Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » A kereszténység a legdemagógab...

A kereszténység a legdemagógabb vallás mind közül?

Figyelt kérdés

-Míg a legtöbb vallásban legalább 5-6 istenség szerepel, akiknek nagyon emberi tulajdonságai és hibái vannak, addig a keresztény isten egy mindenható, mindenek felett álló lény, akikek a hatalma alól nem lehet kikerülni, tökéletes, tévedhetetlen és megkérdőjelezhetetlen, akárcsak Hitler


-A Sátánt, aki gyakorlatilag hibáival és tulajdonságaival az "emberiség istene" lehetne, állandó negatív színben tűnteti fel


-Mivel hatalmas, gazdag egyházzal rendelkezik és a legtöbb követőt számláló vallás a világon, ezerrel nyomatja az "ez az egyetlen igaz vallás" propagandát


-Jézussal és a "krisztuson keresztül Isten mindent megbocsájt" szöveggel gyakorlatilag elérték azt, hogy azok se pártoljanak el más vallásba, akik úgy érzik, nem tudnak megfelelni a keresztény istenkép elvárásainak


-Tekintélyelvű, egyházi személyeket királyként tisztelő és szegényes életmódra buzdító tanaival eléri azt, hogy az egyház kihasználhassa a szegény embert, a legalapabb emberi tulajdonságokat bűnnek tűnteti fel


-Míg sok más vallás (pl. Buddhizmus) tolerálja a más vallásokból átvett hagyományokat, a kereszténység ezek megtagadására szólít fel


2011. febr. 13. 22:35
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
80%

"Nincs olyan, hogy abban hiszel, hogy nincsen valami."

De van. Nem egy ilyen emberrel találkoztam, szívesen bemutatlak nekik.

2011. febr. 13. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:
64%

Aki csak abban hisz, amit lát, az megelégszik a látszatigazságokkal. Sajnos nincs objektív nézőpont, mert mindannyian emberek vagyunk. Bármely tudományos eredményt, akárhányan is ellenőriznek, akkor is pozitív a tévedés valószínűsége. A tudomány célkitűzései között kizárólag megismételhető kísérletek, jelenségek állnak, ami nem jelenti azt, hogy ne létezhetnének egyedi esetek vagy csodák. Tehát tipikus csúsztatás azt gondolni, hogy egy-egy történet biztos, hogy mese, csak azért, mert nem illik a tudósok világképébe. (Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy nincsenek egész számok, hiszen ha találomra rábökünk a számegyenesre, akkor nulla a valószínűsége, hogy egész számra böktünk...)

Használok számítógépet, de ez a gondolkodó emberek eredménye, nem az istentagadóké. A Biblia pedig azt írja, hogy vizsgáljunk meg mindent... így az én vallásommal abszolút nem áll ellentétben a tudomány.

2011. febr. 14. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
Demagóg minden, ami az egyistenhittel kapcsolatos, legyen az a kereszténység, az iszlám, a zsidó vallás, ez az 'abban hiszek, hogy nem hiszek' dolog, az 'eredeti' sátánizmus, stb. De még talán egy kicsit az ateizmus is, hiszen mindenre tudományos magyarázatot vár, holott nem egy dolog van, amire nem létezik ilyesmi. Nem tartom demagógnak viszont a LaVey-féle sátánizmust, a hinduizmust, a buddhizmust, de egyik pogány/több isten hívő vallást sem.
2011. febr. 14. 05:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
53%
00:25 igen, én is valahogy így gondolom.
2011. febr. 14. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:

1. A keresztény isten is rendelkezik emberi tulajdonságokkal mindenhatósága ellenére. Tud gyűlölni, szeretni, megvetni, eldobni, hinni, remélni, jót akarni, büntetni, büszke vagy féltékeny lenni. Tulajdonképpen semmiben nem különbözik más vallások isteneitől, azon kívül, hogy folyton ellent mond önmagának ;)


2. A Sátánt nem lehet pozitív színben feltüntetni, mert egyszerűen a Biblia szerint gonosz. Márpedig csak a Bibliából tudunk róla bármit is, honnan máshonnan vennénk hát, hogy van valami jó tulajdonsága? A fűre sem mondhatjuk, hogy kék, ha egyszer nem az.


3. Nyilván nyomatja az egyetlen igazságot. De akinek nem inge, nem vegye magára.


4. Aki azért keresztény, mert Isten úgyis megbocsát, az nem is igazi hívő. Maximum egy akaratgyenge ember, aki még ara sem képes, hogy olyan vallást kövessen, amelyek megegyeznek az elveivel. Amúgy az emberek többsége szimpla megszokásból keresztény, nem azért, mert érdekelné a vallás.


5. Hát igen. Szereti bűnösnek nevezni azon tulajdonságokat, melyeket az jóisten teremtett az emberbe.


6. A kereszténység rengeteg eleme a pogányságból származik, de mi lenne már, ha mindent megengednének? Akkor búcsúzhatnának is Jézustól...

2011. febr. 14. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
90%

Szia!


A valódi kereszténység nem demagóg, hanem befogadó és elfogadó vallás, ugyanis a szeretetre épül, a szeretet pedig mindenkit elfogad, csak a cselekedeteket ítéli meg.


Az Isten azért Isten, mert Örökkévaló, mindenható, és - mivel ő alkotott mindent - mindenek felett álló. Aki nem ilyen, az a valóságban nem Isten, bármilyen vallásról is beszéljünk.


A Biblia valóban Sátánt nevezi meg a bűn okozójának, és valóban Sátán az aki miatt a rossz mint fogalom megszületett. Szerintem ebben semmi demagógia nincs.


Az egyház nem azonos a kereszténységgel. Krisztus nem volt sem gazdag, sem erőszakos, így az ő követői sem azok.


Isten nem bocsájt meg mindent, csak azt, amit az elkövetője őszintén megbán, és szakít azzal. Ez pedig igazán nehéz dolog.


A valódi kereszténységben minden ember egyenlő, sőt, aki nagy akar lenni, az éppen hogy másoknak a szolgája. Jézus Krisztus ezt tanította. Aki nem így cselekszik, az nem keresztény, mivel nem követi Krisztust


Ahogyan említettem a kereszténység befogadó vallás, minden embert elfogad, csak a rosszat és a bűnt ítéli meg.


Üdv. Péter

2011. febr. 14. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:

A sátánnak nemcsak, hogy emberi hibái vannak, hanem ténylegesen gonosz, aki el akarja pusztítani az embert. De mivel ezt nem lehet, ezért azt akarja elérni, hogy az ember mindörökké kínokat szenvedjen.


A görög-római istenek például olyanok voltak, mint ahogy leírod, egészen emberiek, emberi erősségekkel, hibákkal és a sorssal szembeni tehetetlenséggel. A kereszténység Istene szintén tehetetlen valamivel, illetve valakivel szemben, és ez mi vagyunk, emberek, és a mi döntéseink. Más kérdés, hogy ezt a szabadságot tőle kaptuk, de ő nem szól bele, hacsak nem hívjuk. Allah viszont egy kényúr, mint egy arab uralkodó.

2011. febr. 14. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
82%

Az egyház anyagi értelemben nem olyan gazdag, mint ahogy azt az ateisták képzelik. Fő vagyona magukból az egyháztagokból áll. Ha nem lenne lemondás az egyházban, akkor az lenne a bajod, hogy egyes tagok miért dőzsölnek, és miért hagyják az út szélén az embert?


Mi mind bűnösök vagyunk. Ha nem bocsátana meg Isten, akkor mind pokolra kerülnénk. De egy szabad lényt nem lehet arra kényszeríteni, hogy térjen meg, és ne vétkezzen.


Ha keresed, akkor még a buddhizmusban is megtalálod a demagógiát. Igaz, hogy ebben az életedben szegény vagy, és szűkölködsz, de ha jó karmát gyűjtesz, akkor akár isten is lehetsz a következő életedben. Demagógia nélkül nem vallás a vallás, mert akkor nem hinne benne senki.

2011. febr. 14. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
0%
Javaslom, ezt olvasd el: [link]
2011. febr. 20. 02:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:

Lehet ez kicsit offnak fog számítani, de van olyan mű, ahol az ördögöt nem gonosznak tekintik. Pl Vlagyimir Bortko rendezésében a Mester és Margarita.

[link]

csak megjegyeztem. elnézést a zavarásért :)

2011. febr. 22. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!