Császár után el tudtátok látni a babát?

Miután talpra állítanak onnan neked kell ellátni, addig hozzák szoptatni.

Csász után pár órára felkellett állnom segítség nélkül ( nyílván nem azt vártam hogy felhuzzanak de nem mondták el hogyan kell felülni) majd átrohanni egy szobába ahol a korházi cuccaim lebaszták a földre (sos császár voltam napokig a vajúdóban tartozkodtam a műtét után vitték át nėkülem a cuccaim). A babát csak cicire hozták első nap. Szart se segítettek. Első gyerekem de amikor megkérdeztem hogy kell szoptatni azt mondták hát csak odateszed. Én láttam el a babát. Iszonyatos időszak volt örülök hogy vége. A legtöbben már sírtunk olyan stílusban bántak velük. Itthon végre kipihentem magam és nem basztatott senki.

Nekem a sebem annyira nem fájt, de első alkalommal lázas voltam, segítettek, másodszor meg vmi gebasz volt, fel sem engedtek kelni 1 napig, otthon meg 1 hónapig feküdtem. Szóval segítettek.

Pécsen 6 óra után felállítottak, attól kezdve én láttam el a babát, nem segített senki.

Külföldön szültem, a férjem bent volt szinte végig, amíg én nem állhattam fel, addig ő látta el a babát (vagy adta oda nekem szoptatni), neki tanították meg a pelenkázást is. 6 óra után állítottak fel, nem fájt a hegem se akkor, se utána, onnantól ketten csináltuk. Végig mellettem volt a baba. (A körülmények lehet, hogy nem relevánsak, mivel külföld, úgyhogy azt a részét hangsúlyozom, hogy nem fájt semmim és simán tudtam mozogni stb.)

Kb 5-6 órával a szülés után már mindent én csináltam. Addig az apja segített.

Ahogy előttem írtàk, én is magam láttam el a babát császár után. De persze kín szenvedés volt. Annyira fájt minden, alig bírtam mozogni. A második hüvelyi úton született és valóban pár óra után már “szaladgál” az ember a császárhoz képest. Vagyis ég és föld a két fájdalom.

Persze, műtét után 6 órával keltem fel, onnantól elláttam simán. Nem mondom, hogy nagyon kellemes volt a műtéti sebbel mászkálni, de őszintén sokkal rosszabbra számítottam. Valamint, ahogy mozogtam mintha egyre jobb is lett volna a helyzet, nem fájt úgy a seb idővel. 2 hét után meg már nem is éreztem.

Nekem elég kemény volt.. 8 óra után már én láttam el a babát, fel kellett állnom ha akarok ha nem. Az első felállás kegyetlen utána jobb lesz. A kórházi időszakot nagyon nehezen éltem meg, nem sehitett senki, Sírva vittem az ölembe a babám csecsemős nővéreknek hogy etessék meg mert csak sírt. Én meg alig bírtam csoszogni, de túl éltük.