Hogyan sikerült rálazulnotok a gyerek témára? A "ne görcsölj rajta, akkor összejön" tanácstól totál bepörgök, mert 5letem sincs, hogyan kéne oda eljutni. Valós, múködő 5leteket, tapasztalatokat mondjatok légyszi!

Én 2,5 éve várok hiába. Túl vagyunk a kivizsgálásokon, minden leletünk jó, mégsem sikerül. Nemrég én is itt tartottam: számolgatás, állandó tünetfigyelés, esélylatolgatás - másra sem tudtam gondolni. Hó végén stressz, majd kiborulás, sírógörcs. De nemrég azt mondtam magamnak, hogy ennek véget kell vetni!!! Ez az út nem vált be. Már mindent tudok az időzítésről, bújtam a netet, profi vagyok a témában, de sz..t se ér! Úgy látszik, ezt "akarással" nem lehet előidézni.

Talán kicsit férfiszerepbe bújunk, amikor úgy gondoljuk, rajtunk múlik, mi tesszük magunkat várandóssá... Talán az lenne a nőies magatartás, ha csak hagynánk, hogy megtörténjék velünk, és nem dolgoznánk annyit az ügyön. Csak alázatosan elfogadnánk, hogy majd akkor jön az a kis lelkecske, ha neki úgy tetszik, és ha megfeszülünk, se tehetünk semmit ennek a sürgetésére. Vagyis idekényszeríthetjük mesterséges beavatkozásokkal, csak nem biztos, hogy érdemes. Fel kell hagyni az önváddal, nem mi tehetünk róla! Ez nem olyan, mint egy munka, nem project, hogy akkor lehet tiszta a lelkiismereted, ha mindent megtettél, sok-sok energiát kifejtve erőlködtél érte.

Én ezekre jutottam, és sikerült leeresztenem, ellazulnom. Az esélyt megadom, de már nem vagyok veszettül a témára kattanva, és nem nézem a naptárat. Úgy érzem, lassan visszatöltődik belém az energia. Nem mondom, hogy nem törődöm vele, mert ezzel csak hazudnék magamnak. De negatív bizakodóból pozitív bizakodó lettem. Talán meglesz az eredménye a télen. Télen egyébként is többen kerülnek áldott állapotba, tudtátok?

És egy gyakorlati dolog, ami nekem segített: egy kiscica. Elvonja a figyelmem, lehet babusgatni, gondoskodni róla. Talán butaság, de nekem sokat javított a kedélyállapotomon! :)

Nehéz dolog ez nagyon, az ember önkéntelenül is elkezdi analizálgatni magát...

Lehet, hogy azért történik az egész, hogy végre kénytelenek legyünk befelé figyelni, számot vetni az eddigi életünkkel és életfelfogásunkkal? Az elmúlt évek rohanásai-pörgései, a külső történésekkel való küzdelmek után talán át kell hangolódni a belső dolgokra, meghányni-vetni múltbéli eseményeket, jelenlegi életmódunkat,kapcsolatainkat,világnézetünket,jövőképünket. Kielemezni mindent, aminek köze lehet a problémánkhoz. Persze valószínűleg úgy kellene csinálni, hogy ez ne rágódás legyen, hanem önelemzés. Hát, nem tudom, nehéz dolog ez... De reménykedjünk! Nagyon szorítok Neked is, kedves Kérdező!

Köszi, megvagyok... Kicsit furán, mert a hétvégén dajkáltam a tesóm 3 hónapos babáját, ami jó érzés is volt meg nem is. Próbálom egyensúlyban tartani magam, hol több, hol kevesebb sikerrel. Amiket írtam tanácsként, azt "elméletben" tudom, de megvalósítani még nekem magamnak sem sikerül, csak hellyel-közzel.

Én már nem merek hinni semmilyen tünetnek, mert sokszor volt már, hogy úgy éreztem: na ez most tényleg tök szokatlan, és ez most biztos attól van - azután csalódnom kellett. De ennek ellenére biztatlak Téged is és magamat is, hiszen egyszer majd a tünetek tényleg AZT fogják jelenteni. És ki tudja, talán éppen most. Én 14-ére nem várom. Még egy szűk hét...