Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mikor egyesek érvelnek meleg-h...

Mikor egyesek érvelnek meleg-házasság + gyerekvállalás ellen, azzal hogy keresztény állam vagyunk. Komolyan gondolják ezt?

Figyelt kérdés

Mert ez a keresztény államiság ott bukik meg, hogy kevesen járnak minden vasárnap templomba, hétköznap biblia órára.


Még kevesebben vannak akik csak húsvétkor és Karácsonykor járnak templomba.


S van aki bár meg van keresztelve de mióta megkeresztelték be nem tette a lábát , talán ebből vannak legtöbben.


2012. nov. 3. 10:55
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 11/82 anonim ***** válasza:
59%

nem vagyok vallásos, sem meleg. én is sok gond okozójának az egyházat tartom.

eddig nem volt központi téma nálam ez a melegházasság, és nem zavart, ha akarnak, hát házasodjanak. igazából az egyháznak már konkrétan nincsenek olyan jogai szerintem (meggyengült a hatalma) hogy betiltsák a melegek házasságát.

én személy szerint úgy hiszem, hogy nem tehet róla valaki, ha melegnek születik, és sajnálom is érte. ugyanúgy arról sem tehet valaki, ha négernek születik. a másik meg, a 21. században vagyunk, nehogy már üldözzük a melegeket, mint a középkorban.

támogatom a bejegyzett élettársi kapcsolatukat, márpedig azért, mert őket is megillethetik jogilag azok a dolgok, amik a hetero párokat. pl közös javak, vagy családi adókedvezmény (pl itt németeknél van ilyen)

de a házasságukat nem értem miért kell erőltetni. úgy érzem ezáltal kigúnyoljuk egy férfi és nő között köttetett házasságot.

jogilag rendben, de az egyháztól ne várják, hogy áldását adja a frigyre. és elég fura ez a férj és feleség. azt mondják, hogy csókolja meg a menyférjet? :D


szóval lényeg a lényeg: a jogi kedvezményekből igazságtalannak tartom kizárni őket a másságuk miatt. de a házasságot én is túlzásnak tartom.

2012. nov. 3. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/82 anonim ***** válasza:
100%

A keresztény államiság ott bukik meg, hogy el van választva állam és egyház, nincs államvallás, nem is lehet alkotmányos módon. Tehát a keresztény államiság ellen fölösleges érvelni, jelenleg egy tisztán hamis állítás.


Egyébként meg aki a Biblia alapján érvel, az ennél sokak elvetemültebb dolgokra is képes:P

2012. nov. 3. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/82 anonim ***** válasza:
10%

" Pro Patria válasza:


Kedves 52%-os, szerintem elégszer elmondtad már, hogy neked egy aberrált világ a vágyad, ahol az emberek elhagyják hitüket, nemzetüket, mindenüket. Értjük, köszönjük.

"


Azt is elmondtam elégszer, hogy tartsd meg magadnak a véleményedet.

2012. nov. 3. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/82 anonim ***** válasza:
22%

Akik támogatják ,hogy a melegek örökbe fogadjanak gyereket...azok mit szólnának ahhoz,ha az ő szüleit Jánosnak meg Istvánnak hívnák?

Mert így könnyű,hogy "Ó megérdemli az a meleg pár,hogy gyermeke legyen"...és a gyerek megérdemli,hogy két férfi legyen az apja?!

Mert könnyű itt arról papolni,hogy ezt el kell fogadni,de az emberek nem fogadják el...és a többség soha nem fogja elfogadni mert természetellenes...és lehet,hogy ti felvállalnátok azt ha a szüleitek melegek lennének, de nem tudjátok,hogy mennyi negatív beszólást kapnátok emiatt ami kihatással van az életetekre még akkor is ha azt mondjátok,hogy meg sem halljátok.Mert mindent meghall az ember, és kihatással van rá,még akkor is ha azt mondja,hogy nem.

Én elhiszem,hogy a meleg párok is képesek úgy nevelni egy gyereket mint egy normális pár,de az a baj,hogy a gyerek az azt látja,hogy két férfi az normális a nő meg a férfi az pedig nem.

2012. nov. 3. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/82 A kérdező kommentje:
S ki szólna be? Hát ti homofóbok....
2012. nov. 3. 12:33
 16/82 anonim ***** válasza:
14%

Én nem tartom a vallást, de nekem nincs bajom azzal, ha az ösztön lények helyett embernek tekintenek ... A csapból is az folyik, h. vágyaidat kielégítsék, reklám reklám hátán, mintha pavlov etetné a kutyáját úgy csorog az ember nyála egyes kocsi, tv-k vagy kaja után ...

Most is ugyan olyan esendő az ember mint a múltban, de régen istenhez, most a bankokhoz, piachoz kötik az életüket ...

2012. nov. 3. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/82 anonim ***** válasza:
10%

"S ki szólna be? Hát ti homofóbok...."


Amíg nagyjából 9:1 az arány azok javára, akik nem szeretnék a melegeket szülő szerepben tudni, addig nem hiszem, hogy jogod van homofóbnak bélyegezni bárkit.

2012. nov. 3. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/82 anonim ***** válasza:
94%

13-as vagyok. azért a gyerekvállalás is érdekes téma....

mert ha másik oldalról nézzük, hány hozzá nem értő, szeretni nem képes, egymást ölő, alkoholista hetero házaspárnak van gyereke....

ha mondjuk választhatnék, hogy egy normális, egymást szerető, rendes és tisztességes meleg párnak (akik a gyerek előtt nem falják egymást és nagyon óvatosak az intim megnyilvánulásokkal, és a gyerek tudtára adják már korán, hogy nem ez a teljesen normális)

vagy egy előbb felvázolt semmirekellő hetero párnak adja oda egy gyereket, akkor nem haboznék sokat. attól még lehetnek rendes szülők.

csak értelmesen kell ezt is csinálni. másrészről meg, rengeteg rossz példát lát otthon sok gyerek. ez sem rosszabb azoknál.

és szentül meg vagyok róla győződve, hogy a homoszexualitás a génekben keresendő, tehát nem hiszem, hogy ettől homokos lesz a gyerek.

ha meg kislány, pláne nem.

és mielőtt mondanátok, hogy rossz apaképe lesz a lánynak, ami kihat a párválasztására, hadd mondjam el, hogy ez a hetero családokban nevelkedő lányok 95%-ára igaz kb.

2012. nov. 3. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/82 anonim ***** válasza:
27%
Egy 10 éves gyereket meg különben sem nevezhetsz homofóbnak. Azt sem tudja mi az a fogalom, csak azt hogy nem természetes dolog a két egynemű szülő, és ez valami, amin lehet gúnyolódni. De mehetsz szépen felvilágosító körútra az általános iskolákba ha akarod, jól megdobálnak majd papírgalacsinokkal.
2012. nov. 3. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/82 anonim ***** válasza:
13%

Nyugaton már az állatszex a menő:


[link]


"legalább tízezer aberrált német fajtalankodik állattal"


Idehaza még csak a buzeráns házasságnál járunk, de nemsokára eljön az idő, hogy zoofób lesz az, aki ellenzi az állatszexet.

2012. nov. 3. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!