Anyukák akik a tápszer mellett döntöttek, elmondanátok miért?

egy korábbi trauma miatt (szexuális zaklatás)

nem akarok terápiára menni, irtózom a gondolattól. így maradt a tápszer, mert a trauma nem múlt el a szülés után

Irtóztam a szoptatás gondolatától is. Megpróbáltam, de nem ment. Szenvedés volt számomra

Ezért egyértelmű volt hogy tápszert akarok

Sok oka volt. Sok kisebb nagyobb gond, amik együtt minden szoptatási utamat gyorsan megakasztottak.

- minden alkalommal irtó lassan indult el a tejem, de a gyerekeim nagy étvágyúak voltak, így pótlásra szorultak már az első hetekben. Az egyiket már a kórházban a csecsemősök tápszerezték, szóval ott buktam az EBF jelzőt alapból.

- az egyik gyerekem gyenge szájizmok miatt alapból borzasztó hatásfokkal szopizott, így az egész nap egy egybefüggő, de legalább rossz hatásfokú szoptatás volt, miközben az én alapvető szükségleteim szenvedtek zavart. Ráadásul ekkor még ragaszkodtam a különalvás illúziójához, szóval nem sikerült 20 perceknél többet aludnom, de legalább a gyerek folyton a hazahozós súlyán ingott.

- a szétkapott mellbimbóról ne is beszéljünk. Azzal hitegettek hogy meggyógyul, nem fog fájni. Hát hiába gyógyult meg, utána is kellemetlen volt.

- a D-MER sem segít a helyzeten, főleg fejésnél figyeltem meg.

- munkahelyi teendők miatt már korán (értsd egy hónapon belül) többször pár órát távol kellett töltenem, így mindenképpen be kellett vezetni a cumisüveget, mert a bébiszitter nem tejelt.

- bármit ettem ami problémásabb a sóba-vízbe krumplinál, tuti hogy felfújta a gyerekeim. Gyorsan kialakult bennem a reflex, hogy anyatej = egy óra ölben visítás, lábhúzkodás és gatling-szerű tüzelés az altestből, tápszer = csendben szuszogó gyerek. Így a maradék motivációm is elment hogy erőlködjek a tejtermelésemen.