) elvárás felé tanulás stb. terén, talán picit túl nagy a szigor felé, és ez ilyen formában robbant.


Örülj neki, hogy csak ennyi történt, semmi súlyosabb (nem lett terhes, nem kapott el valami betegséget, nem erőszakolták meg, nem kezdett el cigizni, inni stb.). Bármennyire nehéz is, ne kezdj hegyibeszédbe, kerüld az "ugye én megmondtam, látod, megbántad a dolgot" szövegeket, de hallgasd meg ha szeretne még erről beszélni. Lehet később még ez gondot fog okozni a párkapcsolatainál (bizalmi problémák, akár lelki vagy testi) - akkor legyél ott, ha segítségre van szüksége. Próbálj meg megértéssel fordulni felé. Itt az ideje, hogy picit több teret adjatok neki, ne legyen agyonszabályozva, legyen egyre jobban elengedve, legyen más is az életében, mint a tanulás, meg a suli, ez úgyis elkerülhetetlen szakközépben már.

2023. okt. 2. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 A kérdező kommentje:
4-es nagyon köszönöm a válaszodat, nagyon sokat segít, be is könnyeztem rajta. Tényleg klassz, hogy őszinte, és hiába hónapokkal ezelőtt történt, kertelés nélkül elmondta.
2023. okt. 2. 12:14
 6/32 anonim ***** válasza:
91%

Lehet , hogy én vagyok túl "laza" és nyitott, de szerintem nem kell ezt ennyire túl "aggódni".

18 évesen is lehet hülye a szexhez meg 14 évesen is.

Nekem fiam van és még csak 2 éves, de őszintén nem érdekel ha 14 évesen veszíti el a szüzességét, csak legyen esze védekezni és nyilván figyeljen oda a partnerére is majd és magára is.

Ez nem azon múlik hogy mennyire jó tanuló a gyerek stb...

Mai világban örüljünk ha nem 12 évesen veszíti el. Az meg plusz pont ha védekeznek is legalább...

Én szintén 14 éves voltam egyébként amikor elkészítettem. Reménytelenül szerelmes voltam egy 16 éves fiúba aki bár semmit nem akart tőlem, de lefekudt velem. Csak kaland volt és még azt sem tudta hogy szűz vagyok , mivel "nagylánynak" akartam tűnni azt hazudtam már nem vagyok szuz .

Ettől függetlenül jó élmény maradt. És szerencsére anyum is nyugodtan és nyitottan fogadta a dolgot. Bár szerintem egy szülőnek mindig nagy sokk lesz mikor a "kisgyermekéről" kiderül hogy már nem az a lány aki babázik vagy kisfiú aki autózik...

De ez egy természetes dolog, folyamat. Ez előbb utóbb megtörtént volna , egy szülőnek nem lesz könnyű időszak ez , de tudni kell kezelni. Ettől ő nem lesz rosszabb gyerek és másabb.

2023. okt. 2. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
88%

Biztos jól nézett ki a srác. Mondjuk én fiatalon se voltam az a típus, akit a rohadékok vonzottak, de sok csajt igen, már 20 éve is... Sokan követtek el ilyen vagy ehhez hasonló hibákat, és végül diplomás családanya lett belőlük. Nem mondom, hogy mindegyikből, na de arról nem a kamaszkori kalandja tehetett... szerintem is lapozzatok, előre tekintsetek.


Sajnos valljuk be, a felnőtt férfiak között is sok a rohadék. Tisztelet a kivételnek.

2023. okt. 2. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
92%

Kezdjük ott hogy ő attól hogy már nem szűz nwm kevesebb. Ha neki is ilyenket nyomtál hogy jahj az ártatlanságát elvették csak kevesebbnek fogja magát érezni.

Kontroll alatt van tartva hiszen csak azért mert nem tetszett neked a fiú konkrétan kiakartad venni a suliból. (Nem tudom hol élsz telefonon ugyanúgy tudnak irogatni.)

Egyébként nekem is volt zűrös párom és a szüleim az helyett amit te csináltál elfogadták hogy szeretem és feljöhetett hozzánk, nem tiltottak el. Ennek köszönhetően dacból nem lógtam rajta elég hamar meguntam.

Amíg a tanulmányait nem befolyásolja a szex addig nem tartom rossz dolognak. Én minden 3. Héten mással szórakoztam vagy volt szex vagy nem de a gimit szín jeles tanulóként jártam ki.

2023. okt. 2. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 A kérdező kommentje:
#nyilvánvalóan nem, hanem hogy hogy élték meg a gyerekükkel ennek a megbeszélését, és időszakát.
2023. okt. 2. 12:26
 10/32 A kérdező kommentje:

Nem, neki nem ilyeneket "nyomtam", ha anya lennél akkor értenéd, hogy miről beszélek, biztosa 10-20 év múlva te is érteni fogod, hogy hogy értettem. Sehol nem írtam, hogy ettől kevesebb lenne. Az pedig, hogy nem hagytam hogy teljesen bezúgjon a szakadékba ezzel a fiúval, szerintem kötelességem, egy pillanatig nem bánom, hogy kontrolláltam a kapcsolatot.


"Csak azért, mert nem tetszett neked a fiú". Sorolom, hogy mik érintették a lányomat (nem a fiút) a bimbózó kapcsolatuk során:

--> lógás, igazolatlan órák

--> igazgatói megrovás

--> hazugság, lopás

--> suli után cigizés


Szerintem ez bőségesen túltesz azon, hogy "csak mert nem tetszett neked a fiú".


Ne haragudj, semmit nem csinálnék másképp ezzel kapcsolatban.

2023. okt. 2. 12:29
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!