Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mit tudnék ebben a helyzetben...

Mit tudnék ebben a helyzetben tenni?

Figyelt kérdés

Párom és én 22 illetve 23 évesek vagyunk. Mind a ketten egyetemisták vagyunk, de párom levelezőn tanul Pesten. Nem is lenne ezzel gond, viszont ezek mellett a szüleivel él. Már nagyon régóta együtt vagyunk, konkrétan gimis koromtól fogva. Legtöbbször náluk voltunk, mert az én családom elég nehézkes, bonyolult. Viszont a szülei a Hit Gyülekezetéhez tartoznak, és elég szigorúan követik a szabályokat. Konkrétan nem szexelhetünk..Vele vesztettem el a szüzességemet ugyan, de azt is titkolva, attól félve, nehogy valaki feljöjjön, szóval gondolhatjátok mennyire volt szép és emlékezetes. Ráadásul talpig ruhában, a farmeromat húztam le térdig.

Ez azóta sem változott. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor szexeltem meztelenül. Soha nem volt még olyan szex az életemben, ahol nem rettegtem, vagy ahol el tudtam volna lazulni. A 6 ev alatt egyetlen egyszer aludtunk együtt, nem mehetünk el ketten sehova se, amikor egyszer nyaraltunk, akkor is külön szobában kellett aludnunk. Az úton nem csókolhatom meg, nem bújhatok hozzá, nehogy valaki meglásson és veszélybe sodorja a szüleit. A párom költözni nem akar, mert amíg egyetemista így egyszerűbb, na meg nem is költözhezne velem össze, amíg nem vagyunk házasok. Pedig nekem már teljesen elvették a kedvem a sok papolással a házasságtól.

Amikor mondom neki, hogy ez engen zavar, hogy félve szexelek, hogy átlagosan négyszer szakítjuk félbe, kapjik fel az alig letolt nadrágot, mert azt hisszük valaki jön. Emiatt sosem volt még orgazmuson, és a barátom azon csodálkozik hogy miért. Na szóval, amikor mondom ezt neki az a reakciója, keressek mást, meg hogy ez van.

Emiatt nem akarom ott hagyni, hiszen nagyon szeretem, de katasztrófa. Már lassan az őrület határán állok. Mit tudnék tenni? Vagy volt már valaki hasonló helyzeben?



2017. aug. 24. 21:46
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:

A hitgyüli alapból egy elmebeteg szekta.Nem is a biblia szerint járnak el hanem csak vallásoskodnak.....stb

Ha ezért kirúgnák otthonról akkor a szülei g*cik és kész.Hitgyüli ide vagy oda.Szánalmas.Egyébként meg csak szólok,hogy a Magyar törvények szerint tilos mások egyéni szabadságjogát korlátozni.Ők ezt teszik.Zsarolják.Véleményem szerint az összes ilyen vallási fanatistának akik mások szabadságjogát akarják korlátozni vagy zsarolni annak börtönben lenne a helye.De mindegy is.


Ne mondd a te felebarátodnak: menj el, azután térj meg, és holnap adok; holott nálad van, a mit kér.(Péld 3, 28) Károli Hun 1908

2017. okt. 2. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 anonim ***** válasza:

Előző voltam.Eszedbe ne jusson beszektásodni érte.Mennyetek a közelükből minél előbb.De ne add föl őt a béna kis szekta miatt.Itt van pár videó róluk.Csak,hogy tudd kikkel állsz szemben.Vigyázz a karizmatikusokkal.Nem 100 asok.


[link]


[link]


[link]

2017. okt. 2. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!