Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Hányan vannak, akik érzelmeik...

Pro Patria kérdése:

Hányan vannak, akik érzelmeik alapján alakítják ki a politikai véleményüket?

Figyelt kérdés

Múlthéten esett meg velem, hogy egy férfi arról beszélt velem, milyen hitványul elbánt velem, a fiatalsággal Orbán, három év alatt(sic!) itt minden tönkre lett téve, én pedig válaszolgattam, bár igazán nem akartam beleásni magamat. Aztán arra kaptam fel a fejemet, hogy "meg különben is, Horthy mit keresett a Szovjetunióban?".


Ez a tipikus megnyilvánulása annak, amikor valaki elvi szinten áll szemben a jobboldali kormányzattal (a Horthy-kérdésben, és egyebek), emiatt pedig az olyan, gyakorlati jellegű kérdésekkel is mereven és a pártszócsövek által szájába adott dogmákat fújva szembehelyezkedik, amelyeket akár adott esetben akár támogatna is (hallgatói szerződés, közmunka, hogy két példát mondjak), ha a saját maga által preferált párt alatt születne meg.


De ugyanígy igaz fordítva is: sokan vannak, akiket a gyakorlati, gazdasági kérdések érintenek hátrányosan (akár a fentebb felsorolt kettő), és emiatt állnak be egyébként indokolatlanul a "klerikálfasiszta reakció neohorthysta restaurációját" ecsetelők táborába.


Miért nincs az embereknek önálló véleménye? Azt látom, hogy vannak bizonyos kérdéskörök (Trianon, Horthy, II. világháború, Holokauszt, Kádár, rendszerváltás, vallási, szexuális és etnikai kisebbségek, drogfogyasztás, abortusz), amelyek nem gyakorlati, hanem elvi ellentétet jelentenek (tulajdonképpen ebben mutatkozik meg igazán eltérés jobb- és baloldal között a mai magyar politikában, mert konkrét gazdasági nagy fordulatok - leszámítva talán olyan kérdésköröket, minthogy a magyar, vagy a külföldi gazdaságot támogassuk-e a másik rovására - nemigen jelentkeznek a kormányváltások során), és ezen fenti pontokban az embereknek nincs önálló, differenciált véleményük külön-külön a pontokat sorba véve, hanem ha valaki egyikben állást foglal, akkor élből az összes többi ponton is "azt az oldalt" képviseli, ha a másikban, akkor ugyanez igaz a másik félre. Nem árnyalják a képet. Nem fogalmaznak meg önálló gondolatokat. Egy előre kijelölt irányvonalat követnek, akkor is, ha egyébként lehetne kompromisszumot, közös nevezőt találni, vagy hajlanának a "másik oldal" véleményébe átnyúlni. Például miért olyan elképzelhetetlen az, hogy valaki adott esetben akár diktátornak tartja Horthyt, de revizionista, Trianon-ellenes álláspontot képviselne? Miért ne lehetne valaki keresztény, de melegházasság-párti, vagy abortuszellenes, de ateista?


Én magam saját értékrendem szerint ítélek meg minden történést. Sok olyan intézkedést tapasztalok, látok a mai kormányzatból, amelyek önmagamtól nem jutnának az eszembe, de rengeteget olvastam/olvasok a magyar történelemből, és megragadnak belőlük pozitívumok, melyek mára eltűntek, és felismerem, ha valahol a felélesztésük folyik, az ilyen értékmentés pedig mindig elnyerte a szimpátiámat. Hogy most csak egy példát hozzak, nagyon elégedett vagyok, hogy a hosszú ideje drasztikusan csökkenő hazai sertésállományt (melynek helyzetével, mint mondtam, korábbi olvasmányaim alapján tisztában voltam), megpróbálják visszaduzzasztani egykori, igen magas szintjére. De ilyen a dualizmus-korabeli Budapest egykori nagy látványosságának számító palotaőrség és az őrségváltás ceremóniájának újbóli felélesztése. És nagyon helyesnek tartom azon kezdeményezést is, amely a tömegközlekedést egy-egy vízi járatra is ki akarja bővíteni. A reformkori Budapest bármely ábrázolásán azt látni, hogy a Dunán seregnyi lapátkerekes gőzös úszik keresztül, az akkor még - mai szemmel nézve - szerény népességű városnál.

[link]


Ugyanakkor kifejtettem ellenvetésemet a stadionépítésekkel kapcsolatban, és az egykulcsos adót is ellenzem.


Tehát ismétlem a kérdést: hány embert ismertek a környezetetekben, akik saját véleményt alakítanak ki a politikában, és aszerint ítélkeznek?


2013. ápr. 18. 21:04
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
Én, egyedül.
2013. ápr. 18. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
49%

A többség érzelemből politizál, mert kényelmes.

De ha megfigyeled, az emberek többsége bármiről általánosítás és szimpátia alapján alakít ki véleményt. Ezt használják ki például a reklámok is.


Egyébként akit tudok, hogy gondolkodva politizál, az a párom és apukám. Én csak minimálisan foglalkozom a kérdéssel, de nem vagyok elkötelezett, igyekszem mindent objektíven megítélni.

2013. ápr. 18. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 hollófernyiges ***** válasza:
85%
Mindenki. Te is, meg én is. Hiába áltatjuk magunkat, hogy de ebben más a véleményem, ez szekértábor alapon megy és nem lehet megúszni az érzelmi elkötelezettséget, hacsak nem hagyod az egészet a fenébe. Ez nem magyar vagy nem politikai sajátosság, az ember így van megcsinálva, hogy csoportokat alkot és onnan utálja a többieket.
2013. ápr. 18. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim ***** válasza:
100%

Szerinted lett volna a Fidesznek 2/3-a, ha az emberek gondolkodnak mielőtt X-nek és nem az érzelmeikre hallgatnak? Soha napján... A választási kampányokkal a pártok pont az érzelmeidre akarnak hatni és azt befolyásolni... ezért mennek a parasztvakítások és az elterelések, hogy ne gondolkodj... a pártoknak mindegy, hogy azért szavazol rájuk, mert szereted őket, vagy azért mert utálod az ellenzéket, a végeredmény szempontjából ez lényegtelen...

Amiket felsoroltál bizonyára nagyon jók... voltak valamikor... intézkedések amiknek semmi, de semmi értelme az égvilágon... sertésállomány felduzzasztása? felduzzasztjuk és? pont most akarjuk felduzzasztani amikor 8-10 ezer forint egy mázsa kukorica? és palotaőrség, őrségváltás ceremóniája... hát emberek, gyerekek éheznek ebben az országban, az eü romokban, a gazdaság romokban, tényleg ez a legfontosabb dolog, hogy pár egyenruhás majom, hogy parádézik a parlament előtt? ezt írtam az elején... elterelések, sz@rságok, amik elvonják az emberek figyelmét...

A múltból okulni és tanulni kell, nem pedig visszahozni.

Azt még valahogy megértem, hogy onnan, ahol a politikusok állnak nem látszik semmi... de hogy már ahol az egyszerű emberek állnak onnan se... nonszensz

2013. ápr. 18. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 anonim ***** válasza:

Érzelmek helyett én inkább az intuíció fogalmát használnám.

A politikában, mint ismeretek rendszerében akkora a káosz és a szubjektivitás, hogy a biztos állítások teljes hiányát csak intuícióval lehet pótolni. Máshogy nem.


De szerencsére az emberi intuíció kiválóan működik - csak kiismertük a működését és ezért lehet manipulálni. Például sok ember a hétköznapilag jól bevált tudását, intuícióit próbálja átvinni a politikára. Például azzal, hogy személyes tapasztalataiból általánosít, ami gyakori hiba.

2013. ápr. 18. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 anonim ***** válasza:
+ megjegyzés: attól, hogy valaki "gondolkodva politizál", még nem zárhatja ki az intuíciót. Ehhez az kellene, hogy birtokában legyen MINDEN tudásnak az ország állapotáról és a lehetséges döntések hatásáról, és akkor az egész csak egy hatalmas feladat lenne neki, amit simán végig kell számolni.
2013. ápr. 18. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 A kérdező kommentje:

Kedves hollófernyiges!

Teljesen igazad van abban, amit írsz. Képmutatás lenne azt állítani, hogy engem ne befolyásolnának az érzelmeim. Én is elnézőbb vagyok bizonyos dolgokkal kapcsolatban, és szigorúbb másokban, ha a politikai térfelekről van szó. De ez nem olyan, ahol valaki csak elfogult vagy elfogulatlan lehet, hanem egy skálán mozog az érték, és én ezt próbálom a lehető legalacsonyabb szintre szorítani.


--------------


Kedves 76%-os!


"sertésállomány felduzzasztása? felduzzasztjuk és? pont most akarjuk felduzzasztani amikor 8-10 ezer forint egy mázsa kukorica?"

- Egyfelől ez nagyban függ az aszálytól, másfelől nem lesz mindig ekkora. Viszont a haszna nagyobb lehet, ha nem importra szorulunk, hanem az országon belül, hazai kisvállalkozók, családok zsebében marad a pénz.


"és palotaőrség, őrségváltás ceremóniája... hát emberek, gyerekek éheznek ebben az országban"

- Azért ne tegyünk úgy sem, mintha itt puffadt hasú etióp kisfiúk lennének...


"az eü romokban"

- Én emlékszem azokra az évekre, amikor olyan állapotban volt az egészségügy, hogy a folyosókon feküdtek a az átkötözetlen betegek, megfürdetlenül, felügyelet nélkül, mert nem tudták hova tenni őket. Amikor emberi fekália-fertőzött "valamit" szolgáltak fel, mint turmix, azoknak, akik tiltakozni sem tudtak. Amikor több éves várólisták voltak az életmentő műtétekre. Amikor kórházi ágyak tömegei szűntek meg. És a legnagyobb gondjuk arra volt, hogy méregdrágán széfeket szereljenek fel az ágyak mellé. Ehhez képest most visszamenőlegesen lett megemelve az egészségügyi dolgozók fizetése, és államilag lett átvállalva a kórházak adósságállománya, a fentebb ecsetelt kaotikus állapotok pedig szerencsére csak a válság éveiben voltak. Azt hiszem, ilyenkor már belefér egy palotaőrség.


"a gazdaság romokban"

- A költségvetési hiány 3% alatt hosszú idő óta először, az államadósság csökkent, a minimálbér nőtt. Nem mondom, hogy csodálatosan teljesítünk, mert nem így van. De az, hogy a gazdaság "romokban", már egy 20 éve harsogott szólam, és lássuk be, hogy a 2008-as, 2009-es évek után már legalább pozitív irányba haladunk.

A palotaőrségre fordított pénzből (mely csak egyszeri kiadás volt, hiszen az állomány így is, úgy is fizetést kapna, csak most más a megnevezésük és a szolgálati helyük), nagyjából nulla dolgot lehetne elintézni. Még a legkisebb eredmények (akár egy iskola felhúzása!) is száz milliókba kerül.


"tényleg ez a legfontosabb dolog, hogy pár egyenruhás majom, hogy parádézik a parlament előtt? ezt írtam az elején..."

- Miért van szükség a minősítésekre olyan emberekkel szemben, akiket nem ismersz, és akik maguk semmiben nem befolyásolták azt, hogy így legyen-e, vagy sem? Ők csak a munkájukat végzik - és azt olyan színvonalon, amely már önmagában elvárhatóvá teszi a tiszteletet. Ha neked ez az egész nem tetszik, esetleg még ellene is vagy (megjegyzem, a turisztika is pénzbevétel a városnak, és ahhoz akár az ilyen is jelenti a kirakós egy-egy darabját, ha önmagában még kevés is), akkor sem azokat a személyeket kell "majmoznod".


"A múltból okulni és tanulni kell, nem pedig visszahozni."

- A jövőt csak a múltra alapozva lehet építeni. Nem olyan szégyellnivaló a történelmünk - sőt -, amelyből "okulnunk" kellene. Ha az okulást a "tanulás" értelemben használod, akkor az pedig pont az, amiről beszéltem a kérdés magyarázó szövegrészében.

2013. ápr. 18. 22:21
 8/32 poiu ***** válasza:
Sok vizsgálat szerint a világon mindenütt a konzervatívok azok, akik inkább érzelmi alapon politizálnak. Amúgy nálunk jobb- és baloldal sincs, az egész inkább stílus csata. Hajrá Magyaroszág, forza Italia!
2013. ápr. 18. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:

"Sok vizsgálat szerint ..."


Pl?

2013. ápr. 18. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
Sajnos qrva sokan. Egyik díszpéldányuk a kérdezõ.
2013. ápr. 19. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!