Kiegyensúlyozott, boldog császáros anyák válaszolnátok?

Nem akartam én amúgy se természetes szülést majdnem 4 kilóra saccolt babával.

Fórumokon olvasott életem legnagyobb fájdalma, mintha 10 csontod törne össze és forró lávával égetnének alul se hangzott soha éppen a legjobban.

Végül sürgősségi császár lett, nem bántam, maga a műtét nem volt részes, utána volt egy aranyóránk ami csak mozgás szempontjából volt kellemetlen, na meg az első felállás se piskóta, de napról napra könnyebb volt, nem hagytam el magam.

Engem nem érdekelt hol jön ki a gyerek, csak legyen egészséges, szoptatásból se dőltem a kardomba hogy 4. hónaptól elutasított teljesen, nem vagyok egy ősanya típus, egyszerűen csak a világot jelentő szeretet érzem felé, és bármire képes lennék érte.

Egyes válaszoloval értek egyet. Ugyan én "nemi szerven préseltem ki" de ezt nem érzem különbnek vagy nem gondolom hogy zavart volna ha csaszar lesz, ha orvosilag indokolt.

Próbáld elfogadni hogy erre igy volt szükség es örülj az élő, egészséges gyerekednek, mert ez az ami igazán számít, nem az hogy a múltban milyen nyilason hagyta el a tested a babád.

Kedves 3-as. Ez enyém is sürgősségi császár volt és nem éltem meg rosszul.

Az én történetem.

Reggel 8 órakor elfolyt a magzatvíz. A rendszeres jó fájások (3 percenként) 12 óra körül indultak be. De a tágulás csak nagyon lassan. Éjfél tájt meg csak 4cm volt. Másnap reggel 6 óra körül elértem a 7cm, majd itt meg is állt a tágulás, de a fájások csak jöttek 11 órakor úgy döntött az orvosom, hogyha nem halad tovább akkor műtő. 12 órakor mondta ki, hogy nincs mire tovább várni én is és a baba is nagyon fáradtak vagyunk már. Ekkor egy pillanatra átfutott az agyamon, "de én meg szeretném szülni, kiért nem megy nekem", majd amikor a szülésznő szólt hogy vegyek mély és hosszú levegőt mert a picinek levegőre van szüksége. Minden gondolatom megállt és csak arra tudtam koncentrálni, hogy jól vegyek levegőt.

A műtőben gyorsan, de nem kapkodva történtek a dolgok. Megkaptam a spinális érzéstelenítés és mire lefeküdtem nem éreztem a lábam. Én tökre "élveztem", hogy nem érzem a lábaim és ami a legjobb volt semmi fájdalmat sem a sok vajúdás után. Mellettem lehetett a férjem is. Majd pikk-pakk kint is volt a fiúnk a doki megmutatta, majd a mellkasomra rakta egy rövid ideig. Elvitték (Max 3 perc volt) becsavarták lepedőbe és újra velünk volt. Először az én arcomhoz tartották oda, majd oda adták a férjemnek. Míg összavarrtak, végig velünk volt. Csodálatos volt, arra nem is emlékszem, hogy hogyan raktak össze, csak a fiamra és a férjemre. Amikor megvolt, akkor a férjem kezében a fiúnkkal átmenetek az örzőbe, addig engem másik ágyra raktak, kipárnáztak és tolták be az örzőbe. Ahol szintén végig velem volt a férjem és a fiam is. Amikor beértünk, akkor már jött is a szülésznő és tanította a fiamat és engem is szopizni/szoptatni. Így eltelt egy óra a másik órában lemérték, öltöztették stb, de akkor is végig láttam mit tesznek vele, hol van. Majd újra mellém rakták es toltak fel minket az osztályra. Soha senki nem vitte el mellőlem a fiam. Nem volt kötelező felállítás/fürdés sem. Másnap reggel kérdeztem meg a nővér, hogy a katétert mikor veszi ki. Akkor azt mondta, hogy miután megreggeliztem jön és kiveszi és ha SZERETNÉK akkor segít felállni is és ha megy akkor zuhanyozhatok, ha SZERETNÉK.

Nekem negatív élményem /tapasztalatom nincs. Ezek szép emlékek. És még a végére. Nem tudom, hogy szerencsés vagyok vagy a doki volt jó, de nagyon hamar felépültem. Császár másnapján már tudtam mozogni, harmadik nap pedig nem volt semmilyen fájdalmam.

Plusz : nekem volt gondom az aranyeremmel amit műteni is kellett, ha hüvelyi szülés lett volna valószínűleg többet szenvedtem volna annak a kezelésével mint a császáros hasfalammal.

Miért lettem volna szomorú? Egy hüvelyi, majd egy sürgősségi császár után önként választottam harmadikra a programozottat.

Terhes voltam, szültem, lett egy gyerekem. Na jó, három. Kb ennyi a boldogság kulcsa. :)