Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Tegnap tudtam meg, hogy a...

Tegnap tudtam meg, hogy a lányom 14 évesen elveszítette a szüzességét? Anyukák, ti hogy kezeltétek?

Figyelt kérdés

Teljesen padlóra kerültem.

Okos, szorgos, tehetséges lány, aki éltanuló, a legjobb gimik egyikében kezdte az évet. Jó a kapcsolatunk, de 8. év végén beleszeretett az osztály legaljasabb srácába. Nem túlzok, már az igazgatóval és az osztályfőnökkel is arról beszéltünk 8. év végén, hogy jobb lenne ha szereznék az utolsó pár hétre orvosi igazolást, mert gyönyörű jövő áll előtte, de ez a srác egy rémálom, aki iszik, cigizik, elfbarozik, lóg, és sorolhatnám, és nagyon eltekeri a fejét. Csak azért nem csapták ki, mert 8. év vége volt.


Teljesen mélyponton voltunk, örültünk hogy vége lett a kapcsolatnak, boldog voltam hogy sikerül az álomgimi, szakítottak is, nyáron jött a kiheverés időszaka.


Tegnap beszélgettünk, lényegtelen hogy hogy jutottunk el ide, de a beszélgetés alapján lett egy gyanúm, és rákérdeztem, hogy volt-e már fiúval. Mindig őszinte, így most sem hazudott, elmesélte, hogy igen volt, többször is, de megbánta, és nem kellett volna. Úgy éreztem, hogy totális hidegzuhanyt kaptam, azóta sem térek magamhoz.


A sokkon túl igyekeztem értelmesen lereagálni, bármennyire is nem volt egyszerű. Megköszöntem hogy őszinte, megkérdeztem hogy védekeztek-e, jól bánt-e vele, megbántotta-e, biztosan akarta-e, és amikor elmondta a lényeges dolgokat, igyekeztem kicsit témát váltani, de üvölteni tudtam volna, és annyira ideges lettem, hogy aludni se nagyon tudtam.


Elég sokmindent megmagyaráz ez visszatekintve, pedig nem volt elengedve, nem volt lógós, nem volt olyan óriási tere, mégis megtörtént, és igazából már a hely is elég gyomorforgató számomra, egy fizetős WC egy plázában.


Kudarcnak élem meg, ennél igyekeztem sokkal jobbra nevelni. Mit ronthattam el? Mindig is hangsúlyoztam neki hogy értékes, és aki igazán szereti az abszolút türelmes lesz vele. Máshogy nézek rá, ez a kis görény elvette az ártatlanságát.


Anyukák, megosztanátok velem a tapasztalaitokat?


2023. okt. 2. 11:57
1 2 3 4
 11/32 anonim ***** válasza:
81%
Anya vagyok, csak nem tartom ennyirekonrtoll alatt a lányomat. Ezért nem tudok ezzel azonosulni. Ha nem tetszik a negatív vélemény minek kérdezel.
2023. okt. 2. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/32 anonim ***** válasza:
91%

Azt nem látod, hogy ez ok és okozat. Van egy "tökéletes" lányod, színjeles, nem lógós, nem mászkál el, blabla --> vagyis szigorúan fogod. Ez a srác neki a szabadságot jelentette. Igen, a ló túloldala, de a srác csak az indikátor volt, a lányod pedig ezzel a viselkedéssel próbálta jelezni (nyilván nem tudatosan), hogy mennyire ketrecben érzi magát a jókislány szerepben.

És te még most is ugyanebbe zárnád vissza.


Nem azt mondom, hogy engedned kellett volna a lógást, cigizést, mert nyilván nem, de lásd meg a mögötte húzódó okokat is, ne csak azt, hogy fújfúj a pasi elcsavarta a fejét.

Csak ha hajlandó vagy meglátni és megérteni ezt, akkor lesz hosszabb távon rendben a lányod. Mert most visszatuszkoltad a ketrecébe, de jön majd egy másik fiú, és nem biztos, hogy legközelebb jobban választ majd partnert.

2023. okt. 2. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/32 A kérdező kommentje:

Semmi ilyenről nincs szó, hogy tetszik vagy nem tetszik, minden hozzászólást köszönök.


Lehet akkor velem van a baj, sosem fogom engedni, hogy teljesen nyilvánvalóan lezúgjon a lejtőn, nem megy, főleg nem a pályaválasztási időszakban, nem mindegy, hogy pincér technikumban, vagy jó gimiben kezdi az évet. Kritikus időszak volt, hidd el.


Nincsenek nagy igényeim, ha befut egy udvarló aki nem fog lopni, és nem fogja alázni a lányomat, az már befutó lesz.

2023. okt. 2. 12:39
 14/32 A kérdező kommentje:

Igazából dolgozunk ezen, közösen megbeszélve tágítjuk a határokat, de nyilván nem egyik pillanatról a másikra.


De mégegyszer mondom, el volt engedve, ott szoktot aludni barátnőnél, ők is nálunk, nincsenek pórázon, tényleg, mi kellene még 14 évesen?


Nem azért tanul jól, mert doronggal állok felette, okos gyerek, sosem kellett erőltetnem a tanulást. Felvételire is önállóan, önszorgalomból készült, nem küldtem tanárhoz, nem álltam felette. Nem voltak elvárásaim, tehát innentől kezdve nem értem, hogy ez miért az én szigorom.

2023. okt. 2. 12:41
 15/32 anonim ***** válasza:
100%
Én hasonlóan voltam, mint a lányod. Idősebb voltam, 17 éves és egy idegen fiúval feküdtem le egy parkban először. Gáz így leírva, de tőlem nagyon távol állt ez a "3 évig járok valakivel és nagy nehezen odaadom magam" feeling. Az én döntésem volt, hogy inkább így akarok rajta tulesni, semmi bajt nem okozott lelkileg. Ma már nem így csinálnám, de ami történt megtörtént, nem lehet rajta változtatni. Soha nem meséltem volna el ezt otthon, úgyhogy örülhetsz szerintem, hogy elmondta neked. Kb. 20-25 éves korig a lányok a rosszfiúkra buknak, normális dolog. Nálunk az egész osztály a jóképű, káromkodó, cigiző, alkoholizáló helyi rosszfiúba volt szerelmes. Azóta is alkoholista, csak amíg ez 16 évesen menő, 40 körül már nagyon nem az, párja sincs és már a sok piatol úgy néz ki, mint egy csöves. Szóval még pár év eltelhet mire olyan párt választ, aki neked is tetszik.
2023. okt. 2. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/32 anonim ***** válasza:
6%

Én teljesen megértelek. Bár az én lányom még csak 3 éves, de semmi esetre se hagynám, hogy ilyen miatt csússzon le valamiről. Bár semmi bajom nincs a pincér szakmával, HA tényleg erre vágyik, de van olyan érzésem, hogy erre a szakmára azért kevesen vágynak... és manapság tényleg csak az megy oda, akit máshová nem vesznek fel.


Persze, én is azt szeretném, hogy jó gimiben, jó egyetemen tanuljon majd a lányom. Főleg, hogy okos kislány (a korához képest nyilván). Mi is azt mondjuk neki és fogjuk is, hogy bármi lehet, ami csak lenni akar, de azért színjeles osztályzattal nehogymár takarítónő legyen (minden tiszteletem nekik 😅).

2023. okt. 2. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/32 A kérdező kommentje:

Köszönöm hogy megértesz, végre valaki :(


Bocsánat, én sem degradálni szerettem volna a pincéreket, felőlem az is lehet, ha az ő választása lesz, és nem azért megy oda, mert máshova nem kellett. Egyetlen elvárásom felé, hogy ne zárja be idő előtt a kapukat, hanem amikor tényleg választani kell, hogy fodrász, atomfizikus, kukás, agysebész vagy boltos szeretne-e lenni, akkor az választás legyen, és ne a maradék pár opció, ami közül választhat.

2023. okt. 2. 12:49
 18/32 anonim ***** válasza:
86%

Szerintem is túlaggódod 😊


Én 13 évesen vesztettem el.

Hiába jártam elit suliba, ott megdurvább volt a cikizés, kiközösítés. 8.ba konkrétan azért nem beszéltek velem az addigi barátnőim, mert szűz voltam. Ők meg nem. Állítólag.

Kiközösítettek, cukkoltak. Én iszonyúan magamba fordultam. A jegyeim romlottak. Anyámmal lehetetlen volt erről beszélni, minden ilyen dolog (pl szex, mensi stb) tabu volt. Én hiába akartam róla beszélni, ő tetelt, lehurrogott vagy otthagyott.

Szerelmes lettem. Egy akkor 18éves srácba. Ismertem, tudtam milyen zűrös. Ennek ellenére nem láttam a rózsaszín ködtől. Én oda voltam meg vissza, ő le se szart.

Aztán egyszer úgy alakult, rámírt. Beszélgettünk. Találkoztunk. Aminek az lett a vége, hogy egy hugyszagú kocsmawc-ben megdugott. Mert az minden volt, csak szeretkezés nem. Ő elélvezett, felhúzra a gatyáját és otthagyott konkrétan.

Utana meg mindenkinek elhencegte, hogy én is megvoltam neki.

Hozzáteszem, nem védekeztünk. Bennem akkor fel sem merült, csak utána. Annyira akartam.


Hál isten terhes nem lettem, de ott egy világ omlott össze bennem. A jegyeim megrosszabbak lettek, anyámék emiatt mindentől is tiltottak, persze az okát nem hallgatták meg. A barátnők meg hiába tudták meg, hogy én sem vagyok mar szűz, semmivel nem lett jobb.


Szóval örülj neki, hogy neked elmondta, tudtatok róla normálisan beszélni. Oké, nem így kellett volna, de sokkal rosszabbul is alakulhatott volna


Én utána évekig senkiben nem tudtam megbízni. Sem mint barát, sem mint párkapcsolat.

18évesen lett az első párkapcsolatom, vele pl a szex terén pocsek goltam. Olyan mélyen bennem maradt az az este, hogy szorongtam, prűd voltam, semmi nem ment.

Végül kb 4-5 próbálkozás után feladta a srác. 23évesen ismertem meg a férjem, vele tudtam előszőr leülni, nyiltan beszélgetni erről. Ő segített tanulni, a szex fortéjait elsajátítani, feloldani a gátlasaimat.

Ma 31 éves vagyok. Igaz még nagyon kicsik, 2 és 4 évesek a gyerekeink. De már most fontosnak tartom a szexuális nevelésüket, hogy késöbb ne járjanak úgy mint én.

Ha ők is 12 évesen elvesztik netalántán, abban is támogatni fogom őket, nem kiakadni.

2023. okt. 2. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/32 A kérdező kommentje:

Egyébként az is közrejátszik, hogy az én szüleim abszolút tojtak rám annak idején, láttam mindent amit láthattam, kamaszként csúsztam olyan mélyre, amennyire csak lehetett, ezt nem szeretném részletezni, de bármit megadnék ha visszamehetnék az időben, és rábeszélhetném anyámat hogy érdekelje, hogy mi történik velem, hogy tűjön fel neki, ha 13 évesen részegen fekszem egy város közepén, és ne vegye félvállról hogy tojok a tanulásra, és vegye észre hogy rossz társaságban vagyok, és ne hagyja, hogy elkallódjak, és a poklon menjek keresztül.


Keserves út vezetett ki belőle, amit csak magamnak köszönhetek. (felnőttek gimnáziuma kisegítő munka mellett, majd egyetem felnőtt fejjel, nem kívánom senkinek).

2023. okt. 2. 12:52
 20/32 anonim ***** válasza:
88%

Volt egy ilyen osztálytarsnőm. Gimivégére kiégett ma már takarítóként dolgozik, pszichiátriára került mert az elvárásoknak és a szülei hasonló nagy nyomásának nem tudott megfelelni és szorongni kezdett.

Ennek tetejébe jött az hogy megerőszakolták mert anya soha nem engedett fel fiút és egy hülyegyerek kihasználta hogy náluk vannak nem volt lehetősége meggondolni magát.

Szép kis jövője lett.

2023. okt. 2. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!