Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Tegnap tudtam meg, hogy a...

Tegnap tudtam meg, hogy a lányom 14 évesen elveszítette a szüzességét? Anyukák, ti hogy kezeltétek?

Figyelt kérdés

Teljesen padlóra kerültem.

Okos, szorgos, tehetséges lány, aki éltanuló, a legjobb gimik egyikében kezdte az évet. Jó a kapcsolatunk, de 8. év végén beleszeretett az osztály legaljasabb srácába. Nem túlzok, már az igazgatóval és az osztályfőnökkel is arról beszéltünk 8. év végén, hogy jobb lenne ha szereznék az utolsó pár hétre orvosi igazolást, mert gyönyörű jövő áll előtte, de ez a srác egy rémálom, aki iszik, cigizik, elfbarozik, lóg, és sorolhatnám, és nagyon eltekeri a fejét. Csak azért nem csapták ki, mert 8. év vége volt.


Teljesen mélyponton voltunk, örültünk hogy vége lett a kapcsolatnak, boldog voltam hogy sikerül az álomgimi, szakítottak is, nyáron jött a kiheverés időszaka.


Tegnap beszélgettünk, lényegtelen hogy hogy jutottunk el ide, de a beszélgetés alapján lett egy gyanúm, és rákérdeztem, hogy volt-e már fiúval. Mindig őszinte, így most sem hazudott, elmesélte, hogy igen volt, többször is, de megbánta, és nem kellett volna. Úgy éreztem, hogy totális hidegzuhanyt kaptam, azóta sem térek magamhoz.


A sokkon túl igyekeztem értelmesen lereagálni, bármennyire is nem volt egyszerű. Megköszöntem hogy őszinte, megkérdeztem hogy védekeztek-e, jól bánt-e vele, megbántotta-e, biztosan akarta-e, és amikor elmondta a lényeges dolgokat, igyekeztem kicsit témát váltani, de üvölteni tudtam volna, és annyira ideges lettem, hogy aludni se nagyon tudtam.


Elég sokmindent megmagyaráz ez visszatekintve, pedig nem volt elengedve, nem volt lógós, nem volt olyan óriási tere, mégis megtörtént, és igazából már a hely is elég gyomorforgató számomra, egy fizetős WC egy plázában.


Kudarcnak élem meg, ennél igyekeztem sokkal jobbra nevelni. Mit ronthattam el? Mindig is hangsúlyoztam neki hogy értékes, és aki igazán szereti az abszolút türelmes lesz vele. Máshogy nézek rá, ez a kis görény elvette az ártatlanságát.


Anyukák, megosztanátok velem a tapasztalaitokat?


2023. okt. 2. 11:57
1 2 3 4
 31/32 anonim ***** válasza:
100%
Én a kérdésedben annál a mondatnál akadtam meg, amikor azt írtad, hogy "Kudarcnak élem meg, ennél igyekeztem sokkal jobbra nevelni.". Kérdező, én megértem, hogy miért ellenezted a kapcsolatukat, teljesen jogos az álláspontod, kivéve ebben, hogy ettől a lányod egy kudarc. Ha lopna, csalna, hazudna, balhézna stb. persze megérteném, hogy így vélekedsz a lányódról, de lásd be, nem sok rosszat tett, azon kívül, hogy az iskolában a wc-ben cigizett, amit lássuk be, nem nagy dolog erkölcsikeg, hiába kapott rovást is érte.
2023. okt. 5. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/32 anonim ***** válasza:
100%

És akkor mivan?


Nem elvették az ártatlanságát, hanem SZEXELT, ami normális és természetes (oké, 14 évesen kissé korai, ez tény).


Amúgy örülj neki, hogy őszinte, és ne drámázz olyanon, amin tök felesleges. Terhes lett? Nemibeteg? Nem, akkor mi a probléma.

2023. okt. 5. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!