Feszegeti a határokat a kisfiam. Hogyan fegyelmezzem?

Inkább mondd meg, hogy mit vársz el ahelyett, hogy mit ne csinaljon. A gyerekek nem hallják a nem szót.

Pl maradj az aszfalton a motorral, tarts a tanyerkadban az ételt.

Jaj nagyon ismerős a helyzet. A majdnem kétéves lányom ugyanez. Mondok egy mai esetet, ami megint nagyon elszomorított. Ma jelenésünk volt. Gyönyörűen felöltöztettem. A haját is megcsináltam. Komolyan olyan szép volt, mint egy porcelánbaba. Fontos is volt, hogy az legyen (inkább csak nekem). Stílusban összeöltöztünk. Nem olyan régen vettem magamnak egy nyári csizmát. Azt a csipkés szárút, ami olyan mintha sima cipő lenne, csak a bokánál és kicsit fejjeb csipkés. Neki is akartam. De nem találtam. Meséltem a barátnőmnek, aki amikor hazajött Amerikából hozott. Gyönyörű, hófehér. Na ehhez adtam rá egy tündéri fehér-rózsaszín ruhát.

Kivettem az autóból. Egy picit előrébb ment a járdán. Meglátott egy tócsát a járda közepén. Nem volt éppen kicsi. Ott állt a szélén. Nálunk ilyenkor a következő az eset: vagy odaszaladok, de már akkor nevetve lép/szalad bele úgy, hogy a víz csapódik, vagy én mondom, hogy "most belemehetsz gumicsizma van rajtad." Na most egyik opció sem volt lehetséges. Meg sem mertem mozdulni. Hátranézett, mondtam neki, hogy "Ügyesen kerüld, ki. Nem szabad belemenni! Sietnünk kell, menjél!" Erre hátranézett és mosolygva belement. Ha ez nem lett volna elég, az alját nem látta és megbicsaklott a lábba és elesett mire odaléptem hozzá. Persze bele a sárba. Sírva fakadtam, megfogtam a kezét (már nem is voltam mérges csak csalódott). Megkérdeztem tőle: Miért csináltad, amikor kértem, hogy ne! Mondtam, hogy kerüld ki! Erre felemelte az egyik lábát, amelyből még mindig csöpögött a sár és mosolyogva mondta :"Csimmám". (=csizmám) Neki és nekem a csizma nem ugyanaz. Mondtam reggel, hogy "hozzad a csizmád, nézd ugyanolyan a csizmánk". Neki mindegy volt, hogy milyen csizma. A csizma pedig a "tócsázással" egyenlő nála.

Nem haragudtam rá, pedig az is bennem volt, hogy mondtam, kértem hogy ne tegye! Értette is! Látszott rajta. De nem is érdekelte. Szerintem nálunk is feszegeti a határokat. Lassan eléri. De már annyira belefáradtam. A játszótéren, múltkor egy másik apuka segített betenni a kocsiba, mert elfut előlem és rugdos is. Én meg terhes vagyok a tesóval. Annyira bántot ez a mai is. Nem lett volna baj, ha nem kértem volna, hogy ne! De ez csak egy sztori a rengetegből. Szóval nem vagy Egyedül. Én rá nem fogok ütni, csak próbálom túlélni. Nálam a kiabálás sem lehet megoldás.

"Egyszerűen néha már tényleg sok, de mindegy majd csak nagyobbak lesznek"

Ha képtelen vagy megnevelni nem segít az, ha nagyobb lesz. Ezek a dolgok maguktól nem múlnak el, sőt.

És igen, nálunk a bevásárlókocsi sem jön be. Ma is voltunk a játszótéren, de úgy éreztem nem bírom. Szinte alig bírom követni. Van egy nagy halastó a játszóéren. Na abba már esett bele. Azóta nem szeretek vele odamenni. Hiába álltam mellette. De az a kedvence. Most is húzza ki a kezét, de nem akarom elengedni, így meg sír... Aztán visszafele meg cipelteti magát. Nem jön a lábán. Ez a legújabb.

Nálunk a dobozos üdítőt kinyomja a dobozból vagy a szívószálat nyomja vissza. Aztán meg sír. Tudja, hogy nem jó, de minden alkalommal "eljátsszuk". Külön ezért vettem szívószálat. Ha nagy dobozban veszem meg ugyanazt (a tigrises Sióról beszélek) nem jó neki. Csak a kicsi. Szóval igen, nekem sem könnyű...

Pszichiáter vagyok, és elég furán fog hangozni talán számodra, de jót tehet, ha néhány esetben teljesen ő dönt. Mittudomén "Na, kicsim, Tesco vagy Lidl?" :D

Vagy "paprikás vagy csípős kolbászt szeretnél.".

Sőt, ha jót akarsz, a legerősebben az fog hatni, ha "Szerinted mit kellene tennem?", tehát ha tanácsot kérsz tőle. Próbáld meg partnerként kezelni a kisfiadat, hiszen az. :)

Nem is gondolnád, a pindurpandúroknak néha milyen egyszerű és jó meglátásai vannak. :)