Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szobatisztaság » Mért nem akar kakilni a...

Mért nem akar kakilni a kislányom?

Figyelt kérdés
Tanácsokat illetve hasonló helyzetben lévő szülők tapasztaltaira lennék kíváncsi. Tehát 3 éves a kislányom. Már egy éve bilibe pisil de kakilni csak is pelusba. Volt pár alkalom h bimbibe de az szerintem veletlen volt. Két hete kezdődött hogy arra lettem figyelmes hogy nem mindennap kér pelust. Különösebben nem foglalkoztam vele szól ha kell eddig is szólt. Múlt héten arra lettem figyelmes, hogy látom összeszorított popoval áll és kétségbeesttül néz. Kérdeztem tőle kér e pelustde nemet mondott. De attam rá hiszen láttam h kell. Nagy nehezen kis sirassal kakilt. Nem keményet. Másnap nap nem kakilt, harmadik nap sem negyedig nap már nagyon aggódtam kapott glicerines kuppott de semmi. Laevolac szirupot kicsit később. Aztán kicsit pár óra múlva elkezd sírni és szorítja de nem engedi el. Akarmit mondtam nem. Hétvége volt orvosi ügyeletet tudtam hívni azt tanácsolta reggel szilva vagy barack lekvárt adjak neki éhgyomorra esetleg langyos tejet. Hiába mondtam tudna csak nem akar. Másnap reggel mindjárt itattam vele tejet adtam neki szirupot. Pár óra múlva ismét az ingereknél nagy sírás keresztbe tett lábbal. Ez volt az ötödik nap kaki nélkül. Hát jó fele se tréfa irány az ügyeleti orvos. Kapott pezsgő kuppott. Azt mondta ha felhelyezés után félóra/egyóra után sincs eredmény menjünk vissza beöntésre. Pont fél óra lett csomag. Nagyon nagy megkönnyebbülés volt már mindenkinek. De ma sajnos már ugyan ez volt. Csak a kupp segített mert annyira folyós lesz nem tudja tartani. De ez azért nem megoldás ugye mert hozzá fog szokni meg sok hátránya van. Háziorovssal nem sikerült beszélnem mert nem rendelt ma csak az asszisztenssel. Szóval volt hasonló cipőben mint én? Mi volt rá a jó megoldás?
2021. febr. 1. 21:54
 1/7 anonim ***** válasza:
73%
Esetleg nem volt valami valtozas az eleteben mostanaban? Kisteso? Koltozes? Barmi? Ez nekem pszichesnek tunik, nem szervi oknak. A pisi anno hogy alakult? Hamar szobatiszta lett pisire? Ha pszoches akkor pszichológus tud segiteni.
2021. febr. 2. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
73%

Ha a gyerek tartogatja a pisit, kakit nem kell vele foglalkozni. Mert az szenvedély náluk, ami teljesen természetes. Hashajtózni tilos, hosszú távon székrekedéshez, bélrenyheséghez vezet.

Nem kell foglalkozni vele, ha összeszorítja a popóját. Hagyni kell egyszer kétszer bekakilni, utána már időben fog szólni és a bilibe fog menni, mint a pisi. Idővel alkalmazkodik a gyerek szervezete a tartogatáshoz. Mert egyre erősebb lesz a székelési ingere és nem tudja majd napokig visszatartani a kakit.

Azzal okozzuk a bajt a gyereknél, ha a kaki tartogatással kapcsolatban bűntudatot, félelmet ültetünk el benne. Ez gyengíti a székelési ingert és székrekedést okoz.

Az a jó megoldás, ha nem parázol rá a dologra. Ezt a gyerek hisztiből is csinálhatja, hogy foglalkozzál vele többet. Hagyni kell betojni és rá kell szólni, hogy máskor idejében jelezzen.

2021. febr. 2. 03:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Kedves első. Nem nem történt semmi változás. Mostanában sokat mesélek az oviról neki hogy lesz s miképp, mert alapból egy nehezen oldódó, visszahúzodó, nagyon anyás kislányról van szó. Próbálom elmagyárázni neki h ő már milyen nagy és okos nem fog

sírni az oviba.


Kedves második válaszoló.

Próbálok nem odafigyelni ilyenkor de taknya nyála egybe folyik a sirastól. Persze felé nyugodságot mutatok. Örülnék annak is ha a bugyiba kakilna csak csinálná magától.

2021. febr. 2. 07:45
 4/7 anonim ***** válasza:

#2-es vagyok. Magyarázd el neki, hogy nincs több pelenka, ha zavarja a kaki akkor ott a bili. Mond el a gyereknek, hogy ezt neki kell megoldania, másban nem tudsz segíteni, csak tanácsot adni. Ha túlzásba viszi a hisztit, rá kell pirítani, nem szabad hagyni neki. Vagy csinálja amit kell, vagy hagyjon téged békén. Meg kell rá haragudni. Ne hagyd, hogy a gyerek dirigáljon neked. Ha észhez tér, akkor megbocsátasz neki. Kösse le magát, találjon magának önálló játékot!

Együttműködésre, önállóságra kell nevelni. Ez természetes, hogy a gyerekek ki akarják tapogatni a szülei tűréshatárát. Ezért kell megegyezni az olyan szabályokban, ami megfelelő kettőtöknek és a szeretetet tükrözi. Alkalom szerűen, azért változtathattok rajta rugalmasan.

A szabályokra a konfliktusok elkerülése végett van szükség, hogy ne kelljen minden mozdulatot egyeztetni, most ezt csináld, most azt csináld. Ezért jó, valami napirendet is bevezetni. A gyerek is tudni fogja mire számíthat szabadabb lesz, ahogy te is. Kevesebb lesz a váratlan meglepetés. De azért a szeretet, nem az ajándékozás, hanem az őszinteség, tisztelet, megértés az első.

2021. febr. 2. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Amig szorulása nem lesz neee hashajtozd! Semmi baja nem lesz ha par napig nem kakil, max szorulás. Na ha már látod h az a baj, akkor kupozd! Mit mondd ha a wcre akarod ültetni? Csak sír, h ne?

Kakilt már valaha bilibe?

2021. febr. 6. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
De volt olyan mikor kezdtük a bilizést h belekakilt de utána már nem akart igazából nem tudom az okát. Kért pelust hiába mondtam neki a bilit csak sírt h pelusba. Wcbe is szívesen pisil de ha mondom oda kakiljon elkezd hisztizni.
2021. febr. 13. 22:09
 7/7 anonim ***** válasza:
Rá kell hagyni a hülyeséget, mert ha bedőlsz neki annál jobban csinálja a fesztivált.
2021. febr. 14. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!