Miből jöhet rá egy homoszexuális ember, hogy rossz úton jár?

Nem tudom, egy ilyen beírás után számítasz-e válaszra, de mondjuk, eltekintek a stílusodtól. Ha azonban a továbbiakat az előzőhöz hasonlóan szándékozod folytatni, akkor ez az utolsó válaszom a számodra.

A nehezményezett beírásom, a kérdésed első bekezdésével foglalkozik, kissé terebélyesen, nem személyesen neked címezve:

"OK. Akkor most tisztelettel megkérlek, mutasd meg az oldalon azt a szabálypontot, amely előírja, hogy a "vallás" topikba ateisták nem léphetnek be és vallásról nem szabad vitatkozni!

Az a baj, hogy olyasmit kérsz számon ezen az oldalon, amihez nincs jogod. Ez nem valami fizetős szalon, ahova csak azok léphetnek be, akik megfelelnek a követelményeknek és elfogadják a szabályokat. A gyk egy ingyenes, nyilvános fórum. Tetszik vagy nem tetszik, mindenki oda ír, ahova akar. Ezt a kérdést pl. nekem nincs kedvem még egyszer feltenni a másik topikban csak azért, mert téged zavar, ha már egyszer itt vagy, és ilyen remekül eldiskurálunk. A másik topikban ugyanis pl. nem lehetne vallásosokkal beszélni erről. A saját nézőpontomat meg minek hallgassam újra meg újra?"

Az pedig, hogy a hit kötött műfaj, semmiben sem hasonlít arra, amit te szexuális orientációnak nevezel. Nem mindig voltam hívő, és erről már sok soron írtam a GYK oldalán, de itt is, például a negyvenegyedik hozzászólásomban. Ez pedig azt jelenti, hogy nem hívőnek neveltek, hanem hitetlen, materialista embernek. Erre neveltek a szüleim, erre nevelt az óvoda, az iskola, a katonaság, de az összes munkahelyemen is ilyen impulzusok értek eddigi életemben. Egyetlen hívő ember sem akadt a társaságomban, Kőbányának egy nehezebb környékén nevelkedtem, a Pongrácz úti telep tőszomszédságában, bár voltak ennél problémásabb helyek is. Legfeljebb holt vallásokkal találkoztam, ami nem volt számomra vonzó. Azt is leírtam sokszor, hogy volt bennem nyitottság Isten felé, de nem voltam vallásos, sőt fogalmam sem volt a hitről. Idővel - évek alatt - eljutottam oda, hogy rendszeresen imádkozzam, de válasz soha nem érkezett, ezért sokkal inkább hasonlított egyfajta zárt pályán való elmélkedéshez, vagy monologizáláshoz, mint imához. Emellett lehet, hogy bűnösebb voltam, mint itt bárki más. Szexuálisan erősen tisztátalan, bár jóra törekvő, de azt nem találó, napi két és fél doboz cigarettán élő, időként csúnyán berúgó ember voltam. Csak tényként, nem pedig nosztalgiával említem, hogy egy alkalommal annyira berúgtam egy haverommal, hogy miután az Újhegyi Lakótelepen taxiba szálltam, hogy a Kőbányai útra menjek, a következő dolog, amire emlékszem, az volt, hogy a huszadik kerületnek egy vizenyős, lápos részén tértem magamhoz egy nádasban, távol az autóúttól, és bármiféle közvilágítástól, valahol a Dél-Pesti Kórház vonala és a Soroksári út között, a Szentlőrinci úttól Gyál irányában több száz méterre. És ez csak egy epizód volt, amiből látható, hogy meglehetősen mélyen kezdtem.

Az első jelentős változást az hozta az életemben, amikor egyszer két lány megszólított a Bástya-mozi előtt egy borongós, novemberi szombat délelőttjén 1990-ben. Ekkor történt életemben először, hogy Jézus Krisztussal találkoztam. Addig csupán olvastam Róla, voltak Róla fogalmaim, de a nullához konvergált az összes tapasztalatom. Azonban átéltem, hogy amikor a két lány megszólított, és csupán annyit kérdeztek, hogy szeretnék-e a Mennyországba kerülni, rajtuk keresztül valóságosan megszólított Isten. Szinte kézzel fogható volt Isten jelenléte és ereje, amit még soha nem tapasztaltam. Annyit értettem meg, hogy megtörtént, amire addig csupán vágyakoztam: megszólított Isten, és döntés elé állított. Megértettem azt is, hogy olyan elágazáshoz érkeztem, ami az egész további életemet meghatározza. Ugyanezzel párhuzamosan, szerettem volna elmenni, elszaladni, és egy későbbi időpontra halasztani a döntést, de belülről tudtam azt is, hogy ezt nem tehetem meg, mert nem lesz legközelebbi alkalom. Ez a dilemma pedig teljesen ledermesztett. A két lány jelenléte szinte teljesen mellékessé vált, mintha az egész Univerzum két személy lenne: Jézus, Aki megkérdezett, illetve én, akinek most döntenie kell, hogy valójában mit akar. Végül az a lány, amelyik megszólított, azt mondta, hogy ha szeretnék a Mennybe kerülni, akkor mondjak utána egy imát. Én utána mondtam. Az ima lényege az volt, hogy elismerem az Evangélium tényeit, hogy Jézus Krisztus meghalt a bűneimért, eltemettetett, és harmadnapon feltámadt az én megigazulásomért, és elfogadom Jézus Krisztust Megváltómnak és Uramnak, és kérem Jézust, hogy jöjjön a szívembe, és legyen az életem Ura. Ez az ima nem volt ismeretlen előttem, mert már korábban többször is elmondtam, azzal a különbséggel, hogy nem volt rá válasz. De ebben az utóbbi esetben volt válasz, és életemben először tapasztalatból is megismertem, hogy mi az igazság. Ettől kezdve változások kezdtek történni az életemben. Az a két lány elköszönt, és soha többé nem láttam őket, vagy ha mégis, nem ismertem fel őket. Azt sem tudom, melyik Egyházhoz tartoztak. Azon kívül, amit leírtam, csak annyit mondtak az ima után, hogy olvassam a János evangéliumát. Az ekkor kezdődött változások nem voltak hirtelenek. Inkább ahhoz hasonlítható, ahogy a Titanic elkezdett kanyarodni, amikor észlelték a jéghegyet. Még csak zökkenőmentes sem volt, csak annyival volt jobb, mint a Titanic esete, hogy a fordulás közbeni ütközések okozta károk nem tudták elsüllyeszteni a hajómat, de határozott kísérleteket tettek erre. Kb. egy hónap múlva részt vettem egy evangelizáción az Almássy téren, ahol megint csak felálltam, amikor azokat szólították, akik át akarják adni az életüket.

Amikor átéltem életemnek ezt a szakaszát, sok bizonytalanság volt bennem, annak ellenére, ami történt. De ami ebben az időszakban történt, az az volt, hogy kinyílt a számomra egy ajtó, amin keresztül beléptem egy addig ismeretlen világba, amit Jézus Isten országának nevez, ami láthatatlan, de valóságos módon van közöttünk, amit csak Jézus követői ismerhetnek meg, a többi ember nem látja, nem érzi és nem is érti. Ezt abszolút mértékben alá tudom támasztani. Soha előtte nem tapasztaltam, nem láttam a működéseit, és bár olvastam róla, de nem értettem addig, amíg tapasztalatból meg nem ismertem.

Amikor azt mondom, hogy Jézus meg tud szabadítani bárkit bármiből, akkor arra teszek felhívást, hogy te is találkozz Vele, dönts mellette, és ezután kövesd a szívedet. Ha te ezt szentbeszédnek tartod, akkor nem értetted meg, amit írtam. A Jézus Krisztussal való találkozás egyáltalán nem szimbolikus, egyáltalán nem metafora, nem az ember generálja, hanem valóságos, de szellemi esemény, ami vagy megtörtént valakivel, vagy nem. Akivel megtörtént, az ismeri tapasztalatból. Akivel nem történt meg, legfeljebb fogalmai vannak róla, de többnyire azok sincsenek. Ám az ember határozott befolyást gyakorol arra, hogy valaha is megtörténik-e az életében ez a találkozás. Ennyit mondtam, és nem többet. Ha szeretnél Jézussal találkozni, akkor van rá lehetőséged. Ha nem szeretnél Vele találkozni, akkor nem fogsz. Ez azonban nem filozófia, hanem a valóság. Akinek az élete nem változik meg, miután Istenhez fordul, az vagy soha az életben nem találkozott Jézussal, vagy találkozott ugyan, de egy bizonyos ponton belecövekelt a talajba, és nem volt hajlandó követni Őt. Jézus azonban senkit nem hurcol magával erőszakkal. Vagyis ez az ember felelőssége.

A másik oldalról közelítve a kérdéshez, Isten soha nem fog megtérni az emberhez. Ennek az ellenkezője igaz. Az embernek kell megtérnie Istenhez. Ő a bűnhöz való viszonyulását egyértelműen kifejezte, amikor még Jézustól is elfordult, amikor rajta voltak a mi bűneink, pedig Ő maga bűntelen volt. A Biblia legvégén egyértelműsíti is, hogy a bűnökkel megterhelt emberek kimaradnak Isten országából. Vagyis a bűn semelyik formája sem egyeztethető össze Istennel. Legfeljebb arról lehet szó, hogy időlegesen Isten leveszi valakiről a tekintetét, és Jézus Krisztus Vérén keresztül nézi. Ám mindenkitől elvárja, hogy megtérjen, amihez minden segítséget megad, ami ehhez szükséges, és időt is ad rá. Ez pedig azt jelenti, hogy nem marad az ember számára egyetlen hivatkozási alap sem, hogy miért is nem élt a Jézus Krisztus által nyújtott lehetőséggel. Ez azokra vonatkozik, akik tudtak erről a lehetőségről, de nem éltek vele, az mindegy, hogy miért. Általában idáig tiszta is a dolog. Az azonban rendszeresen vita tárgya, hogy mi bűn, és mi nem. A Biblia egyértelműsíti ezt is, vagyis nem én döntöm el, és nem is más ember, hanem már a születésünk előtt, sok emberöltővel ezelőtt el lett döntve és le is lett írva. Ha az ember ezt nem veszi figyelembe, attól még nem veszíti el a hatályát. Megteheted azt, hogy te a Bibliától független egyezségre jutsz Istennel. Én ugyan nem hiszek abban, hogy ez lehetséges, de ha neked mégis sikerül, áldásom rád. De én nem leszek ennek az egyezségnek a része.

Amúgy teljesen hidegen hagy a Vatikán minden egyes határozata, vagy véleménye. Azt sem gondolom, hogy a katolikusok a toppon lennének. Amúgy Jézus a kezdet kezdetétől arra szólította fel a követőit, hogy a Földön mindenhova vigyék el az evangélium üzenetét, de ezt sok esetben erőszakosan akadályozták meg. Hol politikailag, hogy pedig tettlegesen. Amit sokan nem értenek, az az, hogy Isten ebben a jelenlegi üdvtörténeti korban, minden mindenhatósága ellenére sem tehet meg mindent a Föld vonatkozásában, de ez messzire vezetne. Legyen itt most elég annyi, hogy Isten az embereket csak emberek által tudja hatékonyan megszólítani, és százmillióból egy van, akivel emberi közvetítő nélkül is tud hatékonyan kommunikálni, mint Mózessel. De lehet, hogy az esély sokkal kisebb. Éppen ezért küldte ki az Egyházat az embereket hívni. De felelős-e Isten azért, ha az Egyház hallgat, vagy ha az Egyházat elhallgattatják? Felelős-e azért, ha bizonyos földrajzi körzetekből kitiltják azokat, akiken keresztül megszólíthatná az ottaniakat? Egy biztos, hogy mindenki önmagához képest lesz egyszer megítélve, és sokkal nehezebb ítéletben lesz részük azoknak, akik ellenálltak az igazságnak és ezzel tömegek tudatlanságát okozták, mint azoknak az embereknek, akik nem is tudtak az igazságról.