Hogyan és mikor mondtátok el a dokitoknak hogy császárt szeretnétek?

Oké, van aki hős amazonként viseli a császárt, és semmi baja, de akikkel én egy szobába voltam, és jó magam sem arról társalogtunk, hogy jajj de jól érezzük magunkat, hanem hogy hogy fogunk kikelni az ágyból, még a császár utáni harmadik napon is.

A pukizásról meg annyit: a belek alakulnak "vissza", mivel már nincs ott a babó, ez egy normális folyamat, és 70%-ban minden császáros átéli, szintúgy a fejfájást is, és a hegfájdalmat.

Természetesen ha már meg van a papírod arról hogy kedvezőbb lenne számodra a császár, csak az után beszélj erről az orvosoddal!

Én teljesen együttérzek a kérdezővel. Nekem két nagyon közeli hozzátartozóm is maradanó fogyatékosságot szenvedett a hüvelyi szüléstől. (Egyik az anyám volt, akinek leszakadt a jobb veséje, amikor a bátyámat kinyomta belőle a nagytudású szülészorvos.A másik az unokaöcsém, aki oxigénhiány miatt szellemi fogyatákos lett, mert farfekvéses volt + a nyakára tekeredett a köldökzsinór, de "erőltették" hogy természetesen szülessen meg. Ő a mai napig intézetben él, mert nem tud magáról gondoskodni.)Ilyen előzmények után én is rákérdezek a nőgyógyásznál, nem-e lehetne császár. Négy héten belül szülök, és nem érdekel hogy nekem mennyire lesz rossz, csak egy egészséges gyereket szeretnék!

Most nyugodtan lepontozhattok engem is...